Napi ezer kilométert repült egy adóval felszerelt vércse
Elérték Afrika partjait a műholdadóval felszerelt amuri vércsék, amelyek Indiából indulva több napig repültek megállás nélkül az Arab-tenger felett.
Elérték Afrika partjait a műholdadóval felszerelt amuri vércsék, amelyek Indiából indulva több napig repültek megállás nélkül az Arab-tenger felett.
MTI
Az ír zenekar bemutatta három év után első új dalát és a hozzá készült kisfilmet.
hvg.hu
A 98 millió évvel ezelőtt élt húsevő korának csúcsragadozója volt. Az ősgyík a Carcharodontosaurusok ("cápagyíkok") közé tartozik, rajta kívül mindössze egy fajt sorolnak ide, az 1950-es években felfedezett Acrocanthosaurust, amely tízmillió évvel korábban kóborolt Észak-Amerika keleti területein.
MTI
Áttekinthető jogdíjosztást és kedvezőbb árképzést ígér a svéd Epidemic Sound jogkezelő óriást képviselő hazai cég. A jövő januárban, egyelőre csak üzletek, vendéglátó-és szórakozóhelyek háttérzenei szolgáltatásával piacra lépő szervezet célja lenyomni az Artisjust.
hvg.hu
Kényszerleszállással oldották meg azt a helyzetet a JetBlue egyik gépén, hogy tízezer méter magasban kinyílt a vészcsúszda, és a falhoz szorított egy utaskísérőt. A balesetben senki sem sérült meg.
hvg.hu
Bár állítása szerint nem volt rá szüksége, mégis volt hajbeültetése Robbie Williamsnek.
hvg.hu
Az MTVA "új, fiatal képernyős munkatársakat" keres, akiknek "szenvedélye a kultúra" és a "társadalom számára fontos értékeket" szeretne közvetíteni.
hvg.hu
Ady Endre születésének 136. évfordulóján felavatták pénteken a költő felújított síremlékét Budapesten, a Fiumei úti Sírkertben.
MTI
Egyre több dizájner gondolja úgy, hogy nem kellene egyszerűen kiszolgálni az ipart, és csak a profitért, a költséghatékonyságért dolgozni, hanem úgy kellene megtervezni a tárgyakat, hogy a jövő generációinak is maradjon még némi esélyük az életre.
hvg.hu
Egy performanszművész a New York-i metrón tesztelte, hogyan reagálnak az utasok, ha elbóbiskol valaki a vállukon. Az eredményt egy fotósorozatban mutatta be.
hvg.hu
A német Stiftung Warentest 26 mogyorós csokoládét tesztelt, ebből csak kilenc kapott jó, négy pedig nagyon jó minősítést. A Magyarországon is kapható Ritter Sportot, a Rapunzel biocsokit és a Kaufland csokoládéját nem megfelelőre értékelték – írja a Focus Online.
hvg.hu
Jövőre indul az okostelefonos applikációkra is építő új énekes tehetségkutató, a Rising Star – jelentette be a TV2.
hvg.hu
A Tajvanon árusított összes tejtermék akár 70 százaléka is tartalmazhat gyógyszerszármazékokat, amelyek a tejet adó állatok szervezetéből kerültek a termékekbe – írja legújabb számában a Business Weekly című kínai magazin.
MTI
Az MI5 honlapján tesztelhetjük, vajon képesek lennénk-e kémelhárítóként részt venni a terrorizmus elleni harcban. A teszt elvégzése után azt is megnézhetjük, milyen pozícióban, és mennyi pénzért helyezkedhetnénk el.
hvg.hu
Kártérítést követel egy parkolási társaságtól és a Rite Aid patikahálózattól Janice Dickinson, miután az egykori szupermodellt fejbe vágta egy sorompó a gyógyszertár parkolójában Beverly Hillsben. A magyar közönség egyebek mellett az Amerika következő topmodellje című tévéműsor zsűritagjaként ismerheti az 58 éves Dickinsont, aki balhés magánéletével és szétműtött testével is gyakran felhívja magára a figyelmet. Ha meggyógyul, negyedjére is férjhez megy.
hvg.hu
A gátló idegsejtek egyedülálló vizsgálati módszerét dolgozták ki az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (MTA KOKI) fiatal kutatói - Kisfali Máté és Lőrincz Tibor - Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas akadémikus irányításával. A kutatásoknak hosszú távon komoly gyakorlati haszna lehet, mert az eljárás segítségével lehetőség nyílhat a skizofrénia és az epilepszia kezelésére szolgáló új gyógyszerek kifejlesztésére.
MTI
December 21-én a Petőfi Csarnokban lép fel a Karthago, a karácsonyi koncertre nincs belépő.
hvg.hu
A britek egyharmada nem tudja megmutatni a térképen, hol is volt nyaralni. Ön mennyire erős földrajzból?
hvg.hu
Hugh Jackman ausztrál filmszínész bőrráktól tart, miután az orrán lévő foltban rákos sejteket találtak orvosai. A 45 éves színész csütörtökön olyan képet tett közzé az Instagramon és a Twitteren, amelyen az orrán tapaszt visel. Leírta, hogy felesége, Deborra-Lee Furness kérte, vizsgáltassa meg az orrán lévő foltot, és igaza volt, mert a diagnózis bazaliómát állapított meg nála.
MTI
Leonardo DiCaprio hárommillió dollárral segíti Nepált abban, hogy megkétszerezze a területén élő veszélyeztetett tigrisek számát 2022-ig, amely megint a tigris éve lesz a kínai horoszkóp szerint. A Vadvédelmi Világalap (WWF) csütörtökön New Yorkban jelentette be a 39 éves színész adományát.
MTI