Meghalt Helen Reddy, az "I Am Woman" feminista pophimnusz szerzője
Ő volt az első ausztrál, aki Grammy-díjat nyert.
hvg.hu
Lánya és fia közölték a gyászhírt: 78 éves korában elhunyt Helen Reddy, a hetvenes évek feminista himnuszának kikiáltott I Am Woman című szám szerzője és előadója. Az ausztrál származású énekesnő 2015 óta szenvedett demenciában, Los Angelesben, a hírességek idősotthonában töltötte utolsó éveit.
Az 1972-es slágerével örökre beírta magát a poptörténelembe, a dal a feminista mozgalmak kötelező tartozéka lett, Reddy pedig 1973-ban Grammyt nyert vele, így ő lett az első ausztrál, aki megkapta ezt a rangos elismerést. Az I Am Womant több reklámfilmhez is felhasználták, a Szex és New York 2. című filmben pedig a négy főszereplő előadásában hallhatjuk.
Helen Reddy életéről I Am Woman címmel 2019-ben film is készült.
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.