Fellebbeznek az Ozora Fesztivál szervezői

Mindegyik szakhatóságnak megfelelt az igari jegyző által betiltott Ozora Fesztivál előkészítése, közölték a szervezők, kizárólag a rendőrségnek nem, amely azonban olyan dolgokba kötött bele, mint a beléptetés menete. Ezért a szervezők megfellebbezik a Fejér Megyei Kormányhivatalnál a jegyző döntését.


Videó: zárva a Sziget egyetlen nemzeti dohányboltja, nő a tömeg

Forró a hangulat a Sziget 0. napján a cigi miatt – jelentette a hvg.hu munkatársa a helyszínről. A Sziget egyetlen nemzeti dohányboltja este fél 7 körül bezárt, a magyarországi dohánykereskedelemről mit sem tudó, külföldi fiatalokból álló tömeg pedig a videó szerint türelmesen várta, hogy történjen valami. Legfeljebb egy-egy bekiabálás, fütty keltette a hangulatot.




Meghalt a legidősebb cseh férfi

Százhét éves korában, hétfőre virradóra elhunyt Csehország legidősebb férfija, Karel Kaspárek – közölte Bronislava Kubicková, a náchodi idősek otthona főnővére.






A MÁV megígérte: épülnek a biciklitárolók

A Magyar Kerékpárosklub azt követeli a MÁV-tól, hogy a másfél évvel ezelőtt közösen elkészített tervek alapján kezdje meg három budapesti főpályaudvaron a kerékpártárolók kiépítését - közölte a szervezet hétfőn. A MÁV közölte, hogy hamarosan megkezdik a biciklitárolók kialakítását.


Máris hosszú sorok kígyóznak a Szigeten

Hétfőn kora délután a Sziget fesztiválra vezető K-hidat hol szorosabban, hol lazábban tömörülve, de elejétől a végéig megtöltötték a bejutni szándékozók. Kora délután elsősorban a bejárat melletti pénzváltónál és a Metapay kártyafeltöltő-helyeken lehetett hosszabb sorokat látni.



Tucatjával viszik be az Ozorára érkező külföldieket

Az elmúlt 60 órában 26 külföldi állampolgárt állítottak elő kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt a rendőrök – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfőn. Sárbogárd közelében kedden kezdődne az O.Z.O.R.A. Fesztivál, amelynek megtartására hétfőn nem kaptak engedélyt a szervezők.


205 milliót ad a filmalap egy holokausztfilmre

Nemes Jeles László első játékfilmje 205 millió forint gyártási támogatást kap a Magyar Nemzeti Filmalaptól. A Saul fia című produkció a tervek szerint nemzetközi szereplőgárdával, európai koprodukcióban forog ősztől a Laokoon Filmgroup gyártásában.



Nem szűnő ostrom a horvát határon Letenyénél

Az elmúlt hétvégéhez képest több mint 15 százalékkal kevesebb, de még így is 91 ezret meghaladó turistaforgalmat regisztráltak szombaton és vasárnap a letenyei magyar-horvát határátkelőkön.


Eldőlt: nem kapott engedélyt az ozorai fesztivál

Nem kaptak engedélyt a rendezvény megtartására az ozorai fesztivál szervezői – mondta Tóth András, a fesztivál művészeti szervezője hétfőn. Az illetékes jegyző által hozott határozat tartalmáról nem tudott bővebb tájékoztatást adni, mert azt a szervező kolléga "jelen pillanatban veszi át a jegyzőtől".


Másfél millió nézőt hoztak Benedekék a köztévének

A magyar közönség több mint fele nézett bele hosszabb-rövidebb időre az M1 és M2 közvetítéseibe a vasárnap véget ért barcelonai vizes világbajnokság alatt, a Magyarország-Montenegró férfi vízilabda döntőt pedig közel másfél millióan követték - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Nielsen Közönségmérés adataira hivatkozva hétfőn.


Ha elsötétül déltől a képernyője, hívja az NMHH-t

Már csak hétfő délig látható az analóg adást vevő tévékészülékeken az az üzenet, mely arról tájékoztatja a nézőket, hogy álljanak át a digitális vételre. Aki még mindig nem állt át, az déltől az ország középső 14 megyéjében semmit sem fog látni a tévéjén, ugyanakkor továbbra is segítséget kérhet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól.