Méreg vagy hajfesték: fellángolt a vita a híres színésznő haláláról

Egyesek szerint elképzelhető, hogy mérgezés okozhatta 2009-ben Brittany Murphy halálát. Legalább is erre utal édesapja szerint a toxikológiai vizsgálat eredménye, amelyet hétfőn hozott nyilvánosságra. Az amerikai színésznő hajából vitt mintában a megengedettnél magasabb volt a nehézfémek aránya. Ezt azonban a gyakori hajfestés is okozhatta – vélik a szakemberek.


Eladták Elvis Presley szerzői jogait

Eladta az Elvis Presley hagyatékához fűződő szellemi tulajdont a CORE Media Group, az elhunyt énekes szerzői jogai felett ezentúl az Authentic Brands Group (ABG) rendelkezik. Az ABG menedzseli a Marilyn Monroe és Muhammad Ali szellemi tulajdonát is.




Alig fogjuk túlélni a mai napot

Szerdán kettős fronthatás érvényesül, ezért a hideg- és a melegfrontra érzékenyeknél is jelentkezhetnek panaszok – írta humánmeteorológiai előrejelzésében a Meteoklinika.



Még sosem pakoltak meg hordozórakétát ennyi műholddal

Útnak indították kedd éjjel az amerikai Minotaur hordozórakétát, amely összesen huszonkilenc műholdat szállít – jelentette az amerikai űrkutatási ügynökség televíziója. A kínai hírügynökség szerint ez a szám rekordnak számít.







Magyar tervező fülbevalóját választotta Lady Gaga

Abodi Dóra fülbevalóját viselte Lady Gaga egy híres amerikai tévéműsor, a Saturday Night Life kampányához készített fotón – írja az InStyle.hu. A popsztár stylistja még nyáron kereste meg a magyar tervezőt.



Magyarország pályázik a Bocuse d'Or 2016-os döntőjére

A kormány támogatja a Magyar Bocuse d'Or Akadémia Egyesületnek a 2016. évi Bocuse d'Or szakácsolimpia európai döntőjének megrendezésére és lebonyolítására vonatkozó pályázatát, és annak sikeressége esetén vállalja a döntő megrendezéséhez szükséges feltételek biztosítását.


Kispál András: "Voltak pszichológiai problémáim is"

A visszatérését bejelentő Kispál és a Borz nemcsak egy egész generációt nevelt fel kéretlenül, hanem masnival átkötött, nagybetűs zenészikont is ajándékozott az országnak. Kispál András szereti Lovasi András árnyékát, és habár vallja, zenekara túlértékelt, nem érzi úgy, hogy magyarázkodniuk kellene a visszatérés miatt. Mekkora életműhöz jár pszichológus? Miért jó kispolgárnak lenni? Milyen a nagyszínpados lámpaláz? Interjú.



Hogyan pucoljunk gránátalmát?

A kérdés egyáltalán nem költői. A termékenység szimbólumának is tartott gyümölcs nem egykönnyen adja oda bíbor magvait.



"A 80-as évekből sugárzik a nyers szexualitás, az ízléstelenség"

Kálmán Eszter angol egyetemen diplomázott, a külföldi karrier helyett mégis a hazatérést és a magyar függetlenek küzdelmes útját választotta. Ennek okairól és a „szadizmus” névadójának, De Sade márkinak a művéből rendezett rendhagyó, Justine című előadásáról beszélgettünk.