Izgalomba jött a NASA: fontos dolgot mértek a Voyager–2 műszerei
Néhány hónapon belül a Voyager–2 is történelmet írhat azzal, hogy ember alkotta eszközként – a Voyager–1-es követve – kilép a csillagközi térbe.
Néhány hónapon belül a Voyager–2 is történelmet írhat azzal, hogy ember alkotta eszközként – a Voyager–1-es követve – kilép a csillagközi térbe.
Megérte a hosszú hónapokig tartó várakozás, mire a Hajabusza–2-nek sikerült elérnie célpontját. Az első képanyagok túlzás nélkül is bámulatosak. Mutatjuk.
Felbocsátása után öt hónappal máris két új bolygóra bukkant a TESS nevű exobolygóvadász.
Megküldte első fotóit a NASA új exobolygóvadász űrszondája, amelyet eddig ismeretlen világok felkutatása miatt indított útnak az amerikai űrhivatal.
Várhatóan szeptember közepe és október közepe között elfogy az üzemanyaga, de még évtizedekig a Ceres törpebolygó körül kering majd a Dawn űrszonda.
Először fotózta le úti célját, a Bennu aszteroidát az OSIRIS-REx, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) űrszondája – számoltak be róla a missziót irányító kutatók.
Folyékony víz jelenlétére utaló bizonyítékokat találtak a kutatók a Marson.
Elnémította a NASA marsjáróját, az Opportunityt egy gigantikus porvihar, amely a Napot is eltakarja a vörös bolygón.
A Ceres törpebolygó körüli utolsó röppályájára ereszkedik hamarosan a Dawn űrszonda – közölte a göttingeni Max Planck Naprendszer-kutató Intézet (MPS). Az űreszköz ezáltal eddig nem elérhető részletességű képeket tud készíteni.
A SpaceX Falcon 9-es típusú hordozórakétáján útnak indították Floridából az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új exobolygóvadász űrszondáját.
A Voyager-program két űrszondáját 40 éve lőtték fel, mindkettő egy-egy arany lemezt vitt magával, amely a Földről származó hangokat, zenéket és köszöntéseket (még magyar nyelven is) tartalmazza. Most bárki rendelhet egy másolatot belőle, de alább bele is hallgathat a felvételekbe.
A 40 éve felbocsátott Voyager-1 ma már a Naprendszeren kívül, a csillagközi térben jár, de még mindig képes a Földdel kommunikálni. Hogy ez továbbra is így maradjon, a szakembereknek most egy rendkívül nehéz feladatot kellett végrehajtaniuk.
Másodszor is meghosszabbította a Ceres törpebolygót vizsgáló Dawn űrszonda küldetését az amerikai űrkutatási hivatal. Az űrszonda mindaddig vizsgálni fogja a Mars és Jupiter közötti kisbolygóövben lévő Cerest, amíg csak elfogy az üzemanyaga.
1370 fokos hőmérsékletet és a földi sugárzás 475-szörösét kell majd elviselnie annak az űrszondának, amit jövőre indít útnak a NASA. A Nap felé szálló Parker Solar Probe fontos információkat szállíthat le a központi csillagunkról.
Az eddiginél négyszer nagyobb felbontású felvételekkel szolgáló űrszonda pontos közvetítést tud adni a viharokról, ami egyszerre látványos és hasznos is.
Sikeresen landoltak a Ryugu aszteroidán a japán Hajabusza-2 kis kutatóroverei.
Hosszú hónapokig tartó hibernált állapot után végre ismét aktív a New Horizons űrszonda, ami a Naprendszer szélén teljesít szolgálatot.
Olyan közel merészkedik az amerikai űrkutatási hivatal űrszondája a Naphoz, amilyen közel még soha egy műszer sem járt.
A Juno űrszonda alig 9 ezer kilométeres magasságból fotózta le kedden a Földnél kétszer szélesebb légköri vihart. A NASA egyelőre csak a nyers képeket tette közzé, de lelkes rajongók már alaposan megdolgozták őket.