Hatmilliárd dollárt hagyhat volt kertészére az egyik Hermés-leszármazott
Nicolas Puech-nek nincs gyereke, de sajtóértesülések szerint örökbefogadná a most 51 éves mindenest.
Nicolas Puech-nek nincs gyereke, de sajtóértesülések szerint örökbefogadná a most 51 éves mindenest.
A férfit átverték, tragédia lett a vége.
Jól gondoljuk meg, hogy hogyan halunk meg, írja némi malíciával szerzőnk, aki – a halottak napjának közeledtével – jegyzetében arról beszél, milyen bugyrokba kell alászállnia annak, aki egy végrendelet körüli (sokszor vitás) ügyek elrendezését veszi a nyakába.
Megosztó figyelem kíséri Magyarországon is a családállítást, ráadásul tévhitek, félreértések is övezik a módszert. Semmiképpen sem szabad csodaszernek tekinteni, de megfelelő hozzáállással, szakavatott vezetővel sokat adhat az önismeret mellett elkötelezett egyénnek.
Hetek óta találgatások tárgya: ki vezetheti tovább birodalmát halála után?
A csaló több mint tízmillió forintot csalt ki két szeretőjétől.
Az ismert mondás szerint az első generáció megteremti, a második megörökli és fenntartja, a harmadik feléli a vagyont. Mit tehetünk családfőként azért, hogy ne így végződjön a történet? És milyen szerepe lehet ebben a folyamatban egy pénzügyi szolgáltatónak? Európa nyugati felében már bevett gyakorlatnak számít a családi vagyonkezelés, ami segíthet leküzdeni a generációváltás anyagi oldalának számos buktatóját. Generációs eltérések a mentalitásban és más történelmi örökség – nagyjából erre a két tényezőre vezethető vissza, amiért a családi vagyonkezelés Magyarországon még nem terjedt el.
Sokan nem tudják, mi a teendő, ha az ember egy tetemes hitelt örököl elhunyt hozzátartozójától. A Bankmonitor szakértői sorba vették a lehetőségeket, amikkel kivédhetjük a kellemetlen meglepetéseket.
Az egykori producer, illetve filmipari kormánybiztos özvegye az örökség utolsó darabjától, az Erzsébet téri Nobu luxusétteremben lévő részesedésétől is megválik.
A korábbi elnök ex neje tavaly nyáron, 73 éves korában halt meg.
Ennek az adósságnak egy jó része épp abból gyűlt össze, hogy a színész nem fizetett gyerektartást.
Az örökség része egy vadászkastély, 30 hektár erdő, egy tó és egy fatemplom is. Az ingatlanszakértő szerint milliárdos összeget érhet az ingatlanvagyon, amit az elhunyt színész nagyrészt az unokájára hagyhat.
Az AV Perfect Kft.-ből másfél millió dollár osztalékot vesznek ki, ezt azonban beleszámítják egy tartozásba.
A Velemben található ház mára szinte zarándokhellyé vált, sokan helyeznek el virágot a kapuban.
A nő a bíróság előtt azt vallotta, Kósa Lajos többször is járt vele Svájcban. A fideszes politikus azt állítja, sosem utazott vele sehová.
Az örökös ráadásul ahhoz is ragaszkodna, hogy a gazdagok többet adózzanak.
Bárkit királyként fogadnak a svájci privátbankokban, az viszont érthetetlen, hogy Kósa Lajos következmények nélkül társult a messziről bűzlő, számára haszonnal kecsegtető sztorihoz.
A pénz egy részéből a madarak szaporítására használt épületet újítják fel.
Szappanoperába illő örökösödési vitáról ír a brit bulvársajtó.
Három év várakozás után kapta meg a papírokat Andy Vajna özvegye. A papírok szükségesek az öröksége egy részének megszerzéséhez.