Megkarmolta a mentőst, de már megbánta

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt kell felelnie annak a szegedi férfinak, aki szidalmazta és megkarmolta a mentősofőrt, mikorrészegsége miatt kórházba szállították.


Eladták a világhírű máltai sólymot

Négymillió dollárért, azaz 900 millió forintért kelt el egy New York-i aukción A máltai sólyom című 1941-es amerikai filmklasszikusban szereplő madárszobor.


Hujber Ferenc ismét kivándorol

2004-ben egyedül, most családjával együtt vándorol ki a színész – legalábbis a Bors Online szerint. Munkákat is úgy vállalt el, hogy a nyár végére szabad legyen.


Lovasinak nem jött jól az X-Faktor

Le kellett állni Lovasi András készülő szólólemezeinek munkálataival, mert az egyik zenésztársa bejutott az X-Faktorba, így nem ért rá. „Szerencsére már kiestek” – teszi hozzá.



Új árusítási formát hívott életre a válság

A lakásbutikok egy része kényszerből lépett a piacra, s olyan kereskedők működtetik, akik nem tudják kitermelni a hagyományos üzlet bérleti díját, ezért saját otthonukban alakították ki az eladóteret.


Beoltottak is továbbadhatják a szamárköhögést

A szamárköhögés ellen beoltottak is továbbadhatják a kórokozó baktériumot egy új amerikai állatkísérlet eredményei szerint. A kutatók úgy vélik, ez az egyik lehetséges oka a sok új megbetegedésnek.


Magyar kutatók dolgoznak a Sixtus-kápolnában

A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának kutatócsoportja részt vesz a Sixtus-kápolna freskóinak megvilágítását megújító innovatív nemzetközi projektben - közölte az egyetem hétfőn.


"A politikát is csak tökösen lehet vinni" – interjú Müller Péterrel

Imádják a nők, és bolondnak nézik a férfiak. Legújabb könyvében az egész világ pusztulását a férfiak nyakába varrja, de hogy megúszhatjuk, az szerinte a nőknek lesz köszönhető. Az ezoterikus részlegre polcolt, sikerlistákat rengető könyvei inkább spirituális esszék, mint bevált receptek a boldog élethez, a rajongótábora mégis egyre duzzad. A hvg.hu beszélgetett a nemsokára 77 éves Müller Péterrel.


Az orosz balett botrányhőse a lesavazott Filint hibáztatja

Szergej Filint, a moszkvai Nagyszínház balett-társulatának művészeti igazgatóját hibáztatta a vele történtekért az orosz balett botrányhősének számító Nyikolaj Ciszkaridze, aki tanúként jelent meg hétfőn a Filin ellen elkövetett savtámadás ügyében folyó moszkvai bírósági tárgyaláson.


„A mi hazánk nevét zengik szerte a világon”

Nemzeti mitológiánkban kitüntetett szerep jut az Aranycsapatnak és az 1953. november 25-i magyar–angolnak, ami tulajdonképpen angol–magyar volt: nem 6:3 tehát, hanem 3:6. Filmek, könyvek, színdarabok örökítik meg e diadalt, no meg a fél évvel későbbi csúfos (!) vébé-ezüstérmet. Körkép Hobótól Esterházyig.


Merényletterv az Eurovízión: hárman életfogytiglant kaptak

Három személyt életfogytiglani börtönre, további 26-ot pedig egyenként 9-től 15 évig terjedő szabadságvesztésre ítéltek hétfőn Azerbajdzsánban a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál idejére tervezett merényletekért - közölte hétfőn a francia hírügynökséggel egy bírósági forrás.


Csak a szomszédig kell mennie, hogy pandabocsot lásson

Kinyitották az ajtókat a látogatók által megközelíthető belső tér és a pandák területe között a bécsi Schönbrunni Állatkertben, ahol így lehetőség adódik arra, hogy a látogatók megpillantsák az augusztusban született pandabocsot.


Így segítenek a hajléktalanoknak a magyar dizájnerek

A hajléktalanokat támogató Menhely Alapítványt segítik a budapesti dizájnpiac, a DiP Design Passage és a kézműves gasztronómiai termékeket felvonultató Közös Piac kiállítói: a december 7-i és 21-i vásárukon tombolákat árusítanak, amelyen a kiállítók által felajánlott termékeket lehet megnyerni. A befolyt összeget az alapítvány részére juttatják el a szervezők.



Így rabolhatják ki, ha nem vigyáz

Törpe a bőröndben, megrendezett szemüvegtörés – a Telegraph listát készített a legtrükkösebb tolvajokról, akik bármikor pokollá változtathatják még a legtökéletesebb nyaralást is.


Kiderült, mit lehet főzni 420 forintból

Az Elamen Zrt. és a Hungast Dél-Magyarország szakácsai nyerték meg a METRO Vevőakadémián november 23-án megrendezett Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS) döntőjét. A csapatoknak nettó 420 Ft/adag áron kellett az ételeket elkészíteniük.