Erotikus ábrával ellátott 200 éves birkabél óvszert állítanak ki Hollandiában
A tárgy művészeti értékét éppen a rajta szereplő, egy apácát és papokat ábrázoló frivol jelenet adja.
A tárgy művészeti értékét éppen a rajta szereplő, egy apácát és papokat ábrázoló frivol jelenet adja.
A sürgősségi fogamzásgátló tabletta vénykötelességének eltörléséről szóló vita jutott el a női táskák tartalmáról szóló tanácsokig, amiről most az is kiderül, hogy az egyben kormányzati iránymutatás-e.
Igaz, Pesti Imre felszólalásában nem is mondta ki az óvszer nevét, de abban azért biztos, hogy a szabályozás rendben van, hiszen lehet előre is készülni.
A Church & Dwight óvszergyártó cég nem tüntette fel a terméke címkéjén, hogy az óvszere örök vegyi anyagot tartalmaz. Az őket perlő férfi szerint ha ezt megteszi, talán nem is veszik meg olyan sokan a terméket.
Az Egészségügyi Világszervezet a szexuális felvilágosítás hiányát okolja.
A szex rettenetes és vállalhatatlan következménye az emberiség jelenlegi állapota, az, hogy azok az emberek, akik döntenek, élnek, dolgoznak, országokat kormányoznak, intézményeket vezetnek, nos, ez a tömeg mind-mind a szex miatt van. Belegondolni is rettenetes, írja szerzőnk, és belegondol.
A Momentum ifjúsági szervezetének tagjai pedig el is mentek Bodajkra.
A szervezők így kerülnék el, hogy a gólyák „szexuális kontaktusba” kerüljenek egymással.
Ez kétszer annyi, mint amennyit a londoni olimpián osztogattak 2012-ben, de messze elmarad a 2016-os riói rekordtól.
A döntést maga Emmanuel Macron jelentette be. A cél az, hogy csökkentsék a nem kívánt terhességek számát a fiatalok körében.
A résztvevőknek óvszerek illatáról, anyagáról és síkosságáról is véleményt kellett formálniuk.
A Durex és a KitKat gyártója is a gyártási költségek növekedésével indokolja az áremelést.
A Karex Berhad úgy számolt, hogy sokkal több óvszert tudnak majd értékesíteni. Az embereknek viszont semmi kedvük nem volt a szexhez.
Egy új törvény értelmében bűncselekménynek számít.
Közel negyedével több kondomot adtak el március 22. és április 18. között, mint 2020 hasonló időszakában.
A kondom eltávolításának közös megegyezésen kell alapulnia.
A Durexet is gyártó Reckitt Benckiser arra épít, hogy a gazdasági visszaesés miatt kevesebben akarnak majd gyereket, tehát tovább javulhatnak a számaik.
Kiforralták, majd újracsomagolták és eladták az óvszereket - a rendőrség több száz kilót talált egy raktárban.
Évente több milliárd óvszer landol a szemétben, és a fogamzásgátló tabletták környezetre káros hatásáról is egyre több szó esik. A szex óriási üzlet, és úgy tűnik a zöld szex is. Vegán óvszerek, napelemes, energiatakarékos szexjátékok: a zöldhullám, úgy tűnik, hogy a hálószobát is utolérte.
A legnagyobb gyártó már százmillió mínuszban van.