Gumilövedékes fegyverrel lőttek Újpesten
Két ember megsérült.
Az óvodák június 2-án nyitnak majd, az önkormányzat a létszámkorlátozás felülvizsgálatát kérte a kormánytól.
A magyar foci egyik legpatinásabb rangadóját a Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyegének minősége miatt kellett elhalasztani.
A Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyege nem megfelelő a játékra és sérülésveszélyes.
A volt polgármester szerint elképzelhető, hogy az új baloldali városvezetés sajnálja a támogatást a nyugdíjasoktól, ezért jelennek meg éppen most ezek a cikkek róla.
Csak kávéra és teára 15 millió forintot költött a korábbi újpesti önkormányzat.
Idén is kíváncsiak voltunk arra, hová érdemes elmenni egy kis karácsonyi hangulatért: hat budapesti és – versenyen kívül – két külföldi vásárban mértük fel az árakat, a díszeket, és persze a forralt borokat. Értek minket kellemes meglepetések, de még mindig van olyan helyszín, ahol nehéz karácsonyi hangulatba kerülni.
Az atv.hu szerint Farkas István és Szabó Gábor a pártját is elhagyja Gyurcsány Ferencék kedvéért.
A baleset az Árpád út és az István út kereszteződésénél történt.
A felszabaduló összegnek is talált már helyet a kerület.
Hiányoznak tervek, ezért nem biztos, hogy alá lehet írni határidőre a szerződéseket. Az új polgármester szerint a kampány miatt történhetett a mulasztás.
Wintermantel Zsolt szerint 9 milliárd forintos plusszal adta át a kerületet utódjának, ha pénz hiányzik onnan, akkor azt másnak kell visszatennie.
Az Indexnek küldött olvasói videón jól látszik, hogy valami nincs rendben. Az illető állította: a folyó vize büdös, maró szagú.
Balogh Gábor az Alfahírt hagyja ott, hogy Déri Tiboréknak dolgozzon a IV. kerületben.
Nagyjából 3 millió forinttal több végkielégítést javasolt egy fideszes képviselő Wintermantel Zsoltnak, de a többség nem járult hozzá.
A volt polgármester azt sem titkolja, hogy eddig elvi okokból nem került ki az EU-s lobogó az épületre.
Egy autó villanyoszlopnak csapódott és kigyulladt a Külső Szilágyi úton.
Legalább három nőt támadott meg a megalapozott gyanú szerint.
Az érintettek azelőtt kérték a felmentésüket, hogy az új ellenzéki polgármester munkába állhatott volna.