Kisvárosnyi gyerek tűnt el egy év alatt Magyarországon

Több mint 19 ezer kiskorú eltűnését regisztrálták 2017-ben, ez a szám háromszázzal haladja meg az előző évit.

  • MTI
  • hvg.hu

Az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódva az Ezer Lámpás Éjszakája Alapítvány adott ki közleményt, amiben 15 907 fiatalkorú és 3117 gyermekkorú eltűnéséről számoltak be.

Az eltűnés miatt regisztrált hatályos körözések száma a 2018. április 10-i állapot szerint a fiatalkorúaknál 1726, a 14 év alattiaknál pedig 649.

Az eltűnt gyermekek világnapját május 25-én tartják, ehhez kapcsolódóan vasárnap nyolcadik alkalommal rendezik meg az Ezer lámpás éjszakája programsorozatot. A kampányban tíz város vesz részt, jótékonysági koncertekkel, családi és gyerekprogramokkal, valamint bűnmegelőzési tanácsadással hívják fel a figyelmet a csellengés veszélyeire.

A vasárnapi programokon negyven együttes és énekes vállal szerepet, a társadalmi célú programon többek közt olyan fellépők állnak majd színpadra, mint a Hősök, a Belmondó, Rácz Gergő, az Animal Cannibals, Freddie, Varga Viktor, a Holdviola, Cserpes Laura, LL Junior és a New Level Empire.

Az eseményen világító lufikat engednek a magasba, ezzel jelezve, hogy minden gyereket hazavárnak.

Hozzászólások