A választási vereségtől félve játssza ki Orbán Viktor az „ukrán kártyát”, az etnikai feszültségek kiélezése azonban jelenleg egyedül Vlagyimir Putyin érdeke. Nem volt szükségszerű, hogy oda jusson a két ország kormányának kapcsolata, ahol jelenleg áll, idén tavaszig sok volt a biztató jel. Mi lehet a háttérben, mi jöhet még, és mi történt a szomszédokkal békét teremtő Orbánnal?
Nagy mutatványra készül Orbán Viktor: komplett választási kampányt építene fel annak bizonygatására, hogy Ukrajna miatt élünk rosszabbul, mint négy éve, és csak a keleti szomszéd uniós csatlakozása az akadálya például a közszolgáltatások javításának. Szerinte az a pénz, amit Brüsszel a jogállamisági kifogásokra hivatkozva elvett a magyaroktól, végül Ukrajnában kötne ki, amit „a büdös életben nem fogok megszavazni”.
Hogy mennyire lehetnek hatásosak az Orbán és a propagandája által sulykolt, a valóságot torzító üzenetek, azt nehéz lenne megjósolni. De hogy nem hatástalanok, azt megmutatta a Medián tavaszi felmérése is, amelyből az derült ki, hogy az orosz–ukrán háború kitörése óta Magyarországon 27-ről 37 százalékra nőtt azoknak a tábora, akik szerint Oroszország jogosan lépett fel a biztonságára veszélyes ukránok ellen. Különösen fogékonyak erre a világmagyarázatra a Fidesz támogatói. Körükben közel kétharmada van azoknak, akik Oroszország szerintük jogos érdekeit hangsúlyozzák, s mivel az előzmények alapján ez a téma áll majd Orbán szombati, tusványosi beszédének középpontjában, ez a hatás csak erősödhet.
Ahogy azt már a korábbi – sorosozós, migránsozós – kampányok is bizonyították, a fideszes propaganda nem válogat az eszközökben, hogy a kormányfő üzeneteit célba juttassa. Múlt heti, szokásos rádiós interjújában Orbán pont úgy beszélt, mintha nem is évek, hanem napok vagy órák kérdése lenne az ukránok uniós csatlakozása, amelyben persze a Tisza Párt volna Brüsszel trójai falova. Ha Ukrajna taggá válik – fejtegette a miniszterelnök –, az pont olyan, mint a migráció: „Ha már bent vannak, nem tudod őket kitenni”.
A menekültek 2015-ös áradata idején Orbán azt ecsetelte, hogy a más kultúrájú, vallási hagyományú nációk befogadása testidegen Európától. Az ukránok esetében ezt a kizárásos logikát maximum a vallási ortodoxiára lehetne átvinni, ami viszont korántsem lenne olyan átütő erejű. Így ők ebben az olvasatban annak a zajos, rossz szomszédnak a szerepét töltik be, aki megkeseríti mások életét. Például azzal, hogy lopnak, csalnak (Orbán szerint ők a felelősek az internetes banki lehúzásokért), és leuralnák a magyar piacot a silány termékeikkel. (Ebben is van persze logikai bukfenc, hiszen az EU-tagság e téren is szigorúbb követelményeket támasztana az ukránokkal szemben.) Ha pedig ez mind nem volna elég, mint Szentkirályi Alexandra videója mindenkinek értésére adta, könnyen a csomagtartójukban találhatja magát az ember.
Látszólag barátságos egyeztetés folyt Bukarestben a magyar és a román kormányfő között, a színfalak mögött azonban sokan a moszkvai befolyásolás erősödéstől és a magyar kormány ukránellenes kampányától tartanak.
A miniszterelnök beszélt Majkáról és Azahriah-ról is.
Az amerikai elnök szerint a tervezettnél sokkal drágább lesz a jegybank szerepét betöltő intézmény székházának felújítása, Jerome Powell viszont emlékeztette: nem jók a számításai.
Ma Magyarországon nem látszik az alagút vége.
Száznyolcvanegy napig kell majd iskolába járni.
