szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy üstökös hétfőn, egy másik kedden húz el a Föld mellett, de elég távol ahhoz, hogy ne jelentsenek veszélyt.

Két üstökös követi egymást szokatlanul rövid idő alatt: az egyik hétfőn, egy másik kedden húz el a Föld mellett - olvasható az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pasadenai laboratóriumának honlapján. A NASA becslései alapján lehetséges, hogy olyan "ikrekről" van szó, melyek hajdan egy nagyobb üstökös részei voltak.


A 252P/LINEAR jelű, körülbelül 230 méter átmérőjű égitest hétfőn mintegy 5,2 millió kilométerre halad el a Föld mellett - közölte Paul Chodas, a NASA pasadenai laboratóriumának munkatársa vasárnap.


Hasonló röppályán érkezik kedden a januárban felfedezett, P/2016 BA14 katalógusjelű üstökös, mely fele akkora, mint az első, ám 3,5 millió kilométerre közelíti meg a Földet.


A közlemény szerint korábban csak két ismert üstökös került hasonlóan közel bolygónkhoz, a D/1771 L1, más néven Lexell 1770-ben, a C/1983 H1, vagyis az IRAS-Araki-Alcock pedig 1983-ban.

 

Az üstökösök elsuhanása semmilyen módon nem veszélyezteti a Földet - hangsúlyozta Chodas, aki szerint mindkét égitest biztonságos távolságban halad el a bolygó mellett.


Szabad szemmel nem, csak nagy teljesítményű teleszkóppal lehet megfigyelni a két üstököst - olvasható a pasadenai NASA-laboratórium honlapján.

Ég a szemét a Kacsóh Pongrác úti felüljárónál, lassabban járnak a vonatok

Ég a szemét a Kacsóh Pongrác úti felüljárónál, lassabban járnak a vonatok

Máshogy számítja januártól a KSH belföldi használatra az energiainflációt, mint ahogyan az Eurostatnak megadja

Máshogy számítja januártól a KSH belföldi használatra az energiainflációt, mint ahogyan az Eurostatnak megadja

Giorgia Meloni lemond az Európai Konzervatívok elnöki tisztségéről

Giorgia Meloni lemond az Európai Konzervatívok elnöki tisztségéről

Új kábel kell majd a tévékhez és a számítógépekhez: jön a HDMI 2.2, és sok mindent megváltoztat a kép- és hangátvitelben

Új kábel kell majd a tévékhez és a számítógépekhez: jön a HDMI 2.2, és sok mindent megváltoztat a kép- és hangátvitelben