Tarhálós funkciót kap az androidos Play Áruház, és ez nem tréfa
Bármilyen androidos alkalmazás vagy egyéb tétel esetében meg lehet kérni a jövőben egy ismerőst vagy rokont, hogy vegye meg helyettünk.
Bármilyen androidos alkalmazás vagy egyéb tétel esetében meg lehet kérni a jövőben egy ismerőst vagy rokont, hogy vegye meg helyettünk.
A megváltozott vásárlói szokásokból adódóan egyre inkább nő a kereslet a kényelmi termékek iránt. A széles választéknak és gyakori akcióknak köszönhetően nemcsak időt, de pénzt is spórolhatunk velük.
A miniszterelnök vejének tulajdonában álló BDPST Group szerint korábban sem tervezték, és a jövőben sem áll szándékukban, hogy befektessenek a SPAR-ba, és „minden alapot nélkülöz ezzel ellentétes információ terjesztése”.
A tejfeldolgozó sikeres működtetésén túl céljuk, hogy a zsidó közösségek számára kóser tejtermékeket biztosítsanak.
Csütörtöktől egy héten át 10 százalékkal kevesebbe kerül a 65 éven felülieknek, ha zöldséget, gyümölcsöt vagy húst vásárolnak.
A bizottság szerint a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. és a VINCI Airports tervezett összefonódása nem vet fel versenyjogi aggályokat.
Nemcsak a vevők és az áruházak, de az adathalászok számára is az év egyik legfontosabb időszaka a Black Friday és az azt követő karácsonyi szezon. A bankkártya- és számlaadatokra vadászó csalók örömmel használják ki a túlfűtött vásárlói lelkesedést, így aki figyelmetlen, kedvező árak helyett többszörösen megfizetheti felelőtlen vásárlásait.
A csapból is az folyik, hogy be kell vásárolni egy Eb-meccs megnézése előtt, de tényleg igaz ez? Utánajártunk: tényleg sokkal több tévét eladnak ilyenkor, de más, a meccsnézéshez távolról köthető áruk forgalma is megnő. Megtudtuk azt is, hogy mi a helyzet a generációs törésvonallal, és hogy a nagy infláció miként alakította át az Eb alatti vásárlási szokásokat.
A nem élelmiszert árusító boltok forgalma szépen felpöröghet idén, ahogy a tavaly elhalasztott vásárlásokat pótolják az emberek, az élelmiszeriparunk azonban nehéz helyzetben van, főleg, mert a kisebb cégek nem eléggé hatékonyak – mondták el az MBH Bank elemzői.
Kreatívnál kreatívabb módszerekkel oldják meg a gyártók és a boltok is, hogy ne piros felkiáltójeles plakátok között sétálva kelljen vásárolnunk, és közben mégis betartsák a kormány zsugorflációt jelző szabályait. De nem csak a kormányrendelet próbálja elejét venni annak, hogy a méretet észrevétlenül csökkentve tartsák meg a régi árat, a logisztika miatt sem mindig könnyű kisebbre váltani. Szőllősi Lili cikke.
Vagy százméteres sor, üdvrivalgás és hangos zene várt a Primark első magyarországi üzletének nyitásakor az Arena Mallban. Volt, aki már reggel hétkor, három órával a nyitás előtt beállt a sor elejére, más inkább azt számolgatta, hogy ha nem ennyire korán kelt, a délután közepéig ráér bejutni. És azért olyan is akadt, akit elriasztott a tömeg.
Elkezdték az emberek a tavaly elhalasztott vásárlásokat bepótolni, de még kell idő, amíg javulhat a helyzet a műszaki boltokban – mutatták be a Media Markt vezetői. A középső árkategória iránti érdeklődés szinte eltűnt, akinek nincs pénze prémium termékre, az a belépő szintet keresi.
Gazdasági problémák ide vagy oda, a luxusipar évtizedek óta virágzik azáltal, hogy különleges és személyre szabott élményeket kereső, tehetős ügyfélkörnek nyújt szolgáltatást. A Deloitte elemzése szerint a mesterséges intelligencia (MI) és az online kapcsolódásra képes (IoT) eszközök örökre megváltoztathatják a luxuspiacot.
Egyúttal arra kérte a hódmezővásárhelyi polgármestert, ne hívja Kálmánnak, mert az ő neve hivatalosan is Rákay Philip.
A rendőrség néhány jó tanácsot is adott az ilyen esetek elkerülése érdekében.
Larry Page Google-társalapító a feleségével még 2018-ban tett szert egy Puerto Ricóhoz tartozó szigetre. Az adásvétel olyan csendben történt, hogy eddig még a helyi képviselők sem tudtak róla.
A piaci értéknél lényegesen magasabb összeget adott egy nagyobb területért a Microsoft az Egyesült Államokban.
Karácsonyi kiegészítőket bő 3 ezer forintért rendel az átlag Vatera-vásárló, játékokra az átlagos vevő 4 ezer forintot költ.
A régiónk öt országában mérték, hogyan vásárolnak az emberek a neten, mennyire tartják fontosnak, hogy kutakodjanak a vásárlás előtt, és hogy mivel lehet rávenni őket egy-egy termék megvételére.
Nem csak az élelmiszerboltokat érte utol a spórolás: a bútor- és műszakicikk-üzletek kasszáinál kevesebb pénzt hagynak ott az emberek, mint tavaly ilyenkor, az autók piacán pedig drámaian látszik, hogyan szakadt ketté a magyar társadalom az anyagi lehetőségek mentén. Egy fontos különbség azért van az ételekhez képest, az ilyen, drágább termékek vásárlásánál nem a legolcsóbb árkategóriákba menekülnek sokan az infláció elől, inkább elhalasztják a vásárlást.