Csak a macskáktól fél! - magyar zenész mesélte el, hogy került kutya a színpadra
Megtaláltuk a Bécsi Kamarazenekar hegedűművészét, ő mesélte el, mi történt, amikor előadás közben felbukkant mellettük egy kóbor eb.
Megtaláltuk a Bécsi Kamarazenekar hegedűművészét, ő mesélte el, mi történt, amikor előadás közben felbukkant mellettük egy kóbor eb.
A komolyzenei koncertek rituáléja a XIX. század óta nem sokat változott. A hallgatóságnak teljes csendben kell végigülnie a hangversenyeket; felkelni, kijárkálni, enni-inni, nevetgélni vagy dudorászni tilos. A trend most megváltozhat, egyre több helyen igyekeznek ugyanis a húszas-harmincas éveikben járó fiatalok számára is vonzóvá varázsolni a koncerteket.
Néha jóleső érzés valamelyik McDonald’s csendes sarkában gyorskaját majszolni, és nem is az étel lényeges ilyenkor, hanem inkább az, hogy néhány percet szusszanhatunk úgy, hogy senki sem szól hozzánk. Vagy mégis?
A Brexit miatt az oxfordshire-i Woodstockból a belgiumi Antwerpenbe teszi át székhelyét jövőre az Európai Unió Barokk Zenekara (EUBO).
Az érthető punk- és metálzenekarok mellett Tina Turnert, a Village People-t, de még Enrique Iglesias édesapját sem látták, hallották szívesen a szovjetek – meg is magyarázták, miért.
A legkorszerűbb digitális technológiával és virtuális valósággal dolgozó nagyszabású projekttel jelentkezik 2018-ban az ABBA.
Szombat esti fellépésére készül a Syrían Expat Philharmonic Orchestra (SEPO) Berlinben. A zenekar, mint a neve is árulkodik róla, szíriai menekültekből állt össze.
Vácz Péter és csapata immár a második zenés kisfilmet készítette a nagy hatású manchesteri Jamesnek.
A Rolling Stones, Adele és Neil Young után a Queen együttes is jelezte, nem szeretné, hogy Donald Trump a zenekar slágereivel kampányoljon. Pedig ezt teszi.
A zenekar gitárosa egy friss interjúban jelentette ki ezt, majd egy kicsit szapulta a Beatlest is.
Kilépett és új zenekart alakított a skót Franz Ferdinand gitárosa. Nick McCarthy már be is mutatta új zenekara első dalát.
Szakácsi Gábor tizenhét éve él az Egyesült Államokban. A C.A.F.B. punk rock banda alapító-énekesének Amerika az egyetlen kiút volt annak idején abból a pokolból, amiről sokunknak csak elképzelései lehetnek. Nulláról indulva, sok év kitartással végül sikerült egy idegen országban egzisztenciát teremtenie – jelenleg Seattle egyik legfelkapottabb részén él, ahol civil munkája mellett egy amerikai zenekarban zenél.
A szombati izlandi meccs végével egyidőben kezdődött Wagner Siegfriedjének második felvonása a Müpában, a behívó fanfárt a zenészek stílusosan fújták el.
A külföldi turnékat megtartják, de egy koncertet le kell mondania a Budapesti Fesztiválzenekarnak, miután a főváros csökkentette támogatásukat.
A fővárosi közgyűlés elé kerülő előterjesztésben a tavalyi 260 millió helyett csak 60 millió forint támogatást ítélnének meg a Budapesti Fesztiválzenekarnak, amely ezért azt kéri, ne szavazzák meg a tervezetet, mert ez koncertek elmaradását hozná.
Ha a Quimby és a Kiscsillag az első vonal, akkor az Esti Kornél a második vonal végén van – tartja magáról a negyedik lemezével jelentkező mezőtúri csapat. A magyar nyelven éneklő hazai alternatív zenekarok közt egyre népszerűbb banda koncertjeire már nem elsősorban a tinilányok járnak, a depresszív szövegvilágukon pedig még viccelődni is mernek. Nagyobb figyelmet érdemlő magyar zenekarokat bemutató sorozatunk, az egy.két.há új részében az Esti Kornéllal foglalkozunk – a cikkben meghallgatható az Éjszaka van című új album is.
Három koncertet is adott volna Pekingben az észak-koreai diktátor kedvenc női zenekara, ám valamiért hirtelen visszautaztak hazájukba.
Színház- és táncművészeti szervezetek, zenekarok, énekkarok kapnak a pénzből.
Az egyik legígéretesebb fiatal magyar zenekar pár napja nyugat-európai mezőnyben szerepelt a világ legfontosabb zeneipari rendezvényén, a francia Midemen. Deli Soma basszusgitárossal és Nóvé Soma gitáros-énekessel beszéltünk elszállásról, hájpról, petőfirádiósságról és arról is, ők maguk elhiszik-e, hogy ez az út a világhír felé. Ha még nem hallották őket, ismerjék meg a Middlemist Redet.
Stefan Englert több mint három éve költözött Budapestre Németországból, hogy a világ legjobbjai között számon tartott Budapesti Fesztiválzenekar ügyvezető igazgatója legyen. A filozófusként végzett, fiatalon a punkhoz is közel álló Englertet kérdeztük sikerről, Fischer Iván zeneigazgató szerepéről, rendszerváltásról, és arról, miért foglalkozik egy nagyjátékos komolyzenei szereplő szociális problémákkal.