Az már nem számít újdonságnak, hogy 66 millió évvel ezelőtt egy 10–15 km-es átmérőjű aszteroida csapódott a mai Mexikói-öböl területére, egy hatalmas, körülbelül 150 km-es krátert hagyva maga után. A becsapódás megpecsételte a dinoszauruszok sorsát, és úgy általában is jelentős hatással volt a földi életre.

Lehet azonban, hogy nem csak pusztítás írható az aszteroida számlájára. Ugyan a katasztrófa a tengeri életet is megtizedelte, de egy nemzetközi kutatócsoport szerint az élet katalizátora is lehetett az esemény.

Az aszteroida ugyanis a szakemberek szerint egy úgynevezett hidrotermális rendszert hozhatott létre a Chicxulub-kráterben, mely egy egyedülálló tengeri környezetet alakíthatott ki a felette lévő óceánban– mintegy 700 000 éven keresztül.

Szató Honami, a Nature Communications tudományos folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője, a Kjúsúi Egyetem ökológusa elmondta: a becsapódást követően a Mexikói-öbölben egy olyan helyreállási folyamat történt, ami nagyban eltért a globális óceánokétól.

A Mexikói-öbölben a hidrotermális esemény akkor megy végbe, amikor víz szivárog a tengerfenékhez. A Föld belsőbb rétegei által melegített víz keveredik az óceáni kérgekben lévő kemikáliákkal, majd feljut magába az óceánba. A hidrotermális folyadék gyorsan lehűl a hideg, mély vízben; a vegyi anyagok leválnak a folyadékról, s végül lerakódnak a tengerfenéken – részletezi a Gizmodo.

Néhány mélytengeri mikroba a hidrotermális tevékenység által felkavart vegyi anyagokat fogyasztja, a mikrobákat pedig meg más organizmusok fogyasztják – a tápláléklánc pedig hosszasan taglalható. Egy 2016-os expedíció során 829 méterről nyertek ki kőzetet a kráterből, melyből sikerült hidrotermális rendszer nyomaira bukkanni. Egészen pontosan egy ozmium nevű kémiai elemet kavart fel ez a tevékenység az óceáni kéregből.

Mint a kutatók fogalmaznak, a becsapódás egy porózus, áteresztőképes struktúrát hozott létre a kráterben, ami ideális táptalaja volt a hidrotermális folyadékrendszernek. Az ozmium maga az aszterodákból származhatott, és a hidrotermális tevékenység a Mexikói-öböl vizébe juttathatta; végül az üledékrétegben rakódhatott le.

A tudósok úgy találták, az ozmium felszabadulása alatti élővilág nagyban eltért a tevékenység megszűnése utánitól. A magas tápanyagtartalmú környezethez szokott planktonok például virágkorukat élték ezen időszak alatt – amint az ozmium szintje visszatért a normál szintre, az alacsony tápanyagtartalmú környezethez szokott planktonok kerültek előtérbe.

A becsapódás tehát valóban lehetett az élet katalizátora is, amellett, hogy nyilvánvalóan szörnyű pusztítást okozott. A hatása azonban több százezer éven keresztül érződhetett az óceánokban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.