Csak most derült ki valami jó a szörnyű pusztítást okozó, dinoszauruszokat elsöprő aszteroidáról
Valóságos óceáni oázis alakulhatott ki a dinoszauruszokat kipusztító aszteroidának hála, mutat rá egy nemzetközi kutatás eredménye.
Valóságos óceáni oázis alakulhatott ki a dinoszauruszokat kipusztító aszteroidának hála, mutat rá egy nemzetközi kutatás eredménye.
Több mint 65 millió nyilvánosan elérhető fotóból képezte ki a Google a SpeciesNet nevű, állatok felismerésére kihegyezett mesterséges intelligenciát, amit mostantól bárki használhat.
Az A23a majdnem 40 évvel ezelőtt szabadult el az Antarktiszról, ám nem jutott túlságosan messzire. Nemrég azonban útnak indult, és már azt is tisztán látni, hogy merre tart.
A Mol azóta azt közölte, hogy a szivárgás megszűnt, elkezdték a kárelhárítást.
Az elefántok a kormány szerint túlszaporodtak, ezért több a konfliktus az ember és a vadon élő állatok között. Az elefántok élelmezési célú levágása tehát kettős célt szolgál – állítják.
Stresszreakciót válthat ki a medúzákban, ha elér egy bizonyos szintet a víz üledékkoncentrációja, mindez pedig végső soron az elpusztulásukhoz is vezethet. Pedig a mélytengeri bányászatnál szinte elkerülhetetlen az üledék felkavarása.
A császárpingvineknek áprilistól januárig lenne szükségük arra, hogy stabil legyen a tengeri jég az Antarktisznál, különben veszélybe kerül a szaporodásuk.
Megállt a biológiai sokféleség növekedése az európai édesvizekben, ezért sürgős cselekvésre hívják fel a döntéshozók figyelmét.
Azt ugyan nem tudják, honnan szökött meg, de a rendőrség nagy erőkkel keresi.
Az állatra egy élő közvetítés közben akadtak rá a kutatók.
Az Alföldön számos erdőssztyepp-folt és kunhalom védi szigetként a hajdani élővilágot. Ezt a két erősen fragmentált – csak kis foltokban létező – élőhelytípust vizsgálták, és érdekes eredményekre jutottak hazai szakemberek.
Tizenegy évvel ezelőtt katasztrofális baleset rázta meg Fukusimát, amely egy nukleáris bomba sokszorosának megfelelő sugárzással mérgezte meg a vidéket, és egy életre alkalmatlan területet hagyott maga után. Most azonban úgy tűnik, hogy a természet utat tör magának. Az élővilág különleges alkalmazkodását egy tudósokból álló csapat vizsgálja, több száz kamerával és helyszíni felmérések segítségével kutatják a tiltott vidék élővilágát. Felfedezéseiket a Viasat Nature Fukushima – Természet a veszélyzónában című dokumentumfilmje mutatja be szombat este.
Az amerikai Stanford Egyetem tudósai arra voltak kíváncsiak, legfeljebb milyen nagy lehet a Földön egy állat.
Egy furcsa növénynek tűnhet az a mélytengeri élőlény, amire a Csendes-óceánban lettek figyelmesek tengerkutatók. Itt még soha nem láttak ilyet.
Belize-ben fogtak ki egy olyan, nagyjából 3 méter hosszú cápát a kutatók, ami az ottani halakhoz képest különösen lassan mozgott.
Értékes fák, egy erdő és egy rekultivációra szoruló tó is veszélyben van a helyi környezetvédők és a lakosság egy része szerint Budakeszin. A civilek azt mondják, a globális klímaválság korában az egyéni autós közlekedés nem helyezhető a természeti környezet megmentése elé.
Egy új felfedezés arra világít rá, hogy a tengerek mélye tele lehet meglepetésekkel.
A hatalmas szemű és fehér szájú, illetve fogú cápa már nem élt, amikor kihúzták a vízből.
A közönséges barázdásbálnákra 1976 óta tilos vadászni, így ha lassan is, de megindult a populáció gyarapodása.
Egy „katedrálisszerű”, több száz méter magas barlangot fedeztek fel az antarktiszi Ross-selfjég alatt 500 méterrel új-zélandi kutatók. Tengeri élőlények rejtett világaként írják le a helyet.