szerző:
Pogonyi Nóra

Szakácsi Gábor tizenhét éve él az Egyesült Államokban. A C.A.F.B. punk rock banda alapító-énekesének Amerika az egyetlen kiút volt annak idején abból a pokolból, amiről sokunknak csak elképzelései lehetnek. Nulláról indulva, sok év kitartással végül sikerült egy idegen országban egzisztenciát teremtenie – jelenleg Seattle egyik legfelkapottabb részén él, ahol civil munkája mellett egy amerikai zenekarban zenél.

Szakácsi Gábor – vagy ahogy Amerikában hívják, Greg – neve biztos ismerős azoknak, akik figyelemmel kísérték a ’90-es években indított alternatív együttesek pályafutását. A balhés gyerekként számon tartott zenész az évtized kultikus punk rock bandája, a C.A.F.B. zenekar egyik alapítója, amely főleg a ’97-es Zanza című lemezük kiadása után vált népszerűvé.

©

Szakácsi pont akkor döntött úgy, hogy egy időre kiköltözik, amikor intenzíven kezdett beindulni a zenei karrierje – nem látott más kiutat abból a gödörből, amelybe részben a punk közeg hatására került. Súlyos alkohol- és drogproblémáira egyetlen megoldásként kínálkozott ’99-ben az a lehetőség, hogy egy időre Seattle-be utazzon megtisztulni. Mivel a tervezett egyhónapos kintlét nem bizonyult elegendőnek, úgy döntött, marad, és új életet kezd egy olyan országban, amelynek még a nyelvét sem beszéli.

„Elég sűrűn feljövök ide” – mondja Gábor a távolba meredve, Capitol Hill-i lakásának tetőteraszán. „Szeretek itt, hozzásegít ahhoz, hogy kitisztuljon a fejem. Mikor látom a vizet és elnézek a hegyek felé, úgy érzem, kiürül az agyam. Mintha átfújna rajta a szél, hogy legyen benne hely építkezni újra. Aztán visszamegyek, felkapom a gitárt, és elkezdek ismét valamit felépíteni: megíródik egy dal, vagy csak egy részlet, egy-egy szöveg.”

Gábor tizenöt évesen került kapcsolatba a punkkal, amikor szülei válása után Budafokról édesanyjához költözött Békásmegyerre. „Nem találtam a helyem, úgy éreztem, nem elég, amit a házibulik, kirándulások és diszkók adnak. Kezdetben még nem fogtam fel teljesen a dolog lényegét, csak egyszerűen jó volt abban a közegben. Olyan srácokkal találkoztam, akiknek mást jelentett az art, akiknek a világa pont emiatt érdekelt.” A punk megadta számára azt a pluszt, amire a megszokotton túl kamaszként vágyott – ezzel együtt barátokat és egyfajta zenei látásmódot kapott, amely onnantól kezdve meghatározta az életét.

A punk szubkultúra tagjaként Gábor egész életvitele megváltozott – miközben a zenei karrierje felfelé ívelt, lassan a mélybe rántotta az alkohol és a drog. „A korosztályom egy része minden új dolgot kipróbált, ami a ’90-es évek elején beáramlott az országba, így jutottam el én is a kezdeti szipuzgatás és füvezés után végül a kemény drogokig.”

Gábor ’96-ban került kapcsolatba a heroinnal, azt mondja, kíváncsiságból próbálta ki. „Volt, hogy a zene húzott bele a drogokba, viszont olyan is, amikor pont az mentett meg tőlük” – magyarázza. „A heroin a saját döntésem volt, ezáltal viszont belekerültem az ahhoz tartozó körbe, és onnantól kezdve végigkísérte a mindennapjaim. A baj az, hogy tényleg nagyon jó érzés, emiatt szoknak rá az emberek. Idővel a szervezet elkezdi kívánni az anyagot, de a pszichés függés ennél sokkal veszélyesebb.”

©

Valójában akkor ijedt meg, hogy rossz úton halad, amikor a tiszta pillanataiban látta az embereket maga körül. Érezte, hogy csak úgy szabadulhat meg a drogoktól, ha teljesen kiszakad ebből a közegből.

„A legnehezebb belátni, hogy innen nincs tovább, mikor rádöbbensz, hogy a hozzád közel állók mit gondolnak rólad.” Az újrakezdés persze nem ment olyan könnyen – sok lemondás és erős akarat árán tudott csak a herointól megszabadulni. „A kísértés évekkel később is előjöhet, ilyenkor a legfontosabb, hogy valamivel lefoglald magad. Ha nem megy, orvoshoz kell fordulni. Én is megtettem néhányszor, de meg kellett vívnom a harcot magammal, hogy ez így legyen.”

Gábor életének egyik legnehezebb időszaka volt, mikor Seattle-be költözve hirtelen megszűnt mindaz, ami zenészként körülvette: a színpad már megszokott, szédítő világához képest teljesen idegen környezetben, nyelvtudás nélkül, segédmunkásként próbált boldogulni. Egy tinédzserkori barátnője bátorítására utazott az Államokba, vele próbált új életet kezdeni, miután eldöntötte, hogy végleg kinn marad. Minden büszkeségét félretéve évekig takarítóként dolgozott, közben igyekezett minél gyorsabban – a munkahelyén, utcán, televízióból - az angol nyelvet elsajátítani.

A legtöbb embernek fogalma sincs, milyen kemény a kulturális átállás

"Mikor néhány hónap után végre megkaptam a munkavállalási papírjaimat, a párom szerzett nekem állást annál a cégnél, ahol dolgozott. Hajókat takarítottam, amihez elég volt annyit tudni, mit jelent angolul a vödör és a kefe." Bár az amerikaiak szerinte nagyon befogadóak, voltak rémálomnak tűnő pillanatai. Sokszor érezte megalázónak a helyzetét, a címlapok és az ismertség után nem volt egyszerű átállni a jachtok suvickolására. „Valójában akkor válsz igazán felnőtté, ha a büszkeséged félretéve képes vagy a legmegalázóbb munkát is végigcsinálni, hogy életben maradj.”

Évekbe telt megszoknia az új helyét, ahol úgy tűnt, minden máshogy működik, és az elvárásokon túl még az emberek mentalitása is teljesen különbözik attól, amit korábban tapasztalt.

„Sokan, akik kijönnek, azt hiszik, Amerika olyan, mint ahogy a tévében látják. Pedig ez egyáltalán nem így van. Itt tényleg rengeteget kell dolgozni, hogy ne dögöljön éhen az ember. A munkahelyeken kevesebb a szabadság, zeneileg is sokkal nehezebb érvényesülni, és nincs itt anyuka-apuka, ha segítség kellene” - mondja. „Nem biztos, hogy még egyszer végig tudnám csinálni. Ha valaki soha nem utazott vagy élt huzamosabb ideig máshol, annak fogalma sincs, milyen kemény a kulturális átállás. Mikor kijöttem, nem ismertem a rendszert, és amíg nem beszéltem a nyelvet, nem is értettem, mi folyik körülöttem.”

©

A kulturális sokk mellett az erős honvágy is megviselte. Az internetnek köszönhetően ma már könnyebb tartania a kapcsolatot az otthoniakkal, de ’99-ben szinte csak telefon volt, ami nagyon sokba került persze. „Sokszor kritizálnak vakon olyanok, akik sosem voltak igazán kemény helyzetben és nem kellett megalázó dolgokat csinálniuk. Teljesen mindegy, hogy én a saját hülyeségem miatt keveredtem ilyesmibe, és esetleg a szerencse folytán volt lehetőségem kimászni belőle, akkor is végigcsináltam. És erre büszke vagyok. Ezt senki nem veheti el tőlem.”

Bár évekig nem állt színpadra, a zenéről Gábor sosem mondott le. Mivel nyelvtudás hiányában akkor még nem csatlakozhatott a helyi zenekarokhoz, magának játszott azon a gitáron, amit Budapestről hozott. Később fillérekből összerakott egy „komputeres házi stúdiót”, hogy demókat gyártson és hazaküldje őket a C.A.F.B.-nek – a zene tartotta benne a lelket, főleg abban az időben, mikor a házassága tönkrement és teljesen magára maradt.

Egy garázsszerű bérleménybe költözött, ahol meglehetősen rossz körülmények között egyedül élt csaknem egy éven keresztül. Megint úgy érezte, hogy nem találja a helyét, a zene volt az egyetlen, ami lefoglalta, amibe kapaszkodni tudott. „Minden embernek megvannak a maga terápiái. Napi terápiákra gondolok, amiktől úgy érzed, fontos vagy a világ számára. Nekem ez a zene. Mikor munka után hazaérek, szeretnék magamnak örömet okozni valamivel. Nem az egoizmus hajt, egész egyszerűen ez ad értelmet a mindennapjaimnak. Ha soha többé nem állnék színpadra és nem csinálnék több albumot, akkor is zenélnék. Egyébként a punk mellett sokszor hallgatok jazzt és próbálok bluest is játszani, persze csak magamnak – egyelőre”.

"Hontalanná váltam"

Gábor akkor kezdett újra egyenesbe jönni, amikor 2003-ban csatlakozott egy helyi punk rock bandához. Idővel megismerte a második feleségét, az ő javaslatára alapította meg végül 2004-ben a Sledgeback zenekart. Addigra már jól beszélte a nyelvet, ennek ellenére mind a mai napig előfordul olykor, hogy nehézségbe ütközik a szövegírás terén. „Sokszor úgy érzem, hogy az agyam két részből áll – mintha egyszerre két helyen gondolkodna. Néha azért nem sikerül angol szöveget írnom, mert magyarul kezdek gondolkodni, és ez fordítva is igaz.”

Bár már tizenhét éve Seattle-ben él, Gábor még mindig erősen kötődik Magyarországhoz, hiszen az egész gyermekkorát itt töltötte. Igazán felnőtté viszont Amerikában vált, ahol az életvitele szempontjából mostanra már teljesen berendezkedett. Seattle egyik legnépszerűbb részén, a város egyik fő kulturális és szórakoztató kerületeként ismert Capitol Hillen él. Kilenc éve dolgozik egy színpad-, színház- és rendezvényvilágítással foglalkozó cégnél, jelenleg az elektronikai osztály vezetőjeként.

„Magyarország mindig is a hazám lesz, de tulajdonképpen most már Amerikát is annak tekintem. Vannak pillanatok, amikor nagyon szeretnék visszamenni Budapestre, főleg a családom miatt, és hogy az otthoni srácokkal zenéljek, de ha ott vagyok, egy idő után azok a dolgok kezdenek hiányozni, amik Amerikához kötnek.”

Azt mondja, még most is gyakran rátör a honvágy, de jelen pillanatban úgy érzi, megtalálta a helyét Seattle-ben. Azok a „napi indulatok”, amelyek annak idején a punk felé terelték, persze még ugyanúgy megvannak benne, csak a mostani, sokkal kiegyensúlyozottabb életvitel mellett ezeket kizárólag a zenébe irányítja.

Nemcsak angol, hanem magyar dalokat is ír, olykor megjelentet egy-egy lemezt otthon, és koncertezik a régi zenekarával, ha hazalátogat. Ugyan a munkahelyi kötöttségek és az amerikai együttese mellett csak ritkán van alkalma rá, de mindig örömmel jön haza, még úgy is, hogy ennyi távollét után néha picit kívülállónak érzi magát itt.

Ez ugyanúgy előfordul vele Amerikában is olykor, annak ellenére, hogy a mindennapjai most már egyértelműen odakötik. „Erre szoktam mondani, hogy hontalanná váltam. Hogy ez rossz vagy jó, nem tudom, igazából csak egy állapot szerintem.”

„Nem vagyok biztos benne, hogy ennyi idő után még egyszer új életet tudnék kezdeni Magyarországon. Magyar vagyok, de mégiscsak ide jövök haza, Seattle-be. Nekem már ez a normális, azt hiszem.”


Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hány férfi kell ahhoz, hogy legyőzze Serena Williamst teniszben?

Hány férfi kell ahhoz, hogy legyőzze Serena Williamst teniszben?

Új Ángyán-jelentés Bácskából: van, aki a semmiből lett földbirtokos

Új Ángyán-jelentés Bácskából: van, aki a semmiből lett földbirtokos

Nincs megállás: négy év múlva az összes múzeumot megnyitnák a Ligetben

Nincs megállás: négy év múlva az összes múzeumot megnyitnák a Ligetben

"Én is azóta vagyok józan, mióta megtanítottak mászni"

"Én is azóta vagyok józan, mióta megtanítottak mászni"

György hercegnek nagyon jól áll a hiányzó tejfog

György hercegnek nagyon jól áll a hiányzó tejfog

Beszólt a Disneynek egy asztrofizikus, mert pontatlan a Jégvarázs 2. plakátja

Beszólt a Disneynek egy asztrofizikus, mert pontatlan a Jégvarázs 2. plakátja