Szeretettel Erdélyből: Végrendeletek és veszekedések – nem könnyű szépen lezárni az életet
Jól gondoljuk meg, hogy hogyan halunk meg, írja némi malíciával szerzőnk, aki – a halottak napjának közeledtével – jegyzetében arról beszél, milyen bugyrokba kell alászállnia annak, aki egy végrendelet körüli (sokszor vitás) ügyek elrendezését veszi a nyakába.
Hogyan kell meghalni? Ezt a cinikus kérdést tenné fel az ember, amikor azzal szembesül, hogy mi mindenre kell gondolnunk, mielőtt meghalunk.
Egyik barátnőm elmesélte, mi mindenbe ütközött, amikor az ő öreg barátnője végrendelete végrehajtójának nevezte ki. A halott lakásáról, ahol előzőleg rendet rakott, egyenesen a közjegyzőhöz rohant, aki kedvesen bár, de kinevette, amikor előadta az ügyet, mondván, hogy jegyzéke van a tárgyakról. „Mutassa csak azt a listát” – mondta végül, s amikor a barátnőm odaadta, csóválni kezdte a fejét. „Hogyhogy az ékszerek egyharmadát?” – kérdezte. „Tételesen meg kell jelennie, kire mit hagy.”
Így tehát Ioana alapos listát készített az ékszerekről: hány arany fülbevaló, hány ezüst gyűrű, hány alpakka nyaklánc stb. Ez sem volt könnyű, mert külön erre, vagyis a hátrahagyott ékszerek felmérésére hitelesített szakértőt kell keresni, és Romániában például egyetlenegy ilyen van. Előtte azonban szintén a közjegyző tanácsára kicserélte a zárat a lakáson: amikor meghallotta, hogy a szomszédoknak is van kulcsa hozzá, a jogász határozottan azt tanácsolta, azonnal cseréltesse ki.