7 hely a Szigeten, ahol megúszhatjuk az esőt

Az idei nyáron eddig semelyik hazai fesztivál sem maradt eső nélkül, és az időjósok szerint a Sziget Fesztivált sem kíméli meg néhány kiadós zuhé. A vérbeli szigetesek persze nem hisznek a jóslatokban, és arra hivatkoznak, hogy a Szigetet valami csoda folytán elkerüli az eső. De erre azért ne vegyenek mérget. Ám, ha tényleg elér minket az égi áldás, akkor sem kell kétségbeesni, a helyezkedés a lényeg: a Sziget-köztársaságban ugyanis több olyan fedett rész van, ahol megbújhatunk az eső elől.


Budapesten temetik el Bajor Imrét

Korábban szóba került, hogy a nemrég elhunyt Bajor Imrét kedvenc falujában, Fülén temessék el, ám a színész kifejezett kérésére Budapesten helyezik majd végső nyugalomra.


Meghalt Lauren Bacall amerikai színésznő

Elhunyt kedden Lauren Bacall színésznő, Humphrey Bogart volt felesége – jelentette be a Bogart-család örökségét gondozó ügynökség. 90 éves volt, agyvérzés miatt hunyt el.


Laposüveg a combon, palack a kenyérben – Mit szúr ki a Sziget-őr? (videó)

Hogyan próbálnak meg kenyérbélben alkoholt csempészni a Szigetre? Miért a franciák és az olaszok a legproblémásabb vendégek? Hogyan lehet négy lábbal biztosítani egy fesztivált? Buliznak-e a biztonsági őrök munka után? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk a Sziget Fesztivált az ősidők óta biztosító cég, az In-Kal Security embereitől.


A rendőrség elmondta, hogyan halt meg Robin Williams

Felakasztotta magát Robin Williams, a színész holttestét asszisztense találta meg a hálószobájában, övvel a nyakán – közölték magyar idő szerint kedd este a helyi rendőrségtől. Azt eddig is tudni lehetett, hogy Robin Williams a családja szerint depressziós volt, alkoholproblémákkal is küszködött, és önkezével vetett véget életének. A hatóságtól azonban eddig csak annyit közöltek, hogy fulladás okozta a halálát.




Magyar filmpremierek várják a nézőket Torontóban

Magyar filmpremiereket tartanak a torontói filmfesztiválon: Hajdu Szabolcs Délibáb című filmjének Észak-Amerika első számú filmfesztiválján lesz a világpremierje, Fabricius Gábor Sintér című rövidfilmjét a rangos fesztivál a Short Cuts című válogatásába hívta meg.


Így is védekezhet a mellrák ellen

Napi fél óra gyaloglás tíz százalékkal csökkenti a mellrák kockázatát azoknál az idősebb nőknél, akik éveken át folytatják a testmozgást - állapította meg egy nagy létszámú, hosszú távú francia kutatás.



Új módszerrel próbálják kiszűrni a vastagbélrákosokat Amerikában

Engedélyezte az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hatóság a vastagbélrák első, DNS-en alapuló szűrővizsgálatát. A Cologuard nevű teszt a páciens székletmintájában azonosítja a normálistól eltérő mutációkat, amelyek a rák korai jelei lehetnek. Akinél a teszt pozitív, annál béltükrözés következik, hogy megállapítsák a beteg-e vagy sem.




Videón a 17 éves David Bowie

A BBC archív felvételén a 17 éves David Bowie még ismeretlen kamaszként a hosszúhajú férfiakat érő támadások ellen kampányol.


Újabb magyar zenei világsiker

A Söndörgő Együttes július végén megjelent, Tamburocket – Hungarian fireworks című új albuma a megjelenés után négy nappal a negyedik helyen áll a szakma egyik legfontosabb rangsorában, a World Music Charst Europe (WMCE) listáján.



Robin Williams magyarul köszönt és szerette Budapestet – videó

Magyarul köszöntötte a nézőket Robin Williams, amikor a Friderikusz-show vendége volt 1997 környékén és Friderikusz emlékei szerint nagyon élvezte a szereplést. A színész-humorista akkor éppen egy háborús filmet forgatott Budapesten, és úgy sétált a Nagykörúton, hogy a ruháján hagyta a forgatásnál használt sárga csillagot.



A valóság csak illúzió? Pár kérdésből eldönthető

Mit jelent az, hogy piros? Pontosan milyen az élménye, amikor meglátja? És ha fájdalma van, azt az érzést el tudja magyarázni? Megpróbálhatja, de segítünk: nem fog sikerülni. Éppen ezért azonban a teljes valóságunk is meglehetősen saját, az objektív valóság a legtöbbek által gondolt formájában igazából nem létezik.