„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az MTK Budapest szakmai igazgatója ma már csak mosolyogni tud „azon a balhén az Eriksen-eset után”.
Pedig tökéletesen igazam volt, hogy mit és hogyan kellett volna csinálni”
– jelentette ki Bognár György, az MTK Budapest szakmai igazgatója a Sportal című lapnak adott interjúban arra a felvetésre, hogy sokan kifogásolták a megnyilvánulását, miután a tavalyi foci-Eb Dánia–Finnország mérkőzésén a dán Christian Eriksent a pályán kellett újraéleszteni. A köztévé sportcsatornáján akkor szakkommentátorként szereplő Bognár hosszasan és egyre ingerültebben magyarázta, hogy a meccset le kellene játszani, nem érti, miért vacakolnak a döntéssel ennyit a szervezők, akit megviseltek a történtek, azt cseréljék le, és folytatódjon a találkozó.
Ez a mondat is elhagyta a száját: „Számomra nem Eriksen állapota aggasztó, hanem hogy hogy lehetnek valakik ilyen döntésképtelenek.”
Bognár György "szakkommentátort" Eriksen állapota nem érdekli, csak hogy menjen már a meccs
Egy embert a pályán élesztettek újra, az M4 stúdiójába meghívott "szakkomentátor", Bognár György amiatt háborog, hogy miért nem játszanak már. Mi kell ahhoz, hogy egy ilyen embert hazazavarjanak a stúdióból?
Ahogy akkor megírtuk az M4 Sport műsorvezetője, Berkesi Judit a percekig tartó részvétlen hőbörgésre nem igazán tudott reagálni, legfeljebb tompítani igyekezett, immár a Bognár által felvett hangnem szalonképtelenségét is érzékelő másik szakértővel, Petry Zsolttal együtt.
Bognár a mostani interjúban erről is nyilatkozott. „Sajnos a tévéműsor nem volt jól vezetve, mert egy óra negyvenöt percen keresztül ugyanazokat a kérdéseket feltenni négyszer-ötször, rendkívül idegesítő, de egyszerű volt a forgatókönyv számomra, akkor és most is. Egy percig sem idegeskedtem, a Facebook-világ pedig hidegen hagy.”
Arra a felvetésre, hogy azért nem gyakori, hogy valaki összeesik a pályán, Bognár így felelt: „Igen, de voltam már pár futballmeccsen, és tudom a megfelelő protokollt, hogy mit kell csinálni, illetve miért kell gyorsan és azonnal dönteni. Pontosan azért, hogy a kétségek ne maradjanak meg az emberekben, és ezt ott az Eb-n elmulasztották. Óriási hibát követtek el, de végül minden szerencsésen alakult, és ez a lényeg.”
Bognár a kis híján tragikus véget ért meccs után elnézést kért, szerinte félreértették, és többet már nem szerepelt az Eb szakértői stábjában. Bár a róla szóló kérdésekre az M4 nem reagált, kiderült: maga kérte, hogy ne kerüljön többet képernyőre.
Önkéntes távolmaradása 14 hónapig tartott, szeptember végén ugyanis kiderült, hogy újra számítanak rá a sportcsatornánál. Erről az interjúban azt mondta, hogy Székely Dávid csatornaigazgató kérte arra, hogy járjon be ismét a stúdióba. Bognár úgy fogalmazott: „Ha nem is heti két-három alkalommal, de egyszer-egyszer elvállalom.”
Azt is hozzátette, hogy nemcsak NB I.-es mérkőzéseken, hanem a november közepén kezdődő világbajnokságon is számítanak rá. „Talán most jött el az idő, amikor a sporttelevíziónál úgy gondolták, hogy menjek vissza. Volt az a balhé az Eriksen-eset után, amin csak mosolyogni tudok, mert hála Istennek azóta is remekül futballozik, ráadásul kedvelem is a játékát.”
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.