Sztankay István öt arca

Verset mondott, kabaréjelenetek sztárja volt, besegített rockzenekarnak, drámai szerepeket játszott. A tegnap elhunyt Sztankay Istvánra emlékezünk.


Megint döglött medvét találtak Olaszországban

Újabb medvét találtak holtan Olaszországban, egy nappal azután, hogy félresikerült a Daniza nevű problémás anyamedve elfogására tett kísérlet, kiváltva az olasz közvélemény felháborodását.


A visszatérő – Bödőcs Tibor, a Fidesz BBC és a többiek

A "kis Hofi" visszatér a tévéképernyőre. Bödőcs Tibor két és fél éve elsőként lépett ki a stand up műfaját széles körben népszerűvé tevő Showder Klubból, azóta is inkább az önállóságban hisz. Közéleti, irodalmi és történelmi utalásokkal teli bátor műsorai miatt ma is a stand up generáció legnépszerűbb figurájának számít. Korábbi előadásának tévés verzióját szeptember 21-én a Comedy Central tűzi műsorára. Búcsúszentlászló híressége szerint mindkét politikai oldal kétségbeejtő, de épp ezért sok muníciót szolgáltat a humoristáknak.



Meghalt Sztankay István

Meghalt Sztankay István Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, aki számos emlékezetes alakítást nyújtott színpadon és filmen egyaránt, emellett számos filmhez kölcsönözte a hangját.


Végre lesz nemzeti ételük a dánoknak is

Nemzeti ételt választanak a dánok, akiknek a következő két hét áll rendelkezésükre, hogy megosszák saját és megvitassák mások javaslatait a különböző közösségi oldalakon.


A süti megint segíthet

Harminc lelkes gasztroblogger, harminc csodálatos sütemény. Hétfőtől újra Segítsüti jótékonysági akció, indulhat a licit.


Aranyérmes gímbikát ejtett el egy magyar vadász

Aranyérmes trófeájú gímszarvasbikát ejtett el egy hajnali lesvadászaton egy magyar vadász Babosdöbréte határában, a Zalaegerszegi Nimród Vadásztársaság területén, a pénteki trófeabírálaton a 13,56 kilogramm trófeasúlyú agancs 239,73 pontot ért el.



A pezsgő nem csak a buborékokról szól - interjú

Christian Forget pincemester egyenesen Champagne-ból érkezett a Budavári Borfesztiválra, ahol a napokban mutatkoznak be az új Kreinbacher pezsgők. A szakember évek óta együtt dolgozik a birtok csapatával, hogy a somlói terroirból és a furmintból a champagne-i tapasztalatok alapján a legjobbat hozzák ki. A cél nem kevesebb, mint hogy a most debütáló pezsgő idővel klasszikussá érjen.


Miró-kiállítás nyílt Bécsben

A szürrealizmus és a költészet világa várja Joan Miró (1983-1983) retrospektív tárlatának látogatóit péntektől a bécsi Albertinában.



Borsodi slammer, Ytong-szobrász, fenékfurulyás – gyöngyszemek a klipversenyből

Javában zajlik az első YouTube-os tehetségkutató, a Ki Mit Tube, ami máris heves vitákat generált a videóbloggerek, a szavazók, sőt még a zsűritagok között is. Bár az elején úgy tűnt, hogy a legtöbben csak magamutogatásra használják majd ezt a fórumot, néhány produkcióban valóban tehetséges emberek tűnnek fel. A legfurább és legjobb videók között szemezgettünk.


Mit kerestek a magyar katonabúvárok a Bukura-tóban?

Magyar katonabúvárok víz- és iszapmintákat vettek augusztus 25. és szeptember 5. között a romániai Retyezát-hegységben lévő Bukura-tó vizéből és iszapjából, amelyeket az MTA debreceni atommagkutató intézetében (Atomki) vizsgálnak majd.





Bábkoncert a Trafóban

Újabb fiatal csapat tart premiert a Trafó színpadán szeptember 23-24-én: az Idegen elemek című előadás, a HUPS! Crew második produkciója. Ötletbörze, kevés szöveggel, sok zenével, végtelen kreativitással.