Orbán társai eltűntek a VIP-páholyból

Sok állami vezető maradt el a vébéselejtezők során a Puskás Stadion VIP-páholyából - írta a Bors, amely a lelátóról korábban készült fotókat elemezte. A legutolsó, keddi csoportmeccsre Orbán Viktor sem ment el, igaz, most is igazoltan maradt távol.




Karácsony előtt bezár a budapesti karácsonyi vásár

Meglepődve értesültek arról a beutaztató irodák, hogy az előzetesen meghirdetett november 15-i kezdés helyett csak november 29-én tervezik megnyitni az idei évben a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt, és már december 24-én be is zárják, ezzel lényegesen lerövidül a téli szezon egyik legnépszerűbb budapesti rendezvényének hossza - írta a Turizmus Online.


Dübörögnek a pálinkafőzdék

Jó volt az idén a gyümölcstermés, a szeszfőzdék így csak több hónapos előjegyzés után tudnak a most jelentkező kuncsaftoknak kontyalávalót főzni. Engedélyezett mennyiség háztartásonként 86 liter 50 fokos pálinka, ezt – mivel adómentességet élvez a termék – tilos értékesíteni. Pálinkafőző-körkép Észak-Borsodból.



Erőszakot szül majd a durvuló kínai nőhiány

Demográfiai trendek miatt a következő évtizedben több tízmillió férfi maradhat feleség nélkül Kínában, aminek - alapvető hazai társadalmi és gazdasági következményei mellett - a kelet-ázsiai ország határain kívül is hatása lehet.




Egészséges, utazgató nyugdíjasok lennének a magyarok

Egy közvélemény-kutatás szerint a magyarok a nyugdíjas éveiket családjukkal, jó egészségben, illetve utazással szeretnék tölteni, ennek érdekében lemondanának káros szenvedélyükről, és egy esetleges nyereményt is családjukra költenének.


Leállás az USA-ban: szexszel ütötték volna el az időt a hivatalnokok

A komoly biztonsági és gazdasági kockázatok mellett furcsa, nem egyszer megmosolyogtató vagy éppen visszás helyzeteket is teremtett az amerikai szövetségi kormányzat részleges leállása az utóbbi két és fél hétben. A csütörtök hajnalban lezárult költségvetési-finanszírozási válság fonákságairól a LiveScience.com tudományos portál gyűjtött össze egy csokorra valót.




A rock a fiataloké? Dehogy!

Bár a pop továbbra is a tinédzserek és a fiatal felnőttek játszótere, idén is támadásba lendült néhány úgynevezett nagy öreg (van, aki kifejezetten váratlanul), hogy bebizonyítsa, létezik arany alkony a könnyűzenében.



Partnert keres? Vigyázzon a budapestiekkel!

A magyarok többsége életében legalább egyszer már félrelépett, a hűtlenek többsége visszaeső, és a budapestiek kezelik a leglazábban a párkapcsolataikat - többek között ezek derültek ki abból a kérdőíves felmérésből, amelyben több mint ötszáz megkérdezett nyilatkozott saját, partnere és szülei párkapcsolati hűségéről.





Megoldódott a jetirejtély? Reinhold Messner kiakadt

A Himalája csúcsait oxigénpalack nélkül elsőként meghódító Reinhold Messner kibukott azon, hogy egy professzor genetikai úton próbálta bebizonyítani, hogy a jeti voltaképpen egy medve. Messner ezt már évekkel ezelőtt megmondta, és még genetika sem kellett hozzá.