Perli a rendőrséget és a BBC-t a brit popsztár

Gyermekmolesztálás vádjával nemrég feljelentették Cliff Richardot, az angliai otthonában tartott házkutatást pedig a brit közszolgálati televízió élőben közvetítette. Az énekes, akit korábban Erzsébet királynő lovaggá ütött, most perre készül.


El a kezekkel a Radnóti hagyatéktól!

Felszólítunk minden politikai pártot, hogy tartsák magukat távol Radnóti Miklós és Radnóti Miklósné szellemi és tárgyi örökségének kérdéseitől. – írja közös közleményében a család jogi képviselője, valamint az irodalmi hagyaték végrendeletileg kijelölt kezelője. A közlemény leszögezi: Radnóti özvegye a lakását nem akarta múzeum céljára hasznosítani, és a tárgyi vagyont sem egyben tartani.



Akitől Londonban is lefagytak - egy magyar rendező sikere

Egyetlen emaillel kezdődött, végül nemzetközi sikersztori lett belőle. Simon Balázs, a fiatal magyar rendező Nils Frahm egyik dalához készített álomszerű animációt, amit azonnal felkaptak a legtöbb videómegosztó oldalon. A klip a rangos UK Video Music Awards jelöltjei közé is bekerült, ide pedig már csak a műfaj krémje kap meghívást. Simon Balázzsal a felfutó magyar animációról, a klip hátteréről, és a videoklip műfajának jelenlegi sztárjairól beszélgettünk.


A világ legszebb muszlim nője egy tunéziai informatikus

Tunéziai informatikust választottak a világ legszebb muszlim nőjévé, a 25 éves Fatma Ben Guefrache 17 vetélytársát utasította maga mögé az indonéziai Prambananban rendezett szépségversenyen, és győzelme után azt kívánta, hogy Allah, a mindenható segítse őt Palesztina és a szíriai nép felszabadításában.


Fogadjuk el, hogy semmi sem biztos

Idén 25 ambíciózus huszonéves cáfolja meg azokat az előítéleteket, hogy az újabb generáció csakis semmirekellő lehet. A TEDxYouth@Budapest konferencián a káoszból új rendet teremtők tartanak előadást hivatásukról és elhivatottságukról.


Így lehet megvívni a gyerek figyelemzavarával

Két fiatal vívóedző kitalált valamit, amit akár szélesebb körben is lehetne hasznosítani. Nem tettek mást, mint rávettek néhány figyelemzavaros, diszlexiás, hiperaktív gyereket, hogy kezdjenek el rendszeresen vívni. A hagyományos iskolai rendszerbe nehezen beilleszkedő, vagy lemorzsolódó gyerekek a Hiper SE-ben akár le is küzdhetik a tüneteket, sőt az egyedi hangulatú klub már válogatott sportolót is kinevelt.



Amikor a művészet és a technológia találkozik

Az elmúlt néhány évben robbanásszerűen növekedett a startupok száma, de 2009-ben, a válság idején még más volt a helyzet. Sárosi Róbert ekkor alapította meg a kreatív technológiákkal foglalkozó cégét, amely azóta is tartja alapígéretét, miszerint mindig egy lépéssel előrébb járnak.


Nem tud mit kezdeni a gyermekével? Sri Lanka esélyt nyújthat

Alternatív élményterápiával integrálná a társadalomba a legproblémásabb fiatalokat Vaskuti Gergely, aki egész magánpraxist húzott fel a Magyarországot Srí Lankával összekötő orvosi kísérletre. Miért fuccsolt be az állami pszichiátria? És egyáltalán kiknek jár az a bizonyos második esély? A pszichológussal beszélgettünk.


Ez a 10 legjobb tech+tud blog

Megszületett az eredmény az idei Goldenblog Tech+Tud kategóriájában. Íme az ország tíz legjobb ilyen témájú blogja, neveikre kattintva olvashatja is a jobbnál jobb írásaikat.


Az éhezők viadala visszavett a tempóból, de még mindig üt

A látványos aréna-harcokat hidegháborús taktikázás váltotta fel, de a belassulás ellenére még mindig magasan kiemelkedik a fiataloknak szánt regényadaptációk közül. Jennifer Lawrence újra hódít, Philip Seymour Hoffman pedig az utolsó szerepében tűnik fel a sorozat kettévágott fináléjának első részében.




Mesterszakács mínusz 130 kilóval

David de Jorge nemrég még Spanyolország legsúlyosabb séfje volt a maga 267 kilójával. Az elismert szakács mára alaposan megkarcsúsodott. Fogyókúrás receptjeiből könyvet írt és Robin Food címmel tévés főzőműsort vezet.


Champagne könyv adakozásból

Még tíz napja van Caroline Henry borszakírónak, hogy összegyűjtse azt a 10 ezer eurót, amiből a könyvét szeretné kiadni. A hirdetőket kizárta.




A gyerekekért fakadt dalra egy csomó híresség Yoko Onóval - videó

A gyerekek jogaiért énekelt Yoko Ono és több más híresség az UNICEF kongresszusán, a ENSZ Gyermekjogi Egyezmény kihirdetésének 25. évfordulóján. John Lennon özvegye többek között Katy Perry, Nicole Scherzinger, Idris Elba és Courteney Cox társaságában adta elő az Imagine-t, hogy felhívják a figyelmet gyermekjogok helyzetére.