Egész Európa orbanizálódik
Vezércikkben foglalkozott a WamS Magyarországgal. A szerző szerint nem Kelet-Európa, hanem egész Európa orbanizálódik.
Vezércikkben foglalkozott a WamS Magyarországgal. A szerző szerint nem Kelet-Európa, hanem egész Európa orbanizálódik.
Közös hadsereg nélkül csirkék vagyunk. És azt álmodjuk, hogy meg tudjuk védeni a szemétdombjainkat.
Egy dobozban adta át csütörtökön a Parlament bejáratánál a Miniszterelnökség egyik munkatársának azokat a kormányfőről írt állampolgári véleményeket Vadai Ágnes, amelyeket a Demokratikus Koalíció (DK) szegedi szervezete gyűjtött májusban.
Módosítaná decembertől a 2-es és 2A villamosok menetrendjét a Budapesti Közlekedési Központ. A tervezetről a cég honlapján és e-mailben is várja az utasok véleményét.
Bajnai Gordon visszatért - épp olyan nehezen mozdul, ahogy eddig azt bármikor tette baloldali politikus, de ez az álhezitálás kevéssé illik össze határozott, hozzáértő menedzser imázsával - írja blogján Uj Péter.
Illene-e lecserélni a holokauszt-emléknapot egy olyan ünnepre, amely minden népirtásról megemlékező gyásznap lenne? - a Konzervatórium blog Bence György 2006-os előadását eleveníti fel.
Tűz pusztított egy húsfüstölésre is használt melléképületben hétfőn hajnalban Nagybajom közelében. Egy nyúl elpusztult - írja a sonline.hu.
A népszerű író szerint Franciaország vezetői csődöt mondtak, és felelősségre kell vonni őket a kialakult helyzetért. Szerinte egyetlen megoldás maradt: a közvetlen, képviselők nélküli demokrácia.
Elérkeztünk arra a pontra, hogy kijelentsük, ilyen nincs, ilyet állam nem tehet meg senkivel, akár az ellenségeivel sem. Nem szórakozhat velük, nem hagyhatnak éhezni, szomjazni, emberi mivoltukból kivetkőzni olyanokat, akikről vállalta, hogy gondoskodik róluk.
Szerdán az Európai Unió Bírósága közölte devizahiteles ügyben iránymutatásul szolgáló véleményét. A főtanácsnoki vélemény értelmében a főbb pontok: a Kúria vizsgálhatja a szerződések tisztességtelen jellegét, elképzelhető, hogy lesz arra mozgástere, hogy belenyúljon a szerződésekbe, a szerződések megsemmisítésére ugyanakkor nem érdemes számítani, mivel az épp a fogyasztóra tekintettel járna komoly veszélyekkel.
Közel egy éve lépett életbe az új Munka törvénykönyve. A Deloitte ebből az alkalomból összegyűjtötte a törvény eddigi, mindennapos alkalmazása során leggyakrabban kritizált rendelkezéseket, pozitív újításokat és a továbbra is bizonytalanságot okozó értelmezési kérdéseket.
A kiszámíthatatlan gazdaságpolitika és a jogbizonytalanság miatt nem lehet azzal számolni, hogy hosszú távra köteleződnek el hazánk mellett a cégek. A belföldi kereslet továbbra is a régió leggyengébbje, a beruházások elmaradása pedig a legsúlyosabb gond - írja Hamecz István.
William Gallas és Samir Nasri között még az Arsenalos időkből maradt meg az ellentét, Gallas szerint az Eb-n végre mindenki megismerhette Nasri igazi énjét is.
A családoknak és a kivállalkozásoknak azért lesz jobb, mert nem lesz kevesebb. Nem csak a versenyszféra indul majd emelkedésnek, hanem a közalkalmazotti is. Ezt ígéri a Fidesz, igaz eddig csak az látszik, hogy kommunikációra fognak közel 1.8 milliárddal többet költeni - írja a Magyar Citrom bloggere.
Nem feltétlenül őrült meg az, aki nem akar külföldön munkát vállalni, csak eltérő prioritásai vannak az élettel kapcsolatban - írja blogján Doransky.
Egyik legrosszabb önmeghatározásunk a "magyarugarozás" - nem azért tartunk itt, mert mi alapvetően ilyenek vagyunk, nem is kéne úgy tennünk, mintha kulturálisan belénk kódolt rontás húzná vissza az országot - írja a Fent és Lent blog.
Nem lehet megjósolni a Twitter-üzenetek alapján, valóban sikeres lesz-e egy film. Jóformán semmi kapcsolat nincs a Twitteren kapott pozitív visszajelzés és a film valós sikere között. Újra kell gondolni a marketingstratégiát.
Jobboldali hegemónia van kialakulóban a sajtószakma bizonyos ágazataiban a közmédia megszállása és a frekvenciák újraosztásával megszűnő Klubrádió eltűnésével - írja a Kapitalizmus.hu szerzője.
A politikusok igen, a számok nem hazudnak. A miniszterelnök februárban még azt ígérte, hogy 2011 a megújulás éve lesz. Nem lett az.