Iszlám kárhoztatta film a legsikeresebb Amerikában
A Noé vezette a hétvégi észak-amerikai kasszasikerlistát.
A Noé vezette a hétvégi észak-amerikai kasszasikerlistát.
MTI
Vasárnap nyílt meg az átalakított Erzsébet tér, illetve az Akvárium az egykori Gödör helyén. A fejlesztést Tarlós István főpolgármester, Rogán Antal kerületi polgármestere és Guller Zoltán, az Erzsébet-program végrehajtásának kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztosa adta át.
hvg.hu
DNS-vizsgálatok megerősítették, hogy a XIV. századi nagy pestisjárvány áldozatainak egyik régóta keresett londoni temetőjére bukkantak tavaly a brit főváros legnagyobb vasúti beruházásának építői.
MTI
Egész napos programokkal nyílik meg ma az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park, illetve az egykori Gödör helyén kialakított Akvárium.
MTI
MTI
hvg.hu
A Financial Times cikket közölt az On The Spot gázai dokumentumfilmjéről és a sorozat munkamódszeréről, amely szerint az alkotók olyan kérdéseket tesznek fel, amelyek többnyire elfojtva maradnak - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vasárnap.
MTI
A Tokaj-Hegyalján nagy mennyiségben előforduló minőségi borokból –furmintból, muskotályból és aszúból– biológiai erjesztéssel állít elő eceteket a Tokaji Borecet Manufaktúra, amelynek március 27-én avatták fel új gyártóüzemét Bodrogkeresztúron.
hvg.hu
Ha továbbra sem kap hazai felkéréseket, külföldön is szerencsát próbálhat az X-Faktor harmadik helyezettje, Krasznai Tünde - mondta az énekes a Blikknek.
hvg.hu
A Magyarországról és külföldről érkezett tizenkilenc fiatal tehetség közül Szabó Marcell nyerte a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyent.
MTI
Rengeteg külföldi megkeresés fut be nap mint nap Kállay-Saunders Andráshoz - számolt be a Blikk.
hvg.hu
Régészek is kézbevehették már a Magyarországra hozott Seuso-kincseket. Lassányi Gáborral, a Magyar Régész Szövetség vezetőjével pénteken találkoztunk, miután megvizsgálta az ezüstedényeket. Szerinte igazán lehet örülni, hogy végre itt van az eddig a szakértők számára is elérhetetlennek tűnő műkincsek egy része. Elképzelhető egyébként, hogy az országban is van még rejtőző Seuso.
Kocsis Andrea
A főváros tiszteletbeli szívének számító Erzsébet térrel együtt vasárnap részlegesen megnyílik a felújított Akvárium Klub is, melynek lenyűgözően összerántott terei valami egészen újat tartogatnak Budapest számára. Nézzen be velünk az Erzsébet téri paravánok mögé!
hvg.hu
Nagy-Britanniában éjféltől lehetségessé vált az azonos neműek közötti házasságkötés. Peter McGraith és David Cabreza tizenhét éve élnek együtt, most viszont házassággal fűzhették szorosabbra kapcsolatukat a londoni Islington kerületi városházán. Fotók.
MTI
Megérkezett Budapestre szombaton Jude Law világhírű angol színész, aki a Susan Cooper című filmet forgatja a magyar fővárosban.
MTI
Elhunyt Vezér Éva, a Magyar Filmunió volt ügyvezető igazgatója, a Magyar Filmszemle Szervező Bizottságának és a Magyar Filmművészek Szövetségének tiszteletbeli tagja, a European Film Promotion volt elnöke - tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége szombaton az MTI-vel.
MTI
Az underground, civil kezdeményezésként indult Több Technót a Parlamentbe mozgalom techno demonstrációt tart április 6-án.
MTI
Vitray Tamás a Best Magazinnak adott interjújában mondta el: annak ellenére, hogy voltak konfliktusaik, most is Friderikusz Sándort tartja a legjobbnak a televíziós szakmában.
hvg.hu
Akár a nagyon magas szintet is elérheti a napokban a nyír virágporának koncentrációja. Tüneteket okozhat még a nyárfa, a fűz, a kőris, a juhar, valamint a ciprus- és tiszafafélék virágporának mennyisége is.
MTI
Karrierösszegző turnéval érkezik Magyarországra Rufus Wainwright, akit a Tavaszi Fesztivál keretében a Művészetek Palotájában láthatunk április 3-án.
MTI
Szombattól házasságot köthetnek azonos nemű párok is Nagy-Britanniában. Az anglikán egyház is elfogadta a helyzetet. Nagy-Britanniában többé nem számít, hogy valaki melyik nemhez vonzódik; az állam egyenjogúként ismeri el minden pár kapcsolatát - mondta David Cameron miniszterelnök.
MTI
A Lánchidat tízévi építése után 1849. november 20-án adta át a szabadságharcot leverő Haynau tábornok és a magyarországi polgári ügyekért felelős császári biztos, Geringer. A hidat megálmodó Széchenyit, és annak tervezőjét nem hívták meg az átadóra.
hvg.hu