Woody Allen sorozatírásra adta a fejét
Nyolcvan éves korára megjött a kísérletező kedve a New York-i legendának, az Amazon Studios felkérésére gyárt majd sorozatot, amit a cég online tévészolgáltatásán lehet majd elérni 2016-ban.
Nyolcvan éves korára megjött a kísérletező kedve a New York-i legendának, az Amazon Studios felkérésére gyárt majd sorozatot, amit a cég online tévészolgáltatásán lehet majd elérni 2016-ban.
hvg.hu
Akkora sikert aratott az Alien-filmek hazai mozis szereplése, hogy a forgalmazó Pannonia Entertainment úgy tevezi, újabb klasszikusokkal fogja elárasztani a hazai mozikat. A siker más így elöljáróban is garantáltnak tűnik.
hvg.hu
New York és London metrójelzéseit könnyen beazonosítjuk a filmeknek köszönhetően, de ugyanilyen könnyen felismerné-e mondjuk Bostont vagy Oslót a tömegközlekedési piktogram alapján? Most egy kérdőívben tesztelheti tudását.
hvg.hu
A General Electric legújabb CT-gépe elképesztő felvételeket készít az emberi testről, a cég ezekből osztott meg néhányat a blogján.
hvg.hu
Megcsókolták egymást, ezért kidobtak egy leszbikus párt egy bécsi kávézóból – számolt be a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A kávézó tulajdonosa szerint ő jogszerűen járt el, a közösségi oldalakon tüntetést szerveznek.
hvg.hu
Felnőtteknek való, néhol megbotránkoztató eszközökkel dolgozó rajzfilmetűdöt tettek közzé a YouTube-on. A filmben egy Fekete György MMA-elnökre emlékeztető figura vezeti végig a turistákat a jelenkor (és a múlt) Magyarországán, azaz Oligarchiában.
hvg.hu
Hétfő éjjel elhunyt Pingiczer Csaba, a győri színház színésze a zalaegerszegi szívműtétje után – közölte a Kisalföld.
hvg.hu
"Hogy nem vágják le a saját kezüket azzal a fénykarddal?" – szólalt meg a racionalitás sok rajongóban a Star Wars 7. részének előzetesében feltűnő kereszt-fénykard láttán. Egy YouTube-felhasználó megfejtette a rejtvényt.
hvg.hu
Otthon megfőzhető és megehető buborékkulacs, világító fagyi, valamint ficánkoló dizájner-kaja. Hat dolog, amit túlzás lenne ételnek nevezni. Vigyázat! Gyomorforgató tartalom!
hvg.hu
Egy teljes sorozatévad végigpörgetése sokszor minimum tízórás elfoglaltságot jelent, nyilván nem mindenki annyira fanatikus, hogy ekkora szeletet áldozzon fel az értékes szabadidejéből. Most azonban egy kreatív elme rájött, hogyan spórolhatjuk meg ezt az időt.
hvg.hu
A KOMO-TV által közreadott képen Eclipse, egy fekete nőstény labrador látható egy seattle-i buszon. Ha a gazdája nem fejezi be a cigaretta elszívását, amikor a busz megérkezik, Eclipse egyedül száll fel és utazik úticéljáig, egy kutyasétáltató parkig a járat utasainak nagy tetszésére.
MTI
Ígérték és be is tartják: január van, és itt az új albumot bevezető szerzemény. Zúzós és zajos.
hvg.hu
A vasárnapi, Charlie Hebdo melletti szolidaritási menet ritkán látott tömeget vonzott a francia városok utcáira. Most kikerült egy videó, melyen a tömeg John Lennon az eseményekhez passzoló dalát énekli.
hvg.hu
Január 13-án, a Der Kreis – “A kör” című filmmel kezdetét veszi a 19. Budapest Pride LMBTQ Filmfesztivál. Két helyszínen, közel harminc vetítéssel és öt beszélgetéssel, könyvesbolttal.
hvg.hu
A New York-i Tiffany&Co plakátján két boldog férfi látható.
hvg.hu
David Lynch a Twitteren jelentette be, hogy a széria legismertebb arca, a Cooper ügynököt játszó Kyle MacLachlan visszatér 2016-os folytatásban.
hvg.hu
Sovány, szomorkás fiú ácsorog a Gellért téren. Felhajtott gallérja alá befúj a szél. Jobbja a szívén, baljában gitár, lába előtt mécses. Szoborrá válva kémleli a Dunát. Mögötte az utca, ahol élt, s ahol az élet dübörög tovább. A Bartók Béla úton jártunk.
Gy.Zs.
Az évszázad mérkőzésén diadalmaskodó magyar Aranycsapat utolsó tagja sem sztorizik többet az emlékezetes meccsekről. Szerencsére azonban maradt pár mozgókép mely különböző szemszögből, hol dokumentum-, hol játékfilmes megoldásokkal meséli el a világszerte ismert tizenegy fordulatos történetét. Körbenéztünk, hogyan él tovább mozgóképen Buzánszky, Grosics és a többiek nagy korszaka.
hvg.hu
A pornóipart kicsinálta az internet, olyannyira, hogy immár Kovács „Kovi” István is a standup-vasútra igyekszik ráugrani filmezés helyett. Tud elég szórakoztatóan prosztó lenni a legtöbb Oscar-díjat nyert magyar rendező?
Dubrovszki Dániel
A tarkalepkefélék (Nymphalidae) családjába tartozó Lexias pardalis lepke egyik oldala a hím, a másik oldala pedig a nőstény egyedekre jellemző jegyeket viselte. Nem hermafroditizmusról, hanem ivari kétalakúságról volt szó a kiállításon szereplő lepke esetében - hívták fel a figyelmet szakértők.
hvg.hu