Felháborodott a Harry Potter-könyvek írója
Csalódottságának és felháborodásának adott hangot J. K. Rowling, miután kiderült: éppen az őt képviselő ügyvédi irodától szivárgott ki, hogy áprilisban álnéven publikált egy bűnügyi regényt.
Csalódottságának és felháborodásának adott hangot J. K. Rowling, miután kiderült: éppen az őt képviselő ügyvédi irodától szivárgott ki, hogy áprilisban álnéven publikált egy bűnügyi regényt.
MTI
Hatezer éves "Tilos a bemenet!" feliratú táblát, pontosabban másfél méteres, faragott jelekkel tarkított fadúcot találtak régészek Nagy-Britanniában.
MTI
Két nőstény Grévy-zebra (Equus grevyi) érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, az állatok az ország egyetlen zebracsődörének lesznek a társai.
MTI
Egy drezdai magán szakközépiskola teljes végzős osztálya megbukott az érettségin németből.
MTI
75 fokozottan védett ürgét, becslések szerint az állomány mintegy egyharmadát költöztette el a futópálya közvetlen szomszédságából a Budapest Airport, a Kiskunsági Nemzeti Park és az ELTE szakembercsapata. Az Európai Unió LIFE pénzügyi alapjából támogatott akció repülésbiztonsági és természetvédelmi célokat egyaránt szolgál.
hvg.hu
Eskövői fotózás, két rögtönzött lánykérés, Quimby és Csík zenekar jubileum. Így telnek a napok az idei Campus Fesztiválon.
hvg.hu
Októberben jelenik meg Deutsch Tamás könyve az Ulpius-ház kiadásában.
hvg.hu
A Hooters 30 évig ugyanazt a logót használta, de most újított.
hvg.hu
Pénteken délelőtt örök hűséget esküdött egymásnak a tiszalöki börtönben Damu Roland és barátnője, Edina.
hvg.hu
Rihanna úgy gondolta, új divatot teremt, de nem.
hvg.hu
Birkával ütközött repülő Nagy-Britanniában, de nem lett semmi baja - az állatnak. A repülő rosszabbul járt, két utasa viszont szintén sértetlenül úszta meg a kényszerleszállást.
MTI
A kormány a keleti nyitás sikerének tartja a szeptemberi járatindítást.
unknown
Az osztrák szimbolizmus sokoldalú pozícióinak szenteli a nyarat a Belvedere aktuális kiállítása 2013 októberig. Ez az első olyan tárlat, amely átfogóan igyekszik feldolgozni az 1900-as évek osztrák művészetének meghatározó, eddig azonban csak részletekben tárgyalt fejezetét.
hvg.hu
Sikeresen túl van az első repülésén Kína első saját gyártású kétéltű repülőgépe, a Hajou 300 – jelentette a közép-kínai Hupej tartomány Csingmen városából a chinanews.com hírportál pénteken.
MTI
Újabb beszállítókaput ad át a Budapest Airport augusztus elején a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálján - közölte a repülőteret üzemeltető társaság pénteken.
MTI
Elhunyt 67 éves korában Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenekutató, előadóművész – tudatta felesége az MTI-vel pénteken.
MTI
Július 25-28. között, a Forma–1 Magyar Nagydíj idején rendezik meg az Origo Buborék Fesztivált. Champagne-ok, pezsgők, cavák, proseccók és habzóborok széles választékát kóstolhatják végig a látogatók a négy nap során.
hvg.hu
Kiderült az atlantai állatkertben hétfőn született óriáspanadaikrek neme: mindketten hímek.
unknown
Ma kezdődik a háromnapos Bánkitó Fesztivál, amelyen csaknem harminc közösségi program várja a résztvevőket: koncertek, filmek, jelmezverseny, képzőművészeti program, fórumok és viták is szerepelnek a rendezvények sorában a Nógrád megyei tó partján.
MTI