Az vagy, amit megeszel - életmentő receptek

Igaz, hogy elvétve, de nemcsak nálunk akadnak orvosok, akik receptkönyv megírására vetemednek. Egy fiatal andalúziai háziorvos is saját kötettel jelentkezett. Rákellenes receptára június óta ötödik kiadásban jelent meg Spanyolországban, míg internetes oldalát rövid pár hónap alatt másfél millióan keresték fel.


Remek idő lesz a hétvégén

A hétvégén már túlnyomóan napos idő várható. A leghidegebb órákban akár 2 Celsius-fokig is lehűlhet a levegő, napközben azonban többfelé is 15-20 fok körüli maximumokra lehet számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki országos, középtávú előrejelzéséből.






A németek is beszálltak a Madeleine-ügybe

Félezernél is több bejelentés érkezett a ZDF német közszolgálati televízióhoz Madeleine McCann ügyében az eltűnt skót kislányról sugárzott szerda esti műsor után.


Andrusch is elmondta, miért rossz a válogatott

Szalai Ádám már régen elmondta véleményét a magyar futball állapotáról Egervári Sándornak, a válogatott volt szövetségi kapitányának, aki pozíciójából adódóan rendszerint megpróbálta erről elterelni a figyelmét – Andrusch József, a nemzeti csapat kapusedzője szerint. Ő úgy véli, azért gyengébb a válogatott játéka az utóbbi időben, mert korábban a csapat húzóemberei erős csapatokban, míg most ugyanazok lényegesen gyengébb együttesekben szerepelnek.


Sárga villamost kap Pécs

Újra lesz villamos Pécsen, igaz, csak egyetlen kocsi, és az sem száguld majd síneken. Száz évvel ezelőtt indultak el a villamosok a baranyai megyeszékhelyen. 1960. augusztus 31-én állították le a kocsikat, majd felszedték a síneket. A centenárium alkalmából egy öreg, de felújított villamost állítanak ki a Ferencesek utcájában, az egykori vonal mentén.


Több mint egymilliárd forintból fejlesztik a csornai kórházat

Körülbelül 1,3 milliárd forintos uniós és magyar állami támogatásból építenek új járóbeteg-ellátó központot a csornai Margit kórházban. 800 millió forintot fordítanak az új épületre, a fennmaradó pénzből berendezéseket, műszereket vesznek.


Aszteroida ütközhet a Földnek 2032-ben

Krími csillagászok felfedeztek egy körülbelül négyszáz méteres aszteroidát, amely 2032-ben nekiütközhet a Földnek – közölte csütörtökön az ukrán és az orosz média.


Détár Enikő: "tényleg jól vagyok"

Détár Enikő, aki hetek óta Makrancos Katát játssza a RaM Colosseum színpadán, azt mondja, jól van, és hihetetlen fogyása csak annak köszönhető, hogy sokat edz.


Szolnokon is elérhető lesz nemsokára az izotópos terápia

Az Európai Unió 240 millió forintos támogatásával nukleáris medicina osztályt alakítanak ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben. Bene Ildikó főigazgató szerint a fejlesztésre azért van szükség, mert a megyék közül Jász-Nagykun-Szolnok az egyetlen, ahol nem áll rendelkezésre ez az alapvetően diagnosztikai módszer a gyógyításhoz.



Kádár-kori beszéddel vádolják Vidnyánszkyt

Kemény hangú nyílt levelet írt a Nemzeti Színház igazgatójának Karsai György klasszika-filológus, színház- és irodalomtörténész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.


Ritka betegségben hunyt el Ed Lauter színész

Meghalt Ed Lauter amerikai karakterszínész, 74 éves volt. Több mint négy évtizedes karrierje során mozifilmekben és a tévésorozatokban hosszú, szögletes arca és szigorú, merev testtartása tette azonnal felismerhetővé.


Jön Morricone

A világhírű zeneszerző és karmester utolsó európai turnéján a Modern Art Orchestrával lép fel a Sportarénában.


Orrvérzésre hátrahajtott fej – 9 városi legenda, amitől csak rosszabb lesz

Hátrahajtott fej orrvérzésnél, felülni rosszullétkor, nyállal kezelt seb, szorítókötés a vérzésre, kiszívott méreg méhcsípéskor vagy éppen citromlé a herpeszre, esetleg nyers hús a sebes duzzanatra – csak néhány a leggyakoribb hibák közül, amelyeket sokan elkövetnek, ha magukat vagy a környezetükben megsérülteket kezdik gyógyítani. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány most a leggyakoribb tévhiteket oszlatja el, azokat a téves megoldásokat, amelyek alkalmazásával sokkal többet árthatunk, mint gondoljuk.