Mi van, ha már a kutya sem hű? Megnéztük a Fehér Istent

Thriller, kalandfilm és zsánerfilm egyben a Fehér Isten, ami ezúttal egy kutya és egy lány szenvedéstörténetén keresztül mutatja be a Mundruczó-féle világ(vége)képet. Könnyfakasztó és vérfagyasztó a film, mely képes az egész földkerekséget feszegető szeretethiányt egy korcsba sűríteni, a nemzetközi visszhang szerint pedig a Madaraknak és a Majmok bolygójának hungarizált változata.



Takáts Tamás durván kiakadt Ákosék közpénzes támogatásán

10 millióval támogatja az NKA Ákos külföldi fellépéseit. A Kossuth-díjas popzenész szerint korábban is kapott közpénzt hasonló célra például Harcsa Veronika. Az énekesnő támogatása az Ákos-büdzsé 4 százalékát sem teszi ki. Takáts Tamás nem kapott semmit, de kiakadt.



Ez forradalmasítani fogja az űrrepülést

A SpaceX amerikai cég bemutatta az első olyan űrkapszuláját, a Dragon V2-t, amelyet már űrhajós vezet, sőt hét embert is el tud szállítani a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).




"Azt éreztem, hogy szét akartok minket verni"

Mit keres a politika a színházban? És mit talál? Döngölés vagy asszonysimogatás? Kinek van nagyobb sérelme? Ki mondta? Ki nem mondott olyat soha? Mi szól a bosszúról? A kultúrpolitikai vitát szombaton megtekintheti a hvg videó műsorán.










Ikerpárt vizsgál a NASA, egyiküket az űrben, a másikat a Földön

Példa nélküli ikerkutatást indít az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) jövőre. Miközben Scott Kelly űrhajós egy évre beköltözik a Nemzetközi Űrállomásra, testvére, Mark Kelly a Földön fog részt venni azonos orvosi tesztekben, hogy jobban feltárják a hosszú távú súlytalanság hatásait az emberi szervezetre.


Íme, a legjobb budapesti kiülős helyek

A nyár már erőteljesen kopogtat, előkerültek a lenge ruhák, és már este sem kell feltétlenül pulóverben rohangálni. Ilyenkor legjobb egy kiülős helyen bedobni valami hideg italt. Például a vadonatúj Gozsdu Sky Terrace-on, a májusban nyílt Raqparton vagy az egyéb, jól bevált intézményekben. Összeszedtünk néhány helyet, ahol le lehet hűlni.