A választási vereségtől félve játssza ki Orbán Viktor az „ukrán kártyát”, az etnikai feszültségek kiélezése azonban jelenleg egyedül Vlagyimir Putyin érdeke. Nem volt szükségszerű, hogy oda jusson a két ország kormányának kapcsolata, ahol jelenleg áll, idén tavaszig sok volt a biztató jel. Mi lehet a háttérben, mi jöhet még, és mi történt a szomszédokkal békét teremtő Orbánnal?
Nagy mutatványra készül Orbán Viktor: komplett választási kampányt építene fel annak bizonygatására, hogy Ukrajna miatt élünk rosszabbul, mint négy éve, és csak a keleti szomszéd uniós csatlakozása az akadálya például a közszolgáltatások javításának. Szerinte az a pénz, amit Brüsszel a jogállamisági kifogásokra hivatkozva elvett a magyaroktól, végül Ukrajnában kötne ki, amit „a büdös életben nem fogok megszavazni”.
Hogy mennyire lehetnek hatásosak az Orbán és a propagandája által sulykolt, a valóságot torzító üzenetek, azt nehéz lenne megjósolni. De hogy nem hatástalanok, azt megmutatta a Medián tavaszi felmérése is, amelyből az derült ki, hogy az orosz–ukrán háború kitörése óta Magyarországon 27-ről 37 százalékra nőtt azoknak a tábora, akik szerint Oroszország jogosan lépett fel a biztonságára veszélyes ukránok ellen. Különösen fogékonyak erre a világmagyarázatra a Fidesz támogatói. Körükben közel kétharmada van azoknak, akik Oroszország szerintük jogos érdekeit hangsúlyozzák, s mivel az előzmények alapján ez a téma áll majd Orbán szombati, tusványosi beszédének középpontjában, ez a hatás csak erősödhet.
Ahogy azt már a korábbi – sorosozós, migránsozós – kampányok is bizonyították, a fideszes propaganda nem válogat az eszközökben, hogy a kormányfő üzeneteit célba juttassa. Múlt heti, szokásos rádiós interjújában Orbán pont úgy beszélt, mintha nem is évek, hanem napok vagy órák kérdése lenne az ukránok uniós csatlakozása, amelyben persze a Tisza Párt volna Brüsszel trójai falova. Ha Ukrajna taggá válik – fejtegette a miniszterelnök –, az pont olyan, mint a migráció: „Ha már bent vannak, nem tudod őket kitenni”.
A menekültek 2015-ös áradata idején Orbán azt ecsetelte, hogy a más kultúrájú, vallási hagyományú nációk befogadása testidegen Európától. Az ukránok esetében ezt a kizárásos logikát maximum a vallási ortodoxiára lehetne átvinni, ami viszont korántsem lenne olyan átütő erejű. Így ők ebben az olvasatban annak a zajos, rossz szomszédnak a szerepét töltik be, aki megkeseríti mások életét. Például azzal, hogy lopnak, csalnak (Orbán szerint ők a felelősek az internetes banki lehúzásokért), és leuralnák a magyar piacot a silány termékeikkel. (Ebben is van persze logikai bukfenc, hiszen az EU-tagság e téren is szigorúbb követelményeket támasztana az ukránokkal szemben.) Ha pedig ez mind nem volna elég, mint Szentkirályi Alexandra videója mindenkinek értésére adta, könnyen a csomagtartójukban találhatja magát az ember.
Mennyivel növekszik egy férfi értéke, ha tizenöt centivel magasabb? Mennyi esélye van párt találnia egy társkeresőn egy kedves, átlagosan kinéző, átlagosan jól kereső nőnek, ha nincs semmi speciális tulajdonsága? Mi a társkeresés beépített kockázata? Egy harminckilenc éves nő még harmincasnak számít? Kritika a Többesélyes szerelem című filmről.
