Két utast, egy apát és kislányát kellett kimentenie a tengerből a Disney Dream nevű tengerjáró hajó személyzetének, miután leestek a hajóról június 29-én – írja a CNN. A hajó éppen egy négy éjszakás bahamai körút után tért vissza a floridai Fort Lauderdale-be.
A Disney megerősítette, hogy mindkét személyt perceken belül visszahozták a fedélzetre. A fedélzeten tartózkodó utasok közösségi médiás bejegyzései szerint az apa akkor ugrott a vízbe, amikor kislánya valamilyen okból kifolyólag a tengerbe zuhant. Egyelőre nem világos, hogyan került a gyermek a vízbe.
„A Disney Dream legénysége gyorsan kimentette a két vendéget a vízből. Dicséret illeti a személyzet tagjait kivételes képességeikért és gyors cselekvésükért, amelynek köszönhetően mindkét utas biztonságban visszakerült a hajóra perceken belül” – közölte a Disney a CNN-nel.
Az ilyen jellegű balesetek – amikor utas esik a vízbe egy tengerjáró hajóról – viszonylag ritkák, az ezekhez kapcsolódó sikeres mentések pedig még kivételesebbek.
2022-ben egy 28 éves férfi a Carnival hajótársaság egyik hajójáról esett a vízbe a Mexikói-öbölben, és saját elmondása szerint több mint 15 órán át úszott, mire a parti őrség kimentette. 2015-ben pedig Rob Konrad, a Miami Dolphins amerikaifutball-csapat volt játékosa kilenc mérföldet úszott a partig, miután hajójáról a tengerbe esett a dél-floridai partok közelében.