Üstökös ikrek húznak el a Föld mellett
Egy üstökös hétfőn, egy másik kedden húz el a Föld mellett, de elég távol ahhoz, hogy ne jelentsenek veszélyt.
Egy üstökös hétfőn, egy másik kedden húz el a Föld mellett, de elég távol ahhoz, hogy ne jelentsenek veszélyt.
Az űrbe már játszi könnyedséggel juttatnak fel bármit, de a tavalyi siker után megint nem sikerült a legfontosabb, hogy épségben landoljon a rakéta.
Hazai kutatók fényt derítettek a közelmúltban a Neptunusz harmadik legnagyobb holdjának, a Nereidának néhány titkára a Kepler-, a Herschel- és a Spitzer-űrtávcsövek segítségével - közölte kedden honlapján a Magyar Tudományos Akadémia.
A 2013 TX68-as aszteroida a NASA tudósai szerint március 5-én ér a legközelebb bolygónkhoz, ami legjobb esetben 14 millió kilométert jelent, legrosszabb esetben viszont 17 ezer kilométert. Utóbbi óriási pusztítást jelentene, ugyanakkor a kutatók megnyugtatnak, hogy ennek esélye igen csekély.
A nagyon furcsa kialakítású géppel a NASA Orion űrkapszuláját szállítják.
A Blue Orgin amerikai cég péntek éjszaka bejelentette, hogy újra felbocsátották ugyanazt a rakétát, amely tavaly novemberben már megjárta a világűrt.
Az eddigi legfényesebb szupernóva-kitörést észlelték egy messzi galaxisban tavaly júniusban. A jelenség kétszázszor erőteljesebb volt, mint egy tipikus szupernóva-kitörés, és kétszer akkora, mint az eddig mért legnagyobb.
Két hónapig látható a Gateway to Space című, az űrutazás történetét bemutató nagyszabású kiállítás a Millenárison. A téma iránt érdeklődőknek kötelező, a gyerekek imádni fogják a „kiképző” részleget, kiderül, mit esznek, hogyan vécéznek az űrben, és beléphetünk a MIR űrállomásra is, de mi azért hiányoltuk valódi interaktivitást.
Fagyott víz van a Ceres törpebolygón a Dawn űrszonda legutóbbi fotóinak tanúsága szerint – közölte a Max Planck Naprendszerkutató Intézet kedden.
Először tért vissza sikeresen függőlegesen a Földre az űrből hordozórakéta sértetlenül, amelyet így újra fel lehet majd használni. A bravúr hétfő éjjel történt az Egyesült Államokban, Cape Canaveralben, és mindez hatalmas siker a kifejlesztőnek, a SpaceX amerikai magáncégnek.
Az űrhajósokat ért sugárdózist térképezik fel azokkal a magyar detektorokkal, amelyek kedden érkeztek meg a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére.
Egy egészen friss videó mutatja meg, milyen is az élet a Nemzetközi Űrállomáson.
Közel nyolcórás űrsétát tett pénteken a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két amerikai űrhajósa, amelynek során a hűtőrendszer feltöltése közben ammóniaszivárgást kellett megszüntetniük.
A Nemzetközi Űrállomáson az évek során több mint 1760 kísérletet végeztek és 189 űrsétát hajtottak végre a szerkezet építéséhez és karbantartásához az űrállomás 1998-as építése óta. A 190. űrséta pénteken esedékes.
A felbecsülhetetlen értékű prototípusra egy amerikai roncstelepen bukkantak rá.
Egy néhány méter átmérőjű űrszemét csapódik a Föld légkörébe november 13-án. Az Indiai-óceán fölött éri el a Földet, de kis mérete miatt várhatóan még a légkörben elég.
A marsi című könyvet és annak Mentőexpedíció című filmváltozatát épp most rajongják körül, többek közt azért, mert a sztorijuk valós tudományos alapokra épül, az Európai Űrügynökség főfelügyelője például tanácsadóként vett részt a filmben, miközben azért kompromisszumokat is kellett hozniuk a feleknek. De mennyit tudunk valójában arról, hogy milyen hatása lenne az emberre egy Mars-missziónak? Mit tesz az elmével a súlytalanság és az elszigeteltség? Erről beszélgettünk két magyar űrpszichológussal.
Az eddigi legjobb minőségű felvételeket tette közzé NASA a Pluto holdjáról, a Charonról.
Újabb egzotikus fekete lyukat fedeztek fel a Marylandi Egyetem és a NASA csillagászai, akik eredményeiket az Astrophysical Journal Letters online kiadásában ismertetik.
Egy twitteres bejegyzésben állították be Napnak a Holdat.