Videó: Kubrick ihlette lufitánc a semmiről és a mindenről

Japán-holland alkotópáros, hatalmas lufikkal szegélyezett úton teremt a semmiből valamit, és bármiből semmit. A Trafó bemutatójában pici helikoptereket is használnak a héliummal telt gömbök mozgatására, ezeket képzőművészetis hallgatók próbálják irányítani.



Videó: "A házasság isteni ajándék"

A Házasság hete programsorozat célja elsősorban az, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeinek fontosságára és segítséget nyújtson a házasságra készülőknek. A családértelmezéssel kapcsolatban, riportunkban megszólal Kincses Marcell, homoszexualitását nyíltan vállaló egykori ifjúsági lelkész is, aki nemrég Coming Out könyv címen írta meg történetét.




Az orvosok állítólag lemondtak Whitney Houston lányáról

Meg nem erősített hírek szerint menthetetlen Whitney Houston kómában fekvő lánya, és az orvosok azt javasolták az apjának, hogy adjon engedélyt az életbe tartó kezelés leállítására. Magyar idő szerint csütörtök este többféle híresztelés is megjelent Bobbi Kristinával kapcsolatban. Volt olyan oldal, ahol azt állították, hogy a 21 éves nőt már levették a gépekről.



Majdnem 80 kilométert sétált -35 fokban, és túlélte

Kissé ittas volt az az 52 éves alaszkai férfi, aki úgy döntött, hogy átsétál egy 80 kilométerre lévő faluba, egyedül, -35 fokban. Majdnem célba ért már, amikor megtalálták. Nem esett komoly baja, csak a lábát fájlalta. A rendőröknek bizonygatta, hogy tényleg komolyan gondolta a sétát, mert a családjából valaki másnak egyszer már sikerült a mutatvány.



Amikor a tanár egyedül marad az áldozatával

Mit tegyen a diák, ha egy tanár molesztálni kezdi? És mit tegyen a szülő, ha ezt megtudja? A rettegett problémát dolgozza fel a hírhedt Sipos-ügyön keresztül a Panodráma legújabb előadása diákok bevonásával. A Más nem történt próbáján a darab írójával-rendezőjével Pass Andreával is beszélgettünk.



Újra száguldani lehetne a londoni szellemmetróban ezzel az ötlettel

A világ legrégebbi metrós városaiban időről időre felmerül, mit is lehetne kezdeni az elhagyatott metróállomásokkal és alagutakkal. Londonban egy nyertes ötletpályázat tervezője újra beindítaná a közlekedést az egyik belvárosi szakaszon, de metrók nélkül, két kereken vagy éppen két lábon. Biciklisparadicsomot és gyalogos alagutat álmodott a föld alá.


A hiphop egyáltalán nem halott – Cut Chemist-interjú

Két amerikai hiphoplegenda – DJ Shadow és Cut Chemist – mostani turnéján egy harmadik legenda, az elektro-funk ősatyja, a hiphop egyik legnagyobb alakja, Afrika Bambaataa előtt tiszteleg. Most vasárnap a Dürer-kertbe ér a koncertkörút, ennek apropóján beszélgettünk telefonon Cut Chemisttel.


5000 jegyet féláron ad a Katona

A budapesti Katona József Színház újabb jegyvásárlási szolgáltatással és felsőoktatási hallgatók számára nyújtott kedvezménnyel bővíti kínálatát a MasterCard kártyatársasággal együttműködve.



Nem lehet akciófilmet forgatni Párizs utcáin

Leállították az akciófilmek forgatását Párizs utcáin, a hatóságok attól tartanak ugyanis, hogy a terrorista támadások után végzetes félreértésekre adhatnának okot az utcai üldözések.