Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budafoki MTE volt tulajdonosa, Bélteky Róbert a vádak szerint 10 millió dollárt lopott el parkolásüzemeltetéssel foglalkozó társaságától.
Tízmillió dolláros csalással vádolják Bélteky Róbert parkolóüzemeltetési vezetőt: az Ausztráliában élő férfi az ellene indított kereset szerint 10 évig lopott a saját cégétől, és abból állhatta a korábban a tulajdonában álló, az NB I.-et is megjárt Budafoki MTE játékosainak fizetését. A történetről a melbourne-i Herald Sun írt, és azt a G7 bontotta ki.
Bélteky szülei 1956-ban vándoroltak ki Magyarországról, a férfi már Ausztráliában született. 2009-ben lett a parkolásüzemeltetéssel foglalkozó Care Park ügyvezető igazgatója. A társaság tavaly november végén rúgta ki Béltekyt „súlyos és szándékos kötelességszegésre” hivatkozva, majd a cég tulajdonosai jelentették fel azzal, hogy a férfi 2012-től kezdve tíz éven át sikkasztott a cég vagyonából összesen 10 millió ausztrál dollárt (mai árfolyamon 2,5 milliárd forintot).
A kereset szerint Bélteky a lopott pénzből több mint 2,7 millió ausztrál dollárt (680 millió forintot) utalt a focicsapatának, további 918 ezer ausztrál dollárt (231 millió forint) pedig saját, magyarországi számlájára. A vád szerint a pénzek nagy részét a Budafok működésére és a játékosok bérére költötte.
Bélteky az egyik legsikeresebb ausztrál klub, a Melbourne Victory részvényese és igazgatótanácsi tagja is volt, majd 2015-ben 50 százalékos részesedést szerzett az akkor az országos negyedosztálynak megfelelő budapesti első osztályban játszó budafoki csapatot működtető Újbuda Labdarúgó Kft.-ben. Egy évvel később a cég kettészakadt, az így létrejött Budafoki MTE Kft. lett Béltekyé, akkor már 90 százalékban.
A csapat a 2019-2020-as szezonban verekedte be magát az NB I.-be, ezzel párhuzamosan a csapatot fenntartó cég bevételei a 2017-es 172 millióról három év alatt megnégyszereződtek, 2021-ben pedig az egymilliárd forintot is átlépték. A kereset szerint tehát mindez a lopott pénzből volt lehetséges. Hazai cégdokumentumokkal bizonyítható, hogy a csapatot működtető cég három év alatt igazolhatóan 1,9 millió ausztrál dollárnak megfelelő összeget kapott egy magyar és egy brit érdekeltségétől reklámbevétel címén.
2019 áprilisában Bélteky hivatalosan eladta a Budafokot a Care Parknak, ám továbbra is a tulajdonaként hivatkozott a csapatra, a Care Park pedig nem is tudott arról, hogy leánycége, a Care Park Business Hungary Kft. 2,7 millió forintért megvette a csapatot üzemeltető cég 90 százalékát Béltekytől. Pedig még a logójuk is ott volt a Budafok mezén.
A fentebb említett 918 ezer dollárnak nincs nyoma hazai céges iratokban. A G7 szerint a feljelentésből is inkább úgy tűnik, hogy szerintük Bélteky valahogyan közvetlenül adhatta a pénzt, megkerülve a klubot. A Budafok a hivatalos adatok szerint NB I.-es szezonjában egyébként ötödannyit fordított játékosfizetésekre, mint az átlag. Alkalmazottból is kevés volt, de az átlagbérek is elmaradtak az NB I.-ben megszokottól. Ez még nem jelenti azt, hogy a játékosok fizetését zsebből egészítették volna ki, a feljelentés viszont látszólag erre utal. 2021-ben egyébként a csapat kiesett az élvonalból, most az NB II. 17. helyén áll.
Bélteky a fentiek mellett állítólag fiktíven foglalkoztatta feleségét és lányát a Care Parknál. Erről, és a férfi költéseiről a G7 cikkében lehet bővebben olvasni.
A Care Park azt szeretné elérni, hogy a Bélteky család adja vissza a szerintük elsikkasztott pénzeket. Bélteky lánya annyit reagált az újságnak, hogy „sok bizonyítékunk van, hogy cáfoljuk ezeket az ismétlődő állításokat, jelenleg dolgozunk ezen az ügyvédeinkkel”. Büntetőeljárást egyelőre nem indult el a Care Park feljelentésére.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.