Nem győzi a költségeket az önkormányzat, államosítják a gödöllői szakrendelőt
Szeptembertől kerülhet állami finanszírozásba az intézmény.
Szeptembertől kerülhet állami finanszírozásba az intézmény.
Az újpesti Galopp utcában addig, amíg az önkormányzat felelt az ellátásért, minden rendben ment, az államosítás óta azonban áldatlan állapotok uralkodnak.
A ferencvárosi Ráday utca november 1-jétől nem lesz a főváros kezelésében.
A színházak államosítását máig sem akarja visszacsinálni senki. A 75 évvel ezelőtt, 1949. augusztus elsején államosított színházak (re)privatizációja komolyan szóba sem került. Úgy látszik, ez az egyetlen államosítás, amely közmegegyezésnek örvend. Pedig ezt is a pártállami diktatúra hajtotta végre, amint kialakult. A színházak államosítása már másfél évszázaddal ezelőtt is az éhenkórász színészek álma volt. Akkor, amikor a nemzeti jelzőnek még volt jelentése a színház előtt. Az volt a biztonságos állami sziget a magánszínházak viharos tengerében.
Történelmi mélyponton a születések száma, az államosított meddőségi klinikákra sok a panasz – írta a kormányzatnak intézett nyílt levelében a Kaáli Intézetet alapító szülész-nőgyógyász, aki korábban is már élesen kritizálta az államosított rendszert.
A ferihegyi reptér állami kézbe kerülése alkalmából tesszük közzé ismét néhány hónappal ezelőtt, 2024. január 18-án megjelent cikkünket az ügylet akkor ismert hátteréről. Azt írtuk, hogy a kormány annyira meg akarja szerezni a budapesti repülőteret, hogy szavazatelsőbbségi és egyéb különleges jogokat is kész volt átengedni azoknak a befektetőtársaknak, akik hozzásegítik ehhez, és ha eljutnak a szerződésig, Orbán Viktor barátai újabb üzletekhez jutnak.
Pikó András szerint az államosítás 500 ember otthonát veszélyeztetni.
Úgy vélik, a kormány az államosítással sértette a letelepedés szabadságát, ráadásul a lépést semmilyen közérdekű cél nem igazolja.
Az önkormányzat szerint bejelentés nélkül vittek el olyan, a gyermekorvosi rendelővel közös bútorokat, amik soha nem voltak a védőnői szolgálat tulajdonában.
A MET vezetője reméli, hogy a mostani államosítás nem indít el dominóhatást, és az egyház többi iskolájában kitartanak a tantestületek.
Ha a cementgyárat el lehet venni erővel, akkor az OTP-fiókokat és a Mol-kutakat is el lehet, sőt neadjisten a jachtot is, írja szerzőnk. Vélemény.
Az államosítás miatt pedig azok, akik eddig helyettesítették az üres státuszokat, kevesebb pénzt kaphatnak.
Takács Péter szerint a centralizálás megoldaná a járóbeteg-ellátás problémáit.
Milyen üzletágakban van keresnivalója egy államnak, és mi az, aminek a közelébe se nézzen egy tisztességes kormány? Egyáltalán, kinek jó az, ha az állam megpróbál megjelenni az üzleti szférában, és hogyan lehet megúszni, hogy ne a korrupcióról szóljon minden? Akkor is hatalmasakat tudnak vitatkozni erről a közgazdászok, amikor épp nem konkrét ügy kapcsán kell megvizsgálni a témát, amikor viszont valódi cégneveket is mellé lehet tenni, tényleg elszabadul a pokol.
Beigazolódott, amit a kormányzat maga is sejtett előre. Egy friss bírósági ítélet szerint alkotmánysértő, hogy tavaly több fővárosi tulajdonú közterületet – például a Vörösmarty teret – ellentételezés nélkül állami tulajdonba vontak, majd odaadták az V. kerületnek.
Moszkva sorra államosítja a barátságtalannak nevezett országok cégeinek oroszországi leányvállalatait. A külföld megbüntetése mellett cél a helyi üzletemberek megjutalmazása. Venezuelában ez gazdasági összeomláshoz és több száz százalékos hiperinflációhoz vezetett.
A hivatalos adatok szerint a védőnők egy százaléka távozott az államosítás óta, de a távozók több mint fele helyett már érkezett új munkaerő.
Van, ahol az orvosi rendelőkben adják be a kötelező védőoltásokat, pedig nem lenne szabad ugyanott ellátni az egészséges gondozottakat és a fertőző betegeket.
A teljes védőnői hálózat rapid és értelmetlen államosítása számos megválaszolatlan kérdést generált. A védőnők egyelőre semmit sem tudnak. Az általa okozott káosz látva az állam egy hónapos haladékot adott a változtatások végrehajtására.