Ha húsz éve valaki egy bulin felnyitotta a laptopját, néhányan táncra perdültek. Ha valaki ma ugyanezt egy fesztivál nagyszínpadán csinálja, tízezrek tombolnak. A múlt században a rádióstúdiókban dolgozó vagy a műsort bemelegítő lemezlovasok a zenekari busz leghátsó végében meghúzódva járták a világ legforgalmasabb országútjait, ahol nyomukban húsz kamionból álló konvoj szállította egy zenekar felszerelését.

Ma a menő DJ-k a repülőgépek bizniszosztályán utaznak, a még menőbbek privát jeteken repkednek két fellépés helyszíne között. A logisztikának és a fesztiválsűrűségnek köszönhetően már ismert olyan művész, aki egy nap alatt három bulit is letudott: miután leadta a programját a soproni VOLT-on, a salzburgi Electric Love fesztiválra repült, majd onnan az újvidéki Exitre.

A túlzásokra épülő szórakoztatóipar üzleti eredményeinek ismeretében tény, hogy a DJ-k színre lépése radikálisan megváltoztatta a zene-, koncert- és fesztiválipart. Az Electric Dance Music (EDM) gyűjtőnéven jegyzett számos stílusirányzatot (house, techno, rave, underground) magába foglaló műfaj hat év alatt megduplázta zeneipari részesedését, és tavaly 8 milliárd dolláros forgalmat produkált. Szakértők szerint ez annak köszönhető, hogy a streamingelést, a letöltéseket, a megosztásokat tekintve az EDM a legnépszerűbb gyűjtőműfaj, az ázsiai és a dél-amerikai térségben pedig valóságos boomról lehet beszélni.

Van azonban egy másik fontos jelenség is: a zenefogyasztási szokások megváltozása. Egy menő DJ-vel azért könnyebb azonosulni, mint egy fura rocksztárral, akitől már nemcsak ízlés, hanem generációs szakadék is elválaszt, mert az elektronikus zene fogyasztói együtt nőttek fel az alkotókkal. A lehető legközelebb állnak egymáshoz a szocializációjukat, az iskolázottságukat tekintve, ugyanazokat a jó minőségű kommunikációs eszközöket, ugyanazokat a lelőhelyeket használják, elsősorban a Spotifyt, és végre eljutottak oda, ahová mindig is vágytak: mindegy, hogy valaki a színpadon áll vagy előtte, a buli lényege a magamutogatás.

A DJ-szeánszok egyben divatbemutatók is, olyan egynyári – vagy akár csak egyetlen estére érvényes – olcsó divatruházati cégek gyártotta kollekcióban, amely majdnem mindenkinek jól áll. Egyetlen kihívó öltözék sem jár komolyabb következményekkel. A múlt század végén a baráti társaságok azzal főztek, azt itták és arról beszélgettek, amit magukkal vittek, ma egy kávéfilter hosszúságú nadrág hátsó zsebébe csúsztatott okostelefonban elfér az egész világ. Az elektronikus zenei fesztiválok közönsége nem kíváncsi a frontember világmegváltó üzeneteire, a bonyolult dalszövegekre, az elnyújtott hangszerszólókra, elég a bombasztikus ritmus.

Korábban haza kellett érni, hogy valaki megossza a szenzációs koncerttel kapcsolatos élményeit, ma elvben lehet a helyszínről élőben közvetíteni, másodpercenként posztolni merész fotókat, amelyek megtekintésekor a szülők meglepődhetnek azon, hogy a gyermeküknek addig nem annyira ismert arca is van. A Giant című dalban benne van mindaz, amitől egy ilyen buli jó:

„Gyere fel, ülj a nyakamba, és nézd meg, hogyan látom én a világot.”

A már veterán, ám változatlanul keresett francia David Guetta kitalálta, hogyan lehet tömegekben katarzist kelteni olyan zenei produkcióval, amelynek prezentálásához nincs szükség hangszerekre. A karrierje kezdetén tematikus fesztiválokon szerepelt DJ monumentális hang-, fény- és effektorgiashow-ival magnetikus térbe jutott el, hatásában megközelítve úttörő honfitársát, Jean-Michel Jarre-t, aki pályafutása csúcspontján egymillió ember előtt koncertezett. Guetta, aki ezt még nem tromfolta, de az egyik szettjét egy Airbus fedélzetéről élőben közvetítette, azt mondja, az EDM azért annyira hatásos, mert a ritmikája ugyanaz, mint az örömszerzés hétköznapi formái.

Sokan azt gondolják, az olyan nagyzoló elektronikus zenei fesztiválok, mint a térség legnépszerűbb rendezvénye, a Balaton Sound, amely az idén majd' 200 ezer vendéggel látogatórekordot döntött, és a nála kissé alulstilizáltabb augusztusi szatellitje, a B. My Lake, szintén Zamárdiban, leginkább a luxusról, azon belül hangsúlyosan az okoseszközökről, az okositalokról és az okostestekről szólnak. De ez inkább afféle leegyszerűsítés, mint az, hogy a jó élethez elég egy bankkártya, lehetőleg aranyszínű.

Az elektronikus zene készítőinek kreativitását alábecsülő megállapítás, hogy az ilyen típusú zene bárhol létrejöhet, ahol megfelelő az áramerősség, van működő laptop és egy pendrive, bőséges szabad tárhellyel. Elég meghallgatni és megnézni például a műfaj nagy varázslója, Fatboy Slim munkáit: a Praise You című dala alighanem az internetkorszak előtti flashmob volt, a Weapon of Choice-ban visszaadta a lecsúszott színész, Christopher Walken egóját, a Right Here, Right Now-ban három és fél percben megzenésítette az evolúciót.

A popsztárok mindig is öntudatosan hangoztatták, hogy nem iparági alkalmazottak, a mostaniak nem annyira finnyásak. A zenészek, sportolók, színészek és más szórakoztatóipari médiumok kereseteiről készült 100-as listáját évente közreadó üzleti magazin, az amerikai Forbes idei összesítését még a „hagyományos” sztár, a mindenét készséggel közszemlére bocsátó Taylor Swift vezeti 185 millió dolláros bevétellel. A legdivatosabb DJ-ket megelőzi Kanye West és a nagyszülők két kedvenc zenekara, az Eagles és a Fleetwood Mac, valamint az idei Sziget Fesztivál egyik ásza, Ed Sheeran.

De a mezőnyben – immáron hatodik éve – ott van Calvin Harris skót DJ, aki tavaly 39 millió dollárt keresett. Figyelemre méltó, hogy a 35 éves Harris, aki Las Vegasban heti egymillió dolláros gázsiért lép fel (és aki Magyarországon 2014-ben monumentális Sziget-záró show-t produkált), a DJ Mag című laphoz érkezett egymilllió közönségszavazat eredménye szerint már nem a legnépszerűbb. A még mindig csak 23 éves holland Martin Garrix, az idei Sziget egyik szupersztárja taszította le a trónról, aki amikor először járt a Balaton Soundon, még nem volt 18 éves, ezért a fellépéséhez a szervezőknek a szülei engedélyét kellett kérniük.