Hárommillió hektoliter kólát döntöttek le a magyarok egyetlen év alatt
Ez teszi ki a szénsavas üdítők forgalmának 60 százalékát.
Ez teszi ki a szénsavas üdítők forgalmának 60 százalékát.
Több mint százezer emberen elvégzett kutatás szerint a cukrozott szénsavas és szénsavmentes üdítőitalok már kis fogyasztás esetén is növelhetik a rák kockázatát. A francia kutatók a British Medical Journalban publikálták a tanulmányukat, az állításukat azonban fenntartásokkal kell kezelni.
2010 óta 43 százalékkal csökkent az üdítők kalóriatartalma átlagosan Magyarországon, közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség.
Egy amerikai kutatás szerint átlagosan napi 500 kalória többletbevitelt jelentenek, és több evésre is késztetnek a túlzottan feldolgozott élelmiszerek. De más is van: olcsóbbak, mint a rendes koszt.
Amerikai kutatók szerint már napi egy kis pohár narancslé jelentősen csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát.
A Pepsi Colát több mint egy évtizeden át vezette Indra Nooyi.
Ebbe az új moziba nem gyalog, hanem valamilyen négykerekűvel illik érkezni, melynek saját hangszóróin lehet a filmek hangját hallgatni.
Közép-Európa legnagyobb gyártóbázisát építi a cég: 2020-ig újabb jelentős kapacitásbővítést tervez.
A nagy meleg mindig kedvezően hat az alkoholmentes italok keresletére, ekkor a fogyasztás egyharmadával is megemelkedik – közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára.
Magyarország Coca-Cola-nagyhatalom, Dunaharasztiból látják el majdnem egész Európát. Megnéztük, hogyan gyártják a mámort.
(Újra)felfedezték a pulit, ezúttal a világ egyik legnagyobb üdítőital cége találta meg a puszták carabinierijét.
Nemcsak a szánkat pirosra festő hírhedt mesterséges színezéket tüntette el, hanem teljesen új üzleti receptet is kidolgozott a Márka üdítők számára az a családi vállalkozás, amely néhány év alatt majdnem meghatszorozta a termelést és az árbevételét. A Márka Üdítőgyártó Kft. már elhagyná a márkanév elől a retró jelzőt és még inkább az egészséges italok felé mozdulna. Ma a cégnél oxigénnel dúsított vizet, jeges teát és gyümölcsleveket is készítenek, és olyan országokba is betörnének, ahol a vevőknél a Márka név semmilyen emléket sem ébreszt. De már most is szállítanak Angliába, a honvágyukat részben Márkával enyhítő ottani magyaroknak.