A családállítás során sosem a konkrét történések feltárása a cél, hanem a mély érzelmek átélése, megélése, és az, hogy tisztelettel meg tudjuk köszönni felmenőinknek az életet, amit tőlük kaptunk, és ezzel együtt az életünk árát is, azaz a tőlük kéretlenül kapott örökséget is.
Ráláthatunk az életünk eseményei mögötti mély dinamikára, viselkedésünk mozgatórugóira, ám hangsúlyozom, saját viselkedésünk, életeseményeink vizsgálata és megértése a lényeg, nem pedig az, hogy a családállításon tapasztaltakkal felvértezve magunkat, őseinket hibáztassuk („Ha a nagyanyám nem tette volna …”; „Ha a dédapám jobban szerette volna a nagyapámat...”), és ezzel levegyük magunkról saját sorsunk alakításának felelősségét.
Rendelje meg online!
Sokan Bert Hellinger nevéhez fűzik a családállítás módszertanát, de főleg nekünk, magyaroknak érdemes tudnunk, hogy Hellingerrel egy időben olyan nagy magyar képviselői is voltak a transzgenerációs mintákkal végzett terápiás munkának, mint Böszörményi-Nagy Iván pszichiáter és Török Mária pszichoanalitikus. Munkáikban olyan rendszerekben működő erőkről, dinamikáról, törvényekről olvashatunk, amelyek aztán megjelenhetnek a térben. Ezeket használják ma is kiváló családterapeuták, pszichoterapeuták, bármely módszerrel dolgoznak is.
A család- és rendszerállítások során a rendszertani összefüggések mentén dolgozunk a családi mintázatokkal, azaz őseinkkel, akik megélték a ránk is ható traumáikat, és ilyenkor a jelen élethelyzeteink, problémáink új értelmet nyernek, uralhatók, sőt nyerhetünk a megdolgozásukkal.
Folyamatban gondolkodás
A családállítással kapcsolatban elterjedt tévhitek egyike, hogy akár csak egy alkalommal is tartós, mélyreható változást lehet elérni. Holott az az igazság, hogy a családállítás nem csodaszer (s nincs is olyan terápiás módszer, amely erre képes lenne). Tény, hogy a csoport ereje felerősíti a térben megjelenő hatásokat, az ott kapott támogatás és az intenzív érzelmek valóban jótékony hatásúak, és ezt sok más módszer (például a pszichodráma) felhasználja, továbbá a hipnoterápia, az imaginatív módszerek is átlépik a tér és idő kötöttségét.
A családállításon tapasztaltak sokakat indítanak el az önismereti úton, de egyetlen családállítás önmagában nem elegendő, hiszen nem egyes problémákon kell dolgoznunk (vagy azon, amit éppen annak tartunk), hanem az egész személyiségen, és nem egyetlen alkalommal, hanem folyamatban. Csakis így érhető el tartós vagy gyökeres változás, amelyet (mivel a személyiségfejlődés egy életen át tart) jó esetben további munka követ majd.
Sajnos – és ebben a módszert nem körültekintő alapossággal, nem egy folyamat részeként használóknak is szerepük van – előfordul, hogy a családállítás „alkalmi” használata éppen abba az irányba viszi a segítséget kérőt, hogy a problémákon, és ne a személyiségén dolgozzon. Ha bármilyen nehézsége támadt, és azt hiszi, meg is oldotta, lassan szinte függővé válik az „alkalmi” segítségtől. Miközben ezzel a működésmóddal leveti a saját sorsáért viselt felelősséget.
A folyamatban és a személyiségfejlődésben gondolkodás tehát alapvető fontosságú, a családállítás nem fejfájáscsillapító, amit alkalmanként, amikor szükségét érezzük, használhatunk. Súlyos problémákat, például korai kötődési zavart nem tudunk egyetlen alkalommal feldolgozni.
Az írás L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatója cikkének részlete, amely a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban jelent meg. A lap témája: szabadulás a múlt fogságából.
Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
