szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Több mint 65 millió nyilvánosan elérhető fotóból képezte ki a Google a SpeciesNet nevű, állatok felismerésére kihegyezett mesterséges intelligenciát, amit mostantól bárki használhat.

Nyílt forráskódúvá, avagy bárki számára szabadon hozzáférhetővé tette a SpeciesNet nevű mesterségesintelligencia-modelljét a Google – írja a TechCrunch. Az eszközt kimondottan fotócsapdákhoz fejlesztették, hogy a képek elemzésével azonosítani lehessen az állatfajokat.

Mint a portál kifejti, az ilyen típusú csapdákat szerte a világban alkalmazzák. Ezekben infravörös érzékelővel összekapcsolt digitális kamerák vannak, amelyek a vadon élő állatok megfigyelését szolgálják. Ugyanakkor elképesztő mennyiségű adatot generálnak, ezek átvizsgálása pedig akár hetekbe is telhet.

Hogy ezen segítsen, a Google csaknem hat évvel ezelőtt elindította a Wildlife Insights nevű kezdeményezését, mely egy olyan platformot takar, ahol a kutatók megoszthatják, azonosíthatják, vagy kielemezhetik a vadon élő állatokról készült felvételeket. Így, együttműködve, felgyorsíthatják a fotócsapdák adatainak feldolgozását.

10 éven át kutatták a tudósok a baktériumokat, a mesterséges intelligencia 48 óra alatt ugyanarra az eredményre jutott

Az Imperial College London kutatója, José Penadés először úgy gondolta, hogy a Google mesterséges intelligenciája ellophatta a szakember csapatának kutatási eredményét, de úgy tűnik, nem ez a helyzet.

A platform egyik fontos elemzőeszköze a SpeciesNet, mely a Google elmondása szerint 65 millió, nyilvánosan hozzáférhető képen tanítottak be. A rendszer több mint 2000 címkébe tudja besorolni az állatokat – legyenek azok emlősök, madarak stb. (De az állatok mellett akár a járműveket is felismerheti.)

A cég a kapcsolódó bejelentésében megjegyzi: az MI-modell eszközfejlesztők, kutatók és biológiával foglalkozó startupok számára teszi lehetővé a biológiai sokféleség monitorozását. A nyílt forráskódúvá tett modell a GitHubon érhető el, méghozzá az Apache 2.0 licenc alatt, tehát gyakorlatilag korlátok nélkül használható kereskedelmi célokra is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!