Végre belehúzhat a köztévé: jön a Fapad

Gyakorlatilag a Sólyom Airways-mizériára épített vígjátéksorozatot a köztévé, ami az alkotók névsora és az eddig látottak alapján egész ígéretesnek tűnik. A kamuhírrel is reklámozott produkciónak jól jött a Ferihegy 1 bezárása, Litkai Gergely pedig a vígjátéksorozatok elátkozott hazai helyzetéről is beszélt nekünk. A Fapad című széria októberben jön az M1-re.






Szörényi: "Úgy érzem magam, mint az Aczél-korszakban"

Az Illés frontembere szerint az Aczél-korszak politikája még jobb is volt a mostaninál abból a szempontból, hogy Aczél Györgynek legalább esze volt. A Heti Válasznak adott interjújában Szörényi Levente azt mondta: kultúrpolitikája ellenére támogatja Orbán Viktort.





SMS, Facebook: itt a válasz a notórius nem-válaszolóknak

Gyorsan válaszolunk, és nagyon türelmesek vagyunk, ha üzenetváltásról van szó, ez derül ki legalábbis kérdőívünkből, amiben az olvasóink smsezési, skype-olási és egyéb chatelési szokásaira voltunk kíváncsiak. De találtunk megoldást is arra, hogy miként lehet kicsikarni a választ attól, aki nem hajlandó időben reagálni.





Megtalálták egy folyó mélyén a világ legnagyobb harangját

Egy nagyszabású búvárexpedíció azt állítja, hogy Mianmarban egy folyó mélyén megtalálták a világ legnagyobb harangját, a majdnem 300 tonnás legendás Dhammazedi-harangot, amelyet az 1600-as évek elején loptak el a burmai buddhisták legszentebb templomából, a Svedagon pagodából.


Későbbi iskolakezdés: sikeresebb lenne az oktatás, mégis elvetik

Akár az oktatás színvonalát emelő „csodaszer” is lehetne, ha nem nyolckor, hanem 9-10-kor kezdődne a tanítás: a gyerekek egészségesebbek lennének, és jobb teljesítményt nyújtanának. Az alváskutatók megállapításait ugyanakkor az oktatási rendszer nem veszi figyelembe. Van olyan köztes megoldás is, amiben ugyan 8-ra mennek a gyerekek, de csak 9-kor kezdenek el tanulni.