Merkely szerint szuperfertőző lehetett az úszók között
Meglepte a Semmelweis Egyetem rektorát, hogy a válogatott több tagja is elkapta a koronavírus-fertőzést.
Meglepte a Semmelweis Egyetem rektorát, hogy a válogatott több tagja is elkapta a koronavírus-fertőzést.
Románia hétfőtől nem küldi már kéthetes otthoni vagy hatósági elkülönítőbe azokat a tünetmentes utasokat, akik abból a 17 európai országból érkeznek, amelyekben az utóbbi időben alacsony volt az újonnan észlelt koronavírus-fertőzések aránya.
Április óta nem volt ilyen magas az új fertőzöttek száma.
Az ibériai félszigeten a kistestvérnek lényegesen jobban sikerült átvészelnie a koronajárványt, mint a nagyobbnak. A portugálok már meg is nyitották a határaikat annak, akik repülővel jönnek. A szárazföldön viszont a félsziget most élesen elkülönül két országra. Sőt, a spanyolok azon tanakodnak, ők milyen területi eltérésekkel nyissanak. Mediterrán körképünk ibériai része következik.
Ki a terminálról kilépsz, hagyj fel minden reménnyel! Varga G. Gábor repülési szakújságíró szerint nem 10 ezer méter felett van a gond az idei utazásoknál, hanem tengerszinten.
Továbbra is távolságot kell azonban tartani, és maszkot kell viselni.
A vizsgálatban részt vesz az a kutató is, aki az első thaiföldi koronavírus-esetet azonosította januárban.
Szerzőnk a kormánypárti képviselőket dicséri. Nem a magyarországiakat.
Miután az amerikai szankciók nem csak hardveres, hanem szoftveres erőforrásoktól is elszakítottk Huaweit, a kínai vállalat kénytelen magára hagyatkozni, és saját programokat készít. Például a koronavírusos kontaktok követésére alkalmas alkalmazásprogramozási felületet (API).
Felmérik, mi a helyzet.
Jövő márciusban sem indul útnak a James Webb űrtávcső. A halasztás oka most éppen a koronavírus-járvány.
Világszerte zárják be, vagy bontják el a Covid-19 járványban megbetegedettek ápolására emelt szükségkórházakat. Miközben az jó hír, hogy már nincs szükség a plusz kapacitásra, az figyelmeztető jel lehet az esetleges következő hullámok idejére, hogy miközben sok kórház túlterhelt volt, az új ágyak többségében egy paciens sem feküdt.
Az elhunytak krónikus idős betegek voltak. Húszan vannak lélegeztetőgépen.
Világszerte 7 786 042 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 430 128, a gyógyultaké pedig 3 708 328 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli összesítése szerint.
A kijárási tilalom feloldása után megrohanták a magyarok az outleteket, a forgalom még a válság előttihez képest is nőtt. Ugyanakkor a bevásárlóturizmus elmaradását ők is megérzik. Az még kérdés, hogy az outletekre is igaz lesz-e az a megállapítás, miszerint semmi nem lesz ugyanolyan, mint a járvány előtt.
Provokációként értékelték a jobbközép ellenzéki koalíció pártjai Giuseppe Conte miniszterelnök kérését, hogy az "olasz nemzeti érdeket szolgálva" érjék el a visegrádi országok együttműködését Róma európai uniós megsegítésében - jelentette az olasz sajtó vasárnap.
Mivel COVID-19-fertőzött volt, ezért valószínűleg nem kell kifizetnie.
Romániában vasárnapra ismét 300 fölé ugrott az új típusú koronavírusos megbetegedések napi száma. Legutóbb május 9-én jegyeztek háromszáz fölötti értéket.
Ötszáz vasúti kocsit alakítanak át koronavírussal fertőzött betegek kezelésére India fővárosában, mivel nincs elegendő kórházi ágy a fertőzöttek számának utóbbi napokban tapasztalt megugrása miatt - közölte a kormány vasárnap.
A brit miniszterelnök szerint hétfőtől mindenki bizalommal visszatérhet az újranyíló boltokba vásárolni, és a kormány biztatja is erre az embereket.