Magyar köztévés műsort áldott meg a pápa
Ferenc pápa áldását Erdő Péter bíboros tolmácsolta a Jónak lenni jó stábjának.
Ferenc pápa áldását Erdő Péter bíboros tolmácsolta a Jónak lenni jó stábjának.
MTI
Az overall, avagy kezeslábas akár a kis feketét is helyettesítheti.
hvg.hu
Rendhagyó megnyitóval, a Magyarországon készült eddigi legnagyobb sajt ünnepélyes felszeletelésével veszi kezdetét a VII. Magyar Ízek Vására.
hvg.hu
Egyesült Államokban nyílt egy étterem, mely az ellenséges országok konyháját kínálja, és közben párbeszédre szólít fel a konfliktusokról.
hvg.hu
A Sakura ünnepet, a japánok cseresznyefa ünnepét már rendszeresen meg lehet ülni a budapesti Füvészkertben - írja az Urban Herbalist blog.
hvg.hu
Először rendeztek szépségkirálynő-választást a felvidéki magyarok körében. A győztes, Vasmera Katalin 22 éves csilizpatasi egyetemista.
MTI
Egy nőstény tigris legkevesebb kilenc embert falt fel Uttar Prades államban december vége óta, a vérszomjas ragadozó utáni hajtóvadászatot hétfőn azonban lefújták, mivel már hat hete egyetlen bejelentés sem érkezett a térségből tigris okozta halálesetről.
MTI
Alternatív hírességek kedvenc zenésztársa lép fel saját csapatával március 30-án az újbudai A38 hajón. James Johnston játszott a Nick Cave and the Bad Seedsben, a Faustban, Lydia Lunch Big Sexy Noise-ában, most önálló formációjával, a Gallon Drunkkal lép fel új lemezét bemutató turnéján.
MTI
Az előző nőihez képest sokkal okosabb és stílusosabb nőt választott George Clooney.
hvg.hu
A világon elsőként porcelánból készült bélyeget adott ki az Osztrák Posta. A különleges értékjegyet az Augarteni Porcelánmanufaktúra egyik legrégebbi motívuma, a Bécsi rózsa díszíti.
hvg.hu
Több mint százféle hazai és külföldi sajttal, különleges sajtkészítménnyel, borokkal, pálinkákkal, sörökkel találkozhatnak a II. Belvárosi Sajtfesztiválra kilátogatók.
MTI
Stabil Psota Irén kétszeres Kossuth-díjas színművész állapota, aki szombat éjjel került súlyos akut keringési betegség következtében a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe – közölte az egészségügyi intézmény hétfőn.
MTI
Vitát váltott ki Norvégiában az Anders Behring Breivik által elkövetett 2011-es tömegmészárlás áldozataira emlékező emlékmű tervezett helye és kivitelezési módja.
MTI
2010-ben majdnem egymillió 15 éven aluli fiatal betegedett meg tébécében. Az esetek nagyjából 40 százalékát Délkelet-Ázsiában, 28 százalékát Afrikában regisztrálták.
MTI
Anna Wintour sokáig ódzkodott, de most mégis címlapra tette Kim Kardashiant.
hvg.hu
Egy kínai kutatás szerint genetikai elváltozást okozhat a gyerekek szervezetében a légszennyezés, ami évente 350-500 ezer idő előtti halálhoz vezet Kínában.
MTI
Ha a család együtt ül asztalnál. több történik, mint egy tál étel elfogyasztása. Ezzel befolyásoljuk egymás étkezési magatartását és sok problémát megoldhatunk, sőt megelőzhetünk.
Tárkányi Lívia
A több mint 30 éve létező New York-i thrash metál csapat most lép fel hatodszor Magyarországon, az Iron Maiden előzenekaraként, június 3-án a Papp László Arénában.
MTI
Túl drága a Bayer gyógyszercég új, a végbélrák kezelésére szolgáló gyógyszere a német hatóságok szerint, ezért a cégnek először bizonyítania kell, hogy az ezzel kezelt betegek életminősége szignifikánsan javul – írja a Világgazdaság.
hvg.hu
Hétfőn egyre többfelé hidegfronti hatás érvényesül, többeknél jelentkezik fejfájás, erősödnek a görcsös panaszok. A változékony idő sokak számára megterhelő lehet. A légszennyezettség és a pollenhelyzet viszont kedvezőbben alakul.
hvg.hu