Dobszay János: Kötcsei körmenet
Politikai ideológiaként Magyarországon sikeresebb a kereszténység, mint a hétköznapi életet meghatározó vallásként. Vélemény.
Politikai ideológiaként Magyarországon sikeresebb a kereszténység, mint a hétköznapi életet meghatározó vallásként. Vélemény.
Elképzelhető-e eddig tökéletesebb néppárt, mint amelyben egy asztalnál ül Erdő Péter és Kelemen Anna, míg Rogán Antal megszegi a kenyeret?! Vélemény.
Nem az a baj, hogy a 2010 előtti világ szereplő aktívak kívánnak maradni a közéletben, hanem az a baj, ahogyan ezt teszik. Hogy működésük mi mindent lehetetlenít el. A baloldali politizálás továbbra is az értelmiségi találkozókban, “közgazdász stand-up”-okban, 2010 előtti belügy- és pénzügyminiszterek szerepeltetésében merül ki, és ez súlyos stratégiai hiba. Vélemény.
Az életünk évtizedek óta összefonódik a könnyűzenével, fonódjanak össze a köztereink is. Vélemény.
Véleménycikkében többek között azt fejtegeti, miért káros a fóliázás pont arra a korosztályra nézve, akiket "megvédene" a kormány. Szerinte a fóliázás hungarikum.
Amíg egy független magyar filmes átveszi a filmszakma egyik legfontosabb nemzetközi fesztiváljának nagydíját, mi itthon újranézhetjük az Aranybullát vagy a Hadikot. Teljesen mindegy a pártállás és a világkép: ez így semmiképp sem oké. Vélemény.
Magyarország lassan egyfajta állami komikus lesz, alacsony férfi felemás cipőben, csetlő-botló félnótás. Két forradalmát verték le az oroszok, de nem tud, nem akar náluk jobb lenni, ezért visszabújik hozzájuk a világ elől.
Lázár szerint veszélyes dolog, ha egy polgármester szerint két férfi is nevelhet gyereket. A világon számos ilyen brutális hely van, például a köztudottan borzalmas Barcelona, Párizs vagy Berlin. Nem csoda, hogy ezeket a városokat mindenki nagy ívben kerüli, és nem akarja, hogy a gyereke ott nőjön fel.
Miközben paksi beruházás néven zajlik az egyre pimaszabb átverés, az államközi itt a piros, hol a piros játék, az ellenzék figyelmét más köti le. A kormány magánzsebeket töm, mert teheti. Politikai és civil ellenzéke pedig elfogadja ezt és támogatja. Mert máshoz – elszámoltatáshoz – sem eszköze, sem kedve sincs. Vélemény.
Az Ipsos 29 országban mérte fel az oktatási rendszerről alkotott véleményeket, a magyaroknál a 29 ország között egyben sem elégedetlenebbek az oktatási rendszerrel.
Turistaszezonnak hívják, amikor a világ szerencsés és megnyomorított fele a válság sújtotta övezetekben randevúzik, és farkasszemet néz. A ki-tudja-hányadik erdőtűz után más is szítja a tüzet. Beérik a nálunk is oly ismerős ellenségképzés, idegen- és emberellenesség. Vélemény.
Elvesszük a pénzed, ha gyenge vagy, lefizetünk, ha erős, megölünk, ha nem hagyod magad lefizetni, és végül felmutatunk az ikonra a dolgozószoba falán, jelezve, hogy mindez Isten tudtával és beleegyezésével zajlik, hiszen ki mástól eredhetne ez a felhatalmazás, ha nem legfelülről. Vélemény.
"Egy életút megtörése sosem könnyű", fogalmazott az egykori pap a témában írt véleménycikkében.
Az atlétikai vb-n nem szerepelt rosszul a magyar csapat önmagához képest. Ennyi az önmaga. Egyszerűen nem kell világversenyért nyomulni, világverseny miatt – állampolgáronként 30 ezer forinttal – kiköltekezni egy olyan sportágban, amelyben nem vagyunk sehol. Vélemény.
Az utolsó érem kiosztása után tegyünk úgy, mintha elhinnénk a kormányzati blöfföt, miszerint az atlétikai világbajnoksággal megvan az utolsó puzzle-darab is, és a nyári olimpiát darabjaiban már megtartottuk. Ideje értelmesebb célt kitűznie az országnak. Vélemény.
Nincs az a bűn és mocsok, amely a nagy művészetet érvénytelenítené, és nincs az a nagy művészet, amely a bűn és mocsok súlyából bármennyit elvenne. Ezt éppoly nehéz megemészteni, mint amennyire szükséges. Vélemény.
A műsorvezetőnek korábban a pedagógussztrájkról és a homofób törvényről is volt véleménye.
Az elektromos mobilitás fontos, de csak csővégi megoldás. Sok más nélkülözhetetlen lépést - amit a kormányzat–Fidelitas–Tarlós István-tengelyen autósüldözésnek hívnak - is meg kell tenni, ha valóban meg akarjuk óvni környezetünket. Jávor Benedek a Párbeszéd – ZÖLDEK EP-listavezetője, Budapest brüsszeli irodája vezetőjének írása.
Orbán Viktor keresi az aktuális világpolitikai nagyfiút, akivel jóban lehet. Erről szól Erdogan augusztus 20-i meghívása.
Miről szól a budapesti atlétikai világbajnokság azonkívül, hogy vélhetően a hatalmas pénzek jelentős része - a magyar viszonyokat figyelve - le- és elkötelezett emberek zsebébe vándorol? Mindenki tudja. Az olimpiáról. Orbán Viktor álmáról. Vélemény.