Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#áfaemelés

hvg.hu Ingatlan

Az európai átlag duplájával nőtt a magyar lakások értéke

Máris elképesztő ütemben drágulnak a lakások az áfaemelés miatt: a második negyedévben 12 százalékkal nőtt az áruk, ebben az erős kereslet mellett szerepe lehet annak is, hogy a piac megkezdte a felkészülést a kedvezményes áfa kivezetésére.

MTI Vállalkozás

Áfaemeléssel csökkentenék a francia cégek adóit

A versenyképesség javítása érdekében adójóváírás formájában 20 milliárd eurós tehercsökkentést jelentett be kedden a francia kormány a vállalkozások számára, a következő három évre. Az összeg felét megtakarításokból, 10 milliárd eurót pedig a 2014-ben hatályba lépő áfaemelésből finanszíroz az állam.

MTI Gazdaság

Japánban duplájára emelik az áfakulcsot

Elfogadta a japán parlament felsőháza a kormány törvényjavaslatát a forgalmi adó duplájára emeléséről pénteken, így 2014 áprilisára 8, 2015 októberére pedig 10 százalékra emelik a jelenleg mindössze 5 százalékos áfakulcsot.

MTI Gazdaság

Matolcsy közel 50 milliárdos pluszbevételnek örülhet

Az idén az első negyedévben 533,8 milliárd forint nettó pénzforgalmi áfabevétele volt a költségvetésnek, ez 47,5 milliárd forinttal, csaknem 10 százalékkal több, mint az előző év első negyedévében - olvasható Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek egy országgyűlési képviselő kérdésére csütörtökön adott írásbeli válaszában.

MTI Gazdaság

Simor: az áfaemelés dobta meg az inflációt

Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint a szerdán publikált márciusi inflációs adat megegyezett a jegybanki szakértők várakozásával - mondta az MNB elnöke szerdán este, a Budapesti Corvinus Egyetemen.

hvg.hu Gazdaság

VG: ezért elkerülhetetlenek az áremelések

A csökkenő fogyasztás és a kereskedelmi verseny dacára is elkerülhetetlen az áremelkedés az idén - írja a Világgazdaság (VG). A drágulásban csupán egy elem a legfelső áfakulcs 2 százalékpontos emelkedése, jelentős tétel még az energia- és a bérköltség növekedése is.

MTI / hvg.hu Gazdaság

Népszabadság: az áfával akcióznak az élelmiszerláncok

Több kereskedőlánc is meglátta a fantáziát a forgalmi adó január elsejétől 27 százalékra növelt felső kulcsában, és nem érvényesíti áraiban az adóváltozásból fakadó különbözetet - ismerteti a keddi Népszabadság.

MTI Gazdaság

Mélyen a pénztárcánkba kell nyúlni 2012-től

Emelkednek január 1-jén a többi között az energia, a közlekedés, a postai szolgáltatás árai és a közüzemi díjak is, részben az áfa mértékének 25-ről 27 százalékra történő emelése miatt.

MTI Gazdaság

Drágább benzint hoz az újév első napja

Az újév első napján a 2 százalékpontos áfa-emelés miatt drágulnak az üzemanyagok: a forgalmi adó 25-ről 27-százalékra növelése 6, illetve 7 forinttal emeli a 95-ös benzin és a gázolaj átlagárát a számítások szerint.

1 2 3 4
Két nézőpont egy kávé mellett: Így simíthatók el a konfliktusok

Két nézőpont egy kávé mellett: Így simíthatók el a konfliktusok

Kerkezék tizenegyespárbaj után jutottak nyolc közé az FA Kupában

Kerkezék tizenegyespárbaj után jutottak nyolc közé az FA Kupában

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

Beiktatták az új osztrák kormányt

Beiktatták az új osztrák kormányt

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

A volt sportminiszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét

A volt sportminiszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét

Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota

Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

A címlapról ajánljuk