#vélemény

Az én hetem: Péterfy Gergely egy öreg ripők antréját látta a Volton
 

Az én hetem: Péterfy Gergely egy öreg ripők antréját látta a Volton

Sorozatunkhoz négy közírót kértünk arra, írják meg, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Péterfy Gergely írónak a következő szavakból kellett ihletet merítenie: osztozkodás, kiegyezés, dekázás, Takaró Mihály, az ifjú Orbán.

Péterfy Gergely Péterfy Gergely

Dalos György: Lemerült hatalom
 

Dalos György: Lemerült hatalom

Negyvenedik születésnapját ünnepli a HVG. Az évfordulóra megjelent kiadványunkból a HVG360-on ezúttal Dalos György írását közöljük - a 80-as évek Magyarországáról.

Dalos György Dalos György

Kéri László: Káder-kor – Az első elemzés a HVG-ben a Kádár-rendszerről, a névadó 30 évvel ezelőtti halála után
 

Kéri László: Káder-kor – Az első elemzés a HVG-ben a Kádár-rendszerről, a névadó 30 évvel ezelőtti halála után

Meghalt egy öregember” — kommentálta a július 6-i hírt néhány ellenzéki író. Hogy ennek az (öreg)embernek mi köze volt a nevével fémjelzett korszakhoz, habitusa, munkamódszerei, nézetei milyen áttételeken keresztül formálták a Kádár-kort, arról ma még csak töredékes a tudásunk. Alábbi cikkünk politológus szerzője e töredékekből megpróbálja rekonstruálni a kort. (A cikk eredetileg a HVG 1989/28. számában jelent meg, Kádár János halálának 30. évfordulója alkalmából közöljük újra.)

Kéri László Kéri László


Parti Nagy Lajos: Kilencezer karakter
 

Parti Nagy Lajos: Kilencezer karakter

Negyvenedik születésnapját ünnepli a HVG. Az évfordulóra megjelent kiadványunkból a hvg360-on ezúttal Parti Nagy Lajos írását közöljük - a demokratikus Magyarországról. Ugyanebből itt a HVG360-on közöltük Péterfy Gergely írását, ahhoz e cikk alatt kattinthatnak.

Parti Nagy Lajos Parti Nagy Lajos

Az én hetem: Hont András és régi (meg az új) csibészek
 

Az én hetem: Hont András és régi (meg az új) csibészek

Sorozatunkhoz négy közírót kértünk arra, írják meg, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. E héten Hont Andrásnak, a hvg.hu vélemény rovata vezetőjének a következő szavakat dobtuk fel: előválasztás, klímavétó, kolostorparti, focimaffia, kamuprofil. Ez lett belőle.


Tóta W. Árpád: A teknős evangéliuma
 

Tóta W. Árpád: A teknős evangéliuma

Nem az élővilág van veszélyben, csak a mi civilizációnk és a kultúránk. Viszont nemcsak a klímakatasztrófa és a környezetszennyezés veszélyezteti, hanem mindenekelőtt azok, akik azt lesik, melyik felebarátjukat lehet kiátkozni és agyonverni egy teknős ürügyén. Vélemény.


Kőszeg Ferenc: Bármennyit költ rá Orbán, nem nyerheti meg a kulturkampfot
 

Kőszeg Ferenc: Bármennyit költ rá Orbán, nem nyerheti meg a kulturkampfot

A permanens hazudozás politikai kategória, és nincs az a nyilvánvaló hazugság, amelyet egy hatalomra jutott, vagy akár csak kiépülő diktatúra ne tudna lenyomni alattvalói torkán. Ez történt Nagy Imre és társai újratemetésének harmincadik évfordulóján, amelyet Orbánék a hazugság felmagasztosulásának ünnepévé emeltek. Vélemény.

Kőszeg Ferenc Kőszeg Ferenc




Horváth Zoltán: Sekély e kéj
 

Horváth Zoltán: Sekély e kéj

"Sokan kérdik, 'hogyan éltem meg' az akár szellemi édesgyermekemnek is mondható megnyilvánulási formára mért penitenciát". A HVG-plakátcímlapok kitalálója válaszol. Vélemény.

Horváth Zoltán Horváth Zoltán


Gyarmathy Éva: Maszatolás
 

Gyarmathy Éva: Maszatolás

A kormány egyenoktatásba kényszerítené a gyerekeket, ebben a helyzetben a pszichológus szerző szerint három választási lehetőség áll a szülők és a pedagógusok előtt.

Gyarmathy Éva Gyarmathy Éva


Péterfy Gergely: Erőd
 

Péterfy Gergely: Erőd

A Móricz Zsigmond körtér, az élet és a világ nagy változásairól szól az alábbi írás, amely a negyvenedik születésnapját ünneplő HVG évfordulós kiadványában jelent meg. Ugyanebből itt a HVG360-on közöltük Parti Nagy Lajos írását, ahhoz e cikk alatt kattinthatnak.

Péterfy Gergely Péterfy Gergely

Az én hetem: Tóta W. Árpád kérdezi, nálatok laknak-e állatok
 

Az én hetem: Tóta W. Árpád kérdezi, nálatok laknak-e állatok

Sorozatunkhoz négy közírót kértünk arra, írják meg, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Tóta W. Árpádnak, a hvg.hu publicistájának a következő szavakból kellett ihletet merítenie: szúnyogpánik, főpolgármester-választás, babavárók, hungyökér, Nikola Gruevszki. Előkerültek a patkányok, a borzok és más házikedvencek is.