Miért január 6-án, vízkereszt napján kell leszedni a karácsonyfát?

Január hatodika, vízkereszt napja több szempontból is nevezetes: egyrészt attól, hogy ezzel a nappal zárul a karácsonyi ünnepkör, egyúttal kezdődik a farsangi időszak. Ekkor emlékezik meg a katolikus egyház a napkeleti bölcsek látogatásáról a kis Jézusnál, és Jézusnak a Jordán vizében történt megkeresztelkedéséről is. Egészen a negyedik századig ezen a napon ünnepelték Krisztus születését és az év kezdetét is. - A jeles naphoz számos máig élő néphagyomány is kötődik, köztük a karácsonyfa kidobása.



A három voltos gyermekgyilkos – tragédiát okozhatnak a gombelemek

Amilyen kicsi, olyan nagy tragédiát okozhat a mindössze egy-két centi átmérőjű, három voltos gombelem, ha véletlenül lenyeli a gyermekünk – figyelmeztetnek a szakemberek. Előidézhet fulladást, a nyelőcső közelében futó fő verőér fala is átszakadhat miatta, ami szinte azonnal elvérzést okoz. A veszélyre azért is különösen érdemes odafigyelni, mert a gyerekjátékok nagy része gombelemmel működik.






Élőben közvetítik Lemmy temetését

A rajongók a Youtube-on követhetik a szombat délután a hollywoodi temetőben zajló búcsúztatót. A temetés után Lemmy egykori törzshelye környékén folytatódik a megemlékezés, órákra lezárják a Sunset Stripet is.


"Sok kancellár kipaterolta a régi embereket, és hozta helyettük az övéit"

A kancellárok többsége nem partner, és ez napi feszültségekhez vezet – mondta a HVG Diploma különszámának Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke, a Pécsi Tudományegyetem rektora. Úgy véli, az egyetemek pénzügyi urait is rá kell kényszeríteni az együttműködésre, és finomhangolás nélkül a kancellária rendszer az egész felsőoktatás számára hátrányos lesz.



„A nőnek teljes élete nyomorult”

Mit jelentett nőnek lenni a századfordulón? Milyennek látjuk ezt mai szemmel, és milyennek látták ők maguk a harcukat, győzelmeiket és elbukásaikat? A dualizmus felső- és középosztálybeli asszonyainak ellentmondásos, ma azonban egyesek szemében talán még irigylésre méltónak is tűnő mindennapjait bemutató kötet, A budapesti úrinő magánélete olyan világba kalauzol el minket, ahonnan visszatérve, a mai magyar közéletet is másképpen lehet értelmezni.




Érdemes-e a cukrot sztíviára cserélni?

Naponta sok szó esik a cukorról, mint mumusról, az élet megrontójáról, és arról, hogy mi mindennel lehetne hatékonyan pótolni, miközben nem mondunk le a megszokott édes ízekről, de a felszaladó kilókat is elkerüljük. Ilyenkor rendszerint előkerül a sztívia, mint lehetséges cukorpótló, de a sztíviával kapcsolatban is bőven találkozhatunk tévhitekkel. – De mit mondanak a vegyészek és a gyógyszerészek?



Nagy cirkuszt rendeznek a héten Budapesten

Budapestre figyel csütörtöktől öt napon át a cirkuszvilág: január 7-e és 11-e között 13 ország 75 fellépőjének részvételével rendezik meg a 11. Budapesti Cirkuszfesztivált.