#életbiztosítás

Kétszer többe kerülhet az életbiztosítás a dohányosoknak
 

Kétszer többe kerülhet az életbiztosítás a dohányosoknak

Április elején lejárt a szigorított dohányzási szabályokhoz kapcsolódó türelmi idő. Azok a dohányosok, akiknek sikerül leszokniuk káros szenvedélyükről, nemcsak a folyamatosan dráguló cigaretta árát spórolhatják meg, hanem gyakran megtakarítást érhetnek el egy életbiztosítási szerződés megkötése esetén is – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

hvg.hu hvg.hu



MSZP: tisztességtelenül vettek fel milliókat fideszes politikusok
 

MSZP: tisztességtelenül vettek fel milliókat fideszes politikusok

Az MSZP szerint egyes fideszes politikusok tisztességtelenül vettek fel több millió forintot, ezért a szocialisták annak visszafizetésére szólítják fel őket. Török Zsolt szóvivő csütörtökön sajtótájékoztatón példaként hozta Esztergom korábbi alpolgármestereit, akik az önkormányzat által fizetett életbiztosításukból összesen nyolcmillió forintot vettek fel.

MTI MTI

Életbiztosítás a cafetériában: mi változott 2010-ben?
 

Életbiztosítás a cafetériában: mi változott 2010-ben?

A cafeteria szabályok ugyan változtak az idén, de az életbiztosítás továbbra is a vállalati juttatások költséghatékony eleme maradt. A munkavállalók, vagy akár a vállalkozásban személyesen közreműködő tag is kedvező feltételekkel válhat kedvezményezetté életbiztosításnál.

hvg.hu hvg.hu

Az AXA megnégyszerezte profitját
 

Az AXA megnégyszerezte profitját

A legnagyobb francia és az egyik legnagyobb európai biztosítónak számító AXA 3,606 milliárd euró adózott eredményt jelentett tavalyról, majdnem négyszer többet a 2008-as 923 milliónál.

MTI MTI

Mire jó a TKM a befektetéshez kötött életbiztosításoknál?
 

Mire jó a TKM a befektetéshez kötött életbiztosításoknál?

Megnőhet a hosszabb futamidejű, befektetésekhez kötött (unit linked) életbiztosítások iránti kereslet, mivel ezek teljes költség mutatója (TKM), amelyet január elejétől közöl a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) honlapján, a hosszabb futamidőre alacsonyabb, mint a rövidebbre –állítja az Aviva biztosító.

hvg.hu hvg.hu

Kalózbiztosító ügynöke voltam
 

Kalózbiztosító ügynöke voltam

A rendszerváltás éveiben a gyors meggazdagodás ígéretével csábítottak a különféle osztrák életbiztosítások. A több tízezer magyart megmozgató, és eközben az országot jelentős mennyiségű keményvalutától is megszabadító időszak során a legtöbb résztvevő elbukta a befektetését. Az újkapitalizmus nagy lehetőségeit bemutató Kihagyott ziccerek című sorozatunk újabb története.

Nagy Gergő Nagy Gergő


ING: a végtörlesztők felélték az életbiztosításukat
 

ING: a végtörlesztők felélték az életbiztosításukat

A megkérdezett 500 végtörlesztő több mint 80 százaléka teljes egészében végtörlesztésre fordította életbiztosítási megtakarítását, így az érintettek fele végleg megszabadult devizahitele terhétől - közölte felmérése eredményét az ING Biztosító az MTI-vel.

MTI MTI

Magához tér az életbiztosítási piac
 

Magához tér az életbiztosítási piac

A devizahitelek rögzített árfolyamú végtörlesztése nélkül valószínűleg bővülhetett volna tavaly az életbiztosítások piaca, legalábbis az első fél évben - 5 évnyi folyamatos csökkenés után - még 3 százalékkal, 84 ezerrel gyarapodott a szerződések száma - számolt be kedden a Népszabadság.

MTI/Népszabadság MTI/Népszabadság








Svájci alapkezelő fektet a CIG-be
 

Svájci alapkezelő fektet a CIG-be

Három év alatt legfeljebb 20 millió eurót, jelenlegi árfolyamon 5,51 milliárd forintot fektet a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-be a GEM Global Yield Fund Limited és a GEM Management Ltd. - közölte a CIG Pannónia Életbiztosító a BÉT honlapján pénteken.

MTI MTI