Rendőrök élesztettek újra egy nőt egy újbudai szállóban
A portás hívta a mentőket, mert rosszul lett egy nő.
A portás hívta a mentőket, mert rosszul lett egy nő.
Akár 30 ezer forinttal is többet kaphatnak a munkavállalók.
Az egyik földszinti szoba égett, ki kellett üríteni az épületet.
A szülők féltik a közeli iskola és óvoda kertjében játszó gyerekeiket az azbesztpala bontásától. Az építőcég még nem tudja, mikor végzi el az azbesztmentesítést, ám az önkormányzat szerint ez a munka augusztusban lesz. A szakértő szerint pedig az azbesztpala nem olyan agresszív, veszélyes anyag. Mégis, a kommunikáció és tájékoztatás hibái és hiányosságai miatt pattanásig feszült a helyzet, feljelentés is született.
Az önkormányzat azt mondja, nem bevételt szeretne termelni a parkolással, csak a lakók érdekeit szolgálja. A parkolási rendszert a korábbinál háromszor drágábban üzemeltető cégek között azonban ott van Garancsi István, és két kerületi önkormányzat vállalkozása is.
A Bertalan Lajos utca egyik tűzfalára a MOME tűzfaltervezési kurzusának keretében egy óriási kócsagot festettek fel.
Jelentősen bővítik a fizetős övezetet a XI. és a XIV. kerületben is. Az V. kerületben jön az 525 forintos parkolási díj.
Az NVI vezetője szerint Újbudán tragikus a helyzet, és Londonban is egy kilométeres sor áll még a szavazókörnél.
Úgy tűnt, nyertek a panamagyanús ingatlanügylethez kapcsolódó megaberuházást ellenző újbudaiak, de most újabb fordulatot látszik venni az ügy. Az aggódók most a kerület fideszes országgyűlési képviselőjéhez, Simicskó Istvánhoz fordulnak. Igaz, a kerületnek is egy fideszes, Hoffmann Tamás a polgármestere.
Már a lap neve önmagában egy gyöngyszem, mert észrevétlenül belecsempészték a kerület nevét.
Az újbudai járőrök elfogták azt a férfit, aki a Villányi úton három autóból akart lopni.
Újbuda fideszes polgármestere szerint napirendre kell venni valahogy a 4-es metró meghosszabbítását, ha megépül a Dél-Budára álmodott szuperkórház.
Ugyanis egy antikvárium üvegajtaját törte be a tolvaj, de annyira megsérült, hogy amikor a rendőrök elfogták, orvosi segítségre volt szükség.
Egy Etele úti társasházban történt az ominózus eset.