hvg.hu: Beszélgetésünk előtt egy tévécsatornának adott interjút, utána pedig rohannia kell Komáromból Budapestre. Ez már a rehabilitáció része?

Szőnyi Ferenc: Igen, mert már voltam futni. Igaz, nem annyit, mint az Ironmanen.

hvg.hu: Pihenni is kell néha.

Sz. F.: Jól látja, nekem valóban ez a pihenés! Nálunk, ultratriatlonistáknál nem úgy van, hogy feltesszük a lábunkat a székre és henyélünk. Ráadásul 55 évesen már nem lehet leállni, a regenerálódás azt jelenti, hogy folyamatosan igénybe vesszük és használjuk a testünket. Meg kell őrizni a vitalitást és a mobilitást.

hvg.hu: Az orvosai nem mondják, hogy egy kicsit vegyen vissza?

Sz. F.: Nem, mert teljesen egészséges vagyok. Járok kontrollra, elvégeztetem a vizsgálatokat, amelyeket egy korombeli férfinak kell, és ennyi.

Máté Péter

hvg.hu: Aztán elmegy Mexikóba a 20-szoros Ironmanre versenyezni, és összeszed egy fertőzést.

Sz. F.: Ezzel sajnos nem lehet mit kezdeni. Minden versenyen adódik valami. Tavaly New Orleansban a sok eső okozott problémát, most Mexikóban az a víz volt fertőzött, amelyben úsztunk. A városi uszodában rendezték a verseny ezen részét, nyolcból csak három pálya volt a miénk, a többit a város gyerekhada használhatta. Az úszás előtt és közben is hirtelen megugrott az átnevezések száma, és sokan fel is adták a versenyt... Mindenki máshogy kezelte, az, aki előttem végzett, nem aludt egyszer sem, végigúszta.

hvg.hu: Ön sem aludt túl sokat Mexikóban, naponta 1-2 órányi szusszanásról írt a közösségi oldalán.

Sz. F.: Nekem ennyi elég. Volt, hogy úsztam 10-12 órát, kijöttem, ettem ittam és néhány percen belül aludtam, majd egy-két óra után folytattam a versenyt. Az alvás nem annyira fontos, a megfelelő minőségű pihenés viszont annál inkább. De csak a fizikai, mentálisan egy pillanatra sem engedek ki. Verseny közben nagyfokú koncentrációval haladok, folyamatosan észnél vagyok.

hvg.hu: Erre is lehet edzeni?

Sz. F.: Ennek alapja az erőnlét. Ha a fizikai felkészülés megfelelő volt, fejben is jobban teljesítek. Mivel azzal a ritka adottsággal rendelkezem, hogy a testem bármire képes, mentálisan is a topon vagyok. 

Máté Péter

hvg.hu: Vannak Szőnyi-ultrák, akik alkalomadtán átsegítik a nehéz pillanatokon?

Sz. F.: Hát, ha nem is kereplővel biztatnak, azért rengeteg barátom, ismerősöm segít a puszta jelenlétével, és az ismeretlenektől is rengeteg támogatást kapok azzal, hogy elismernek, a távolból öntenek belém erőt az üzeneteikkel.

hvg.hu: Mexikóban ismerik? Szinte visszajár oda.

Sz. F.: Nyugodtan mondhatom: példakép vagyok. Sőt, Mexikóban sokan azt mondják, hogy Szőnyi egy legenda! Többen mesélték, hogy még emlékeznek rám 2010-ből, milyen hatalmasat teljesítettem a versenyeken. A mostani nyertes, Christian Mauduit például kilenc éve várt, hogy „a Szőnyi Ferit” le tudja győzni. Idén Leónba még New Yorkból is eljöttek megtekinteni az előadásomat, de Magyarországon is sokan utaznak például Komáromba, hogy meghallgassanak.

hvg.hu: Mekkora stábbal dolgozik a helyszíneken?

Sz. F.: Egyfőssel. A barátnőm az egyetlen, aki elkísér. Próbálunk mindent magunk megoldani, a kameramunkát, a videókat vagy a Facebook-posztokat is házon belül készítjük.

hvg.hu: Korábban 35 évig házas volt. A versenyzésnek volt köze ahhoz, hogy elváltak az útjaik?

Sz. F.: Azt kell mondjam, hogy igen. Az elmúlt 12-13 évben, amióta sportolok, sok változáson mentem keresztül. Mivel ez nem pénzkereseti lehetőség, volt némi feszültség, nézeteltérés otthon. A válás maga egy hosszabb folyamat vége volt. Nem volt könnyű meglépnem, de úgy döntöttem 55 évesen, hogy nem kívánom boldogság öröm nélkül leélni az életemet. Nyilván nagyfokú örömforrás a sport, de nem minden, nem lehet folyamatosan ellenszélben kapálózni. Most a barátnőmmel élek és boldog vagyok, segít, támogat, és ahogy említettem, ő a csapatom. De bárhogy is lenne, anyagilag nem is tudnék felállítani egy több személyes stábot.

hvg.hu: A versenyeken elért eredményekért nem jár pénz?

Sz. F.: Nincs pénzdíjazás. 2009-ben, amikor a mexikói 10-szeres Ironmanen megdöntöttem a világcsúcsot, akkor a szervezőktől kaptam némi bónuszt, de ennyi. Többnyire mi fizetünk, hogy részt vehessünk a versenyeken.

Máté Péter

hvg.hu: Egy ilyen részvételnek átlagosan milyen költségvonzata van?

Sz. F.: Most Mexikóban maga a nevezési díj 3500 dollár, azaz kb. egymillió forint volt. Ehhez jönnek hozzá a repülőjegyek, az autóbérlés, vagy a verseny utáni szállás.

hvg.hu: Volt, hogy azért nem indult el egy versenyen, mert nem jött össze a pénz?

Sz. F.: Volt, de ma már tudatosabban választok, és a lehetőségeim is jobbak, mint korábban. Kezdetben éveken át csak buktam a versenyeken.

hvg.hu: Közel 13 éve kezdte el a sportolást, mikor jött el a pillanat, amikor először kijött nullára?

Sz. F.: Hát, azért én néhány ház árát elherdáltam erre a játékra... De hozzáteszem, hogy viszonylag jó anyagi környezetből érkeztem, és persze van bennem egy egészséges fanatizmus, ami visz előre, Nem nézem, mennyit veszítek anyagilag. Az első három évben el sem tudtam képzelni, hogy létezik nullszaldó. Amikor 2009-ben világbajnok lettem, akkor tudatosult benne, hogy ez egy világraszóló dolog, akár pénzt is lehet vele keresni, pontosabban legalább a sportolás, versenyzés feltételeit meg tudom teremteni. 2009-től hónapról hónapra egyre kevesebbet kellett hozzátennem, körülbelül 3-4 éve értük el, hogy ki tudok jönni nullára. Civilben ingatlankiadással foglalkozom a mai napig, szóval ma már el tudunk menni azokra a versenyekre, amiket kinézünk.

hvg.hu: Pusztán szponzori pénzekből fedezi a sportolást?

Sz. F.: Szinte teljesen. Szerencsére szülővárosomra, Komáromra mindig számíthatok, elhivatott, lelkes és forintban is kifejezhető támogatást nyújt számomra. Ezen kívül amennyit társadalmi felelősség-vállalásban külső cégektől kapunk, az a nullához konvergál. Sajnos, ez a magyar valóság egy ultratriatlonistánál: semmi állami vagy szövetségi támogatást nem jut, piaci alapokon próbálunk érvényesülni.

Máté Péter

hvg.hu: 2018-ban megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. Ez kvázi egy állami támogatás, ha nem is anyagi. Hogyan értékelte az elismerést?

Sz. F.: Egyfelől nagyon büszke vagyok rá, egyfajta diploma, az eddig elvégzett 10-12 évnyi sportpályafutásom elismerése. Visszaigazolás, hogy amit művelek, azt valahol értékelik. Nem vagyok büszke rá, hogy szinte semmi nem járt a teljesítményeimért. Nagy problémának tartom, hogy semmiféle utógondozást nem kaptunk, vagy némi támogatást a nevezési díjas a versenyekre.  Ráadásul úgy tűnik, idén világbajnok leszek korcsoportomban. Ahhoz képest, hogy mennyi munkát teszek be, mekkora renomém van a futók és a triatlonisták között, a támogatás gyakorlatilag nulla.

hvg.hu: Pedig a futás ott van a három legnépszerűbb magyar sport között.

Sz. F.: Épp ezért sajnálatos, hogy a legnézettebb, a leghasználtabb magyar sportnak, a futásnak semmiféle presztízse. Van néhány gyengére sikeredett rekordtán pálya, amit átadnak, vagy épp felújítanak, mint a Margitszigeten. De például az újjáépített Népstadionból is lekanyarították a futópályát. Építünk egy nemzeti stadiont, amelynek tiszteletben kellene tartania 40 év hagyományát, de csak arra lesz alkalmas, hogy focimeccset vagy koncertet rendezhessenek benne. Az atlétikai versenyek rendezésre nem megfelelő ez a mestermű, arra alkalmas, hogy a 68 ezren szurkoljanak a magyar focinak.

hvg.hu: A 2023-as magyarországi atlétikai világbajnokság egyik kulcshelyszíne lenne a csepeli atlétikai stadion, amiért harcol a kormány, még az a Baji Balázs is az ügy mellé állt, aki önnel együtt kapott lovagkeresztet 2018-ban.

Sz. F.: A mai sportfejlesztések mögött nagyon ritkán lehet felfedezni társadalmi igényt… Másrészt, hogy ennek mekkora személyi, politikai háttere van, azt a nálam okosabbak fogják megítélni. Az atlétika, mint egy nézett és közkedvelt sport, érdekelheti a társadalmat, de sajnos Magyarországon ez lebutítódik egyes gazdasági érdekkörök betonba öntési kényszerére. Albániában vagy Grúziában jellemző ez a betonba épített jövőkép. Az elkövetkező évek viszont megmutatják majd, hogy ezeket a létesítményeket bontani kell, nem építeni. A létesítményt pénzügyileg fenntartani elég nehéz, de tény, hogy sportdiplomáciailag fontos dolog egy ilyen világbajnokság. De koránt sincs olyan támogatottsága a futásnak, amit a népszerűsége indokolttá tenne.

Facebook

hvg.hu: Önt rengeteg helyre hívják előadást vagy tréninget tartani, ezeken az eseményeken is lemérhető a sportág kedveltsége?

Sz. F.: Igen, szinte mindenhol teltház van, és folyamatosan visszahívnak. Az eredményeimen túl próbálok személyesen is kedvet csinálni a sporthoz, és természetesen a közösségi médiát is használom. Jelenleg körülbelül 18 ezer emberrel tudom tartani a kapcsolatot a Facebookon. Többek között ennek köszönhetően sikerült 270 ezer forintot gyűjtenünk az SMA-betegséggel küzdő Leventének. Terveim között szerepel egy könyv megírása. Jó lenne ezt mondatokban megjelentetni. Nagy vágyam megcsinálni, de egyelőre fejben van. Fontos lenne egy külső szereplő, hogy ne csak egy monoton meditáció legyen a könyvírás, hanem olyan valaki kérdezzen, aki értő író és kérdező, aki minden fontos élményt fel tud hozni.

hvg.hu: Mennyire foglalkoztatja, hogy ismét versenyezzen?

Sz. F.: Most semennyire, jól laktam egy időre. Vannak még céljaim, de inkább a minőségi teljesítésre törekszem. Azért persze vannak hosszú távú célok, szeretném letekerni harmadszor a Race Across Americant, visszatérni a Himalájára 480 vagy 550 kilométerre, esetleg a hatnapos versenyre. A jövőt illetően a taktikát is ki kell találni, nem tudom még, hogy a hosszú távú futások vagy az ultratriatlon jön. De úgy gondolom, hogy a következő versenynek meg kell érnie bennem, mindenképpen éhesnek kell lennem erre. Egyfajta farkassá kell váljon az ember, én pedig most a vérgyűjtés fázisában vagyok; épp jól vagyok lakva, de biztos, hogy megjön az étvágyam.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: