A Magyar Fordítók és Tolmácsok Egyesületének minapi ülésén is feszültséget keltett az Orbán Viktor miniszterelnök moszkvai útján történt félrefordítás: az egyesület elnöke lemondott, miután sokan szerettek volna nyilatkozatban állást foglalni az ügyben, ő viszont nem járult hozzá ehhez. Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán múlt pénteki moszkvai találkozóján a magyar delegáció tolmácsa több ponton is félrefordította az orosz vezető mondatait, bizonyos gondolatokat pedig teljesen kihagyott. A tolmácsegyesület később közleményében a terem rossz akusztikájával magyarázta a bakikat.
Az alábbi cikkünk a HVG hetilap 2003/02-es számában jelent meg 2003. január 11-én.
Ki tudja, hány millióan feszengtek a képernyő előtt, amikor a Magyar Televízió erre rendelt munkatársa Kertész Imre Nobel-díjának 2002. december eleji átadási ünnepségén a laudáció szövegének tolmácsolása közben nem csupán az író műveinek idegen nyelven elmondott címét nem tudta visszafordítani magyarra, de – mint kiderült – ezeket magyar eredetiben sem ismerte.
Azt meg már inkább a szakmai paródia műfajába lehetett utalni, amikor a fenti történéssel nagyjából egy időben Boris Azaltovic szlovák belügyi szóvivő – Ivan Lexa egykori titkosszolgálati főnök ügyében nyilatkozva – a négy halálos áldozatot követelő 1998. júliusi, Aranykéz utcai robbantás és a szlovák titkosszolgálat közötti, utóbb fordítási hibának minősített kapcsolatról beszélt. Persze – mondják a szakma történetével és mindennapjaival egyaránt tisztában lévők – korántsem kirívó esetekről van szó.
Tanulságos történetek ugyanis szép számmal szerepelnek a szakma legendáriumaiban. A legtriviálisabb probléma, ha a tolmács nem érti a szöveget – ami nem feltétlenül a nyelvtudás hiányosságaival magyarázható. A rutinos profi természetesen ilyenkor is dolgozik – miként a magyar szinkrontolmácsolás hőskorának egyik leghíresebb alakja, Hunek József, aki egy, az ötvenes években rendezett konferencián szemrebbenés nélkül, folyékonyan fordította egy mongol küldött előadását. Kollégái utóbb nem késtek megkérdezni, miképpen volt képes megérteni azt a furcsa, állítólagos angolt, amivel a mongol előrukkolt. Hunek megoldása egyszerű volt:
Természetesen én sem értettem semmit, de hát mit mondhat itt egy mongol?
Kulcsszavak
Az első hallásra talán cinikusnak hangzó válasz azonban Szabari Krisztina, a Tolmácsolás című könyv szerzője szerint jóhiszeműen úgy is fordítható, hogy a felkészült tolmács megfelelő tárgyismeret esetén sokszor egyes kulcsszavak alapján is képes helyesen megsaccolni egy kevéssé érthetően megszólaló szónok üzenetét is. Előfordul azonban, amikor a tolmácsnak akkora malaca van, hogy még az sem baj, ha nem készült fel a fordítandó szöveg szakmai kulcsszavaiból.
A legkirívóbb ilyen történetet a főhős nevének regisztrálása nélkül őrizte meg a tolmácscéh emlékezete. Eszerint egy Magyarországon rendezett ornitológiai konferencia német kabinjában dolgozó tolmács számára menet közben vált világossá, bizony, még anyanyelvén sincs fogalma arról, hogyan nevezik az általa is fordítandó, vetített képes előadásban felvonultatott madarakat. Így azután a vásznon felbukkanó újabb és újabb madarak láttán letargikusan már csak annyit közölt hallgatóságával: „Itt látható egy másik madár.” Az elkerülhetetlennek látszó botrány mégis elmaradt. Mint kiderült, a részt vevő specialisták még csak észre sem vették, hogy nem hangzottak el a számukra evidenciának számító madárelnevezések.
A tolmács hibája
Bármilyen furcsa, a tolmács hibázásait olykor még tudatosan bele is kalkulálják az eseményekbe. Így jártak el például akkor is, amikor Mihail Gorbacsov idősebb Bush elnök 1991-es Öböl-háborúja idején, azt hívén, van esélye bekeményíteni, azt találta nyilatkozni, hogy „a katonai beavatkozás elfogadhatatlan”. Később személyes tanácsadója, Jevgenyij Primakov a BBC világhíradójában korrigálva már a tolmácsot hibáztatta, amiért az nem volt képes híven angolra ültetni főnöke igazi üzenetét, mely, mint mondta, valójában így hangzott: „a katonai erő alkalmazását nem lehetett elkerülni”.
Idősebb George Bush és Mihail Gorbacsov
JEROME DELAY / AFP
„A nemzetközi diplomáciában nyílt titok, hogy ha a felek nem tudnak vagy nem akarnak megegyezni, a tárgyalást lezárhatják azzal az indokkal – és ezzel időt nyernek –, hogy az egyezség a tolmács hibájából nem jött létre” – árulja el Fáber András, a felső szintű magyar–francia relációban gyakran feltűnő tolmács, hozzátéve, hogy az ilyen esetekben érdemtelenül elszenvedett blamázs okán rendszeresített fájdalomdíjat a szakmai zsargon „hülyeségi pótléknak” nevezi.
Politikus mint rémálom
Más terület a beszélő és a fordító közötti bizalom – avagy bizalmatlanság – kérdése. A tolmácsok rémálmaiban a fordítási nyelvet félig-meddig ismerő politikusok játsszák a főszerepet, akik egynémely általuk ismert szó vagy kifejezés esetleges kihallása alapján, az elhangzottak és a fordított szöveg hosszúságának összevetéséből próbálják megítélni a tolmács munkájának minőségét. E politikus archetípusának a szakma leginkább a náci légimarsallt, Hermann Wilhelm Göringet emlegeti, aki a második világháborút követő nürnbergi perben, angoltudására hivatkozva (no meg talán az időt is húzandó), állandóan leállíttatta a tárgyalást, és azt kifogásolta, hogy nem szöveghűen fordítják a szavait.
Hermann Göring Nürnbergben
Wikipedia
Természetesen a fordítás-tolmácsolás az esetek többségében nem a fent említetthez hasonló mértékben jelent élet-halál kérdést. A politikusi félműveltség ilyenkor legfeljebb bosszantó-nevettető anekdotákat eredményez. Egy ma is funkcionáló, ezért a HVG tolmács informátorai által megnevezni nem kívánt magyar politikusról például az a történet járja, hogy a 80-as években, francia kollégájával találkozva és ismervén annak családi viszonyait, a testvére felől is érdeklődni kívánt. Az említett tolmács – a szükséges névelők és ragozások helyes alkalmazása okán – az ilyen irányú kérdések fordítása előtt a kérdezett rokon neme felől kívánt volna tudakozódni, amit a magyar politikus azzal tett helyre, hogy „ahhoz magának semmi köze”.
Úgy kellett volna mondani
Természetesen a tolmácsok a maguk társadalmában rangsorolják megbízóikat. Ám ez a megítélés sem mindig egységes. Vannak például, akik szívesen tolmácsoltak a néhai Antall József miniszterelnöknek, még közismerten barokkos körmondatai ellenére is. Mások éppen ezeket nehezményezték. A jelenlegi miniszterelnök [e cikk első megjelenésének idején Medgyessy Péter volt az – a szerk.] viszont strukturálatlannak tartott beszéde okán korántsem áll a tolmácsok népszerűségi listájának élén. Élő és követendő legendaként pedig Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminisztert emlegeti a nemzetközi szakma. Például mert – nyilvánvalóan jól felfogott érdekében is – állítólag annyira fontosnak tartotta a tolmácsokkal való együttműködést, hogy előfordult, beszéde előtt külön megbeszélte az őt fordítókkal, mik lesznek beszédének fő üzenetei: mire akarja kifuttatni a mondanivalóját. Magukban a tolmácskörökben sincs azonban egyetértés a tekintetben, mennyire kontrollálhatja a fordító az elhangzottakat. Egyetértés csupán abban van, hogy a dátumban vagy a névhasználatban elkövetett elemi hibákat lehet és kell is korrigálni.
Ennek mértékét illetően viszont már megoszlanak a vélemények. Klasszikusan riasztó történelmi példaként a nemzetközi munkásmozgalomban küzdő, szintén Sztálin áldozatává lett Karl Radeket szokták emlegetni. Őt – noha a kommunista párt egyik funkcionáriusa is volt – többszörös nyelvismerete okán előszeretettel kérték fel tolmácsnak. Róla mesélik, hogy egy nemzetközi kongresszuson egy olasz elvtársának beszédét ültette át, egyebek mellett németre és oroszra. Az olasz, aki valamennyire értett ezeken a nyelveken, előadása után felháborodva tiltakozott, hogy Radek nem az általa elmondottakat továbbította. Mire Radek állítólag felhívta a szónok figyelmét arra:
Lehet, hogy ön nem úgy mondta, ahogyan én fordítottam, viszont jó, ha tudja: úgy kellett volna mondania.
Amikor jobb hallgatni
Még ennél is tovább ment a második világháború utáni magyar szinkrontolmácsolás hőskorának egyik alakja, Matheika Március, aki eredeti szakmáját illetően geográfus volt. Ő ugyanis, ha a sors úgy hozta, hogy eredeti szakterületén magyaríthatott, nem csupán lefordította a kollégája által előadottakat, hanem nyomban szükségesnek érezte tudatni a hallgatósággal: az elhangzottak csupán az előadó álláspontját tükrözik, neki az ügyben egészen más a véleménye.
Az esetleges korrekciók elfogadható mértékéről mindenesetre megoszlanak a vélemények. Kelemen Éva, a BME Tolmács- és Fordítóképző Központjának vezetője például úgy tanítja, hogy a tolmácsnak nincs joga a felülbíráláshoz, tehát igenis a tartalomtól függetlenül mindig pontosan vissza kell adnia a hallottakat. A már említett Szabari Krisztina, az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Központjának adjunktusa viszont ezt azzal árnyalja, hogy legalábbis „azt kell mondani, amit az illető vélhetően mondani akart”.
Van azonban, amikor aztán a tolmács mégiscsak jobbnak látja egyszerűen hallgatni. Ez történt 2002. novemberben Vlagyimir Putyinnak a brüsszeli EU-orosz csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatóján is, ahol Putyint láthatóan hamar dühbe gurították a minduntalan a csecsenkérdést feszegető újságírók. A felpaprikázott orosz elnök végül azt találta mondani Laurent Zecchininek, a francia Le Monde újságírójának, hogy
ha annyira védi az iszlám radikálisokat, javasolnám, metéltesse körül magát. Tudok is ehhez ajánlani valakit Moszkvában. Csak vigyázzon, hogy az operáció után maradjon is ott valami.
Hiába nyelte le azonban a tolmács diszkréten e spontán mondatot, a televízió-híradók a jól értelmezhető kép- és hangfelvételek alapján estére az egész világ számára lefordították az elnöki üzenetet.
Nyitókép: Vlagyimir Putyin moszkvai sajtótájékoztatón 2024 március 7-én (afp)
