Az Oscar-díjas Nemes Jeles László hat év után újra filmet készít
Az Árva című nagyjátékfilm 1957-ben játszódik majd, most keresik hozzá a gyerekszereplőket. A filmre a magyar Filmintézet mellett pénzt adott a Brit Filmintézet is.
Az Árva című nagyjátékfilm 1957-ben játszódik majd, most keresik hozzá a gyerekszereplőket. A filmre a magyar Filmintézet mellett pénzt adott a Brit Filmintézet is.
Ukrajnában sokan veszítették el családtagjaikat az orosz rakétatámadásokban. A túlélőknek a gyász mellett azzal is foglalkozniuk kell, hogy stabilitást biztosítsanak a legkisebbeknek, akik a háború miatt lettek árvák.
A 6 éves Ilja Kosztusevicsnek a szülei az orosz bombatámadásokban haltak meg.
Anyák nélkül maradt koraszülött babák, apák nélkül maradt testvérek, magukra maradt gyermekek - sok család szenvedett kíméletlen csapást a koronavírus miatt. Az ötgyerekes anyukára a napi teendők után esténként borul rá az egyedüllét, a babával egyedül maradt apáknak anyaszerepbe kell beletanulniuk. A gyerekek közül van, akit rémálmok gyötörnek, más nem érti, miért marad el örökre az apával tervezett közös balatoni bringatúra.
A köztársasági elnök lesz az alapító, 5 millió forintot áldoz az alapítványra, de reméli, érkeznek majd támogatások.
A gyerek jelenleg nagyszülőknél van, gyűjtést indítottak számára.
A szüleik által a győri kórházban hagyott kisfiúk közül az egyik már nevelőszülőkhöz került, a másiknak még családot keresnek. Egyikük sem igényel már folyamatos orvosi felügyeletet.
Az édesanyának másnap lett volna a 40. születésnapja.
A 38 éves nő szülei meghaltak, a 24.hu-nak nyilatkozó szomszédok szerint napokig sikoltozott, de a hatóságok nem segítettek.
Feltehetően egy közeli rokon okozta azt a tűzesetet, amiben a kisfiú elveszítette édesapját és testvérét.
Flinders szigetén, Tasmánia északkeleti részén főállású simogató munkatársat keresnek egy elárvult bébivombat mellé. A földrajzi távolság nem akadály, a munkára bárki jelentkezhet.
Nem kért mást csak képeslapokat a 8 éves, árva kislány. 1 millió darabot kapott a világ minden pontjáról.
Anyagi támogatást kaphatnak a II. világháborúban elesett katonák özvegyei és árvái, ha a parlament elfogadja kormánypárti képviselők erre vonatkozó indítványát, amelyet szerdán nyújtottak be az Országgyűlésnek.